Mindig is irigyeltük azokat a barátainkat, akik megengedhették maguknak, hogy huszonöt-harminc éves korukig távol tartsák maguktól az (irodai) munkát, ilyen-olyan egyetemekre, külföldi tanulmányutakra, tapasztalatszerzésre, saját jövőjük iránt érzett bizonytalanságra, a fokozódó nemzetközi helyzetre (undsoweiter) hivatkozva.

Viszont úgy néz ki, hogy életművész barátaink abba a korba értek, hogy kénytelen-kelletlen be kellett zsidulniuk adniuk az önéletrajzukat valamely juppinegyed szarpakolgatós irodájához. Ezen barátaink jópár hétig nem jöttek velünk sörözni péntekenként, természetesen olyan dolgokra hivatkozva, amikkel az első csapatépítő tréningeken tömik az ember többre hivatott szürkeállományát (az ügyfél - értsd a tökéletes seggnyalásért végzett pluszmunka - az első; a leadási határidő - értsd: két hetet vársz a kibaszott főnökre, hogy átküldje neked az anyagot, viszont ő már másnap kéri tőled az eredményt - fontos; a cégen belüli kollegialitás - falazni a főnök kedvence, tehetségtelen kollegának - a legelső; stb.).

Újabban ismét járnak velünk inni, s már maguktól megtanulták kritikával fogadni a ,,belső kommunikációs üzeneteket", s a mindenható felettesüket is képesek úgy elképzelni, mint aki három napig szorulással szenved a klotyón, mígnem egyszer aztán megindul a lavina.

Azonban barátaink példáján okulva remek piaci rést láttunk meg Patkánnyal: ezentúl lerántjuk a leplet az irodai legendákról, tévképzetekről és belső PR-álcákról, minden kezdő munkavállaló okulására. A rovat sűrűsége a blogon megszokott lesz (néha egy-két poszt, aztán sokáig semmi, aztán megint pár, vagy pedig elhal a picsába a második írás után), de egy dolog már biztos: legközelebb az irodai hűtő mélyhűtő rekeszének titkairól olvashattok ezeken a hasábokon.

(A hím és a nőstény oroszlán nemi szervét hangsúlyozó két kép funkciója nem különleges, csupán természetes élőkörnyezetükben szerettük volna megmutatni a dzsungel királyát és királynőjét. Azért, hogy már a beharangozó posztban is legyen valami ismeretterjesztő. Az első oroszlán neve Ron Jeremy, a másodiké ismeretlen.)

 

Rendes poszt helyett itt egy penge kis brazil sláger. Személyes kedvencem benne a félmeztelen mackógatyás basszájba basszeros arc, de az iszonyúan közönséges énekes lány se semmi. Ezek nem nyernének megasztárt az biztos, viszont valamelyik Nokia reklám zenéjét ők csinálták (Solta O Frango).

 

Pár hónapja még meg voltam róla győződve, hogy nincs rosszabb annál, mint amikor a sok öltönyös faszfej föl-alá rohangál mindenféle azonosítatlan aktákkal, powerpoint diagramokat rejtő, nyakbaakasztós pendrive-okkal. Persze mindenki saját rátermettségét, nélkülözhetetlenségét akarja igazolni ezzel a látszattevékenységgel.

Vagyis azt hittem, nincs rosszabb, mint amikor az irodai patkány nyüzsög. Úgy szokták mondani, hogy hajtás van, de valójában ez csak nyüzsgés. Felbolydul a patkánylyuk, az öltönyös rabszolgák saját tengelyük körül forognak, egymásnak adnak értelmetlen utasításokat, és agresszíven követelnek mindenkitől (de leginkább kínai ételfutártól, nyomtatószerelő külsőstől, idióta ügyféltől) mindent (rakjon csípős káposztát a pirított tésztára, javítsa meg a nyomtatót tegnapra, forduljon fel). Hosszas megfigyeléseim alapján az úgynevezett nyüzsgés egy alapvető reflex, melyet többféle inger kiválthat. Leggyakoribb ilyen inger a gyors hőmérséklet-változás, a megüzent létszámleépítés, a megüresedett középvezetői pozíció, vagy az angol (spanyol, orosz, stb.) anyavállalat fejeseinek hirtelen látogatása.

Az irodai patkányok nyüzsgése szórakoztató. Emlékszem, amíg még egy irodában dolgoztunk, Patkány kezdte el "Bosszantsuk a nyüzsgő faszokat"-sportot, amihez mi is örömmel csatlakoztunk. Háború és béke hosszúságú fájlokat nyomtattunk a közös nyomtatón, sokáig álldogáltunk a kávégép/patkányitató gép előtt, azon morfondírozva, hogy Machiato-t, vagy kisfeketét, illetve meleg, vagy bubis hideg vizet kérjünk. Régi szép idők.

Az új melóhelyen viszont semmi nincsen. Néha egy galamb nekirepül az üvegablaknak, az utcán autósok tolatnak egymásba anyázva, elvonul egy-egy hangosabb oviscsoport, a szembe lévő lakásban pedig széthúzott függönyök mögött maszturbál egy pattanásos gimnazista. Lassan itt a délután öt, és a mai teljesítményem abból állt, hogy lefőztem egy kávét (itt nincs gép, viszont ingyen van), lassan megírom ezt a posztot, és majdnem eltömítettem a vécét. A velem szemben ülő lapos, anorexiás kollegina minden reggel bedugja a fülhallgatóját a számítógépbe és zenét hallgat. Leüli-lenetezgeti a nyolc órát, és nem lehet hozzászólni. A főnök a szomszéd irodában GTA-zik, és időnként hangosan kurvaanyázik. Onnan lehet tudni, hogy kinyírták.

Az iroda technikailag alkalmatlan arra, hogy bármi értelmeset lehessen ott csinálni munkán és a munkatársak szivatásán kívül. Nem lehet belemerülni egy jó könyvbe, posztolni is kicsit macerás, netezgetni lehet, meg számolgatni, hány agysejt döglik bele az unalomba, és szépen, lassan leépülni, meghalni agyérelmeszesedésben. Nem túl perspektivikus jövőkép ez így (relatíve) fiatalon, úgyhogy kitaláltam a megoldást: nem fogok bejárni. Nem valószínű, hogy bárkinek is feltűnik. Időnként bejövök majd a fizetésemért, és közben keresek egy rendes munkát, ahol legalább aktákat kell tologatni, szociálisabb öltönyösökkel. Vagy elmegyek hidegburkolónak. Mert - ahogy a reklám is mondja - ott legalább érzem, hogy fontos vagyok.

Egyébként Iggy Pop még mindig kurva jó.

Reggel nyolc, szokásos hétfői meeting, tejeskávé íze még a számban. Pierre ma nagyon elemében van, ide-oda fickándozik a notebookja meg a projektor között. A reggeli intravénás koffein megemelte a vérnyomását a megszokott 160-ról 220-ra. Szinte látom amint lüktető szíve mellkasából kiszakadva az íróasztalon dobog tovább. Klárika sikongat, a kollégák szörnyülködve fordítják el tekintetük, Tibi telehányja a zakóm zsebét. Én meg csak ülök és vigyorgok, nézem ahogy a főnököm utolsó csepp vérét is az iroda falára spricceli csoffadt teste fogságából kiszabadult szíve.

Pierre elindítja a prezentációt, ideje felébredni. Az első dián a meeting témái láthatóak vázlatpontokban. Hárman máris jegyzetelnek, sercegnek a golyóstollak a drága famentes papíron.

-          Mit írnak a pöcsök? Ezek csak a témák, erről fogunk beszélni bazmeg…

Kérdezem Tibitől, kissé hangosabban mint szeretném, háromból kettő hátra is néz. Majdnem megkérdezem, hogy mit néznek, de Tibi csendre int. Nem baj, amúgy is frappánsabb lett volna a harmadiktól megkérdezni, hogy miért nem mer hátra nézni.

Pierre már a harmadik diánál jár, mondom én, hogy nagyon pörög. Egyébként nem francia a srác, vagy ilyesmi, csak elfelejtette a zakója ujjáról levágni a PIERRE CARDIN márkajelzést büszkén hirdető cetlit. Már csak egy vékonyka cérnaszál fogja, de rendületlen ott fityeg minden reggel. Pierre az utóbbi időben fogyott vagy húsz kilót, az irodában fogadásokat lehet kötni, hogy miért. A csajok szerint tolja az ápdétet meg a norbitornát, a srácok szerint a kokóról átszokott a herkára. Engem nem különösebben izgat a dolog, de azért feltettem egy ötöst a hernyóra.

Az ablakon besüt a nap: látom magam amint a kedvenc balatoni kocsmám komló lugasában gyöngyöző rozé mellett múlatom az időt. De tényleg, miért vagyok még ebben a neonfényű gipszkarton-dzsungelben ezekkel az unalmas figurákkal? Mert irodai patkány vagyok. Nekem a napfényt neonlámpák sugározzák, álmennyezet az égbolt, a víz fika ízű klírvóter, a friss szél pedig a légkondicionálóból fúj. Élem műanyag életem, és azért járok reggel nyolra, hogy ez a mesterséges világ fenntartható legyen.

Fuck it, úgyis hideg van már a Balatonhoz. És ki iszik reggel nyolckor rozét? Meg a mobilom úgyis megszólalna, hogy miért nem vagyok még az irodában…

 

Szeretjük a szerepünket. Szeretjük a jelmezünk magunkra ölteni minden reggel. Szeretjük azt hinni, hogy elegánsabbak, okosabbak, fontosabbak vagyunk másoknál. Jobbak. Az Élet Császárai. Nyakkendőbe bújva okoskodunk, fontoskodunk, mítingelünk, bréjnsztormingolnuk, projekt menedzselnük. Azt gondoljuk, nélkülünk nem lenne semmi sem, a Világnak szüksége van ránk.

Lófaszt van! Csak zabálunk, szarunk és baszunk! Nem vagyunk mások, mint lélegző, lüktető sejtcsomók! Egyszerű húsdarabok. Isten rég hátat fordított nekünk! Elbaszott kísérlet az egész emberiség, egy Felsőbbrendű Faj elfeledett perverz játéka. Az Univerzum cirkuszában mi vagyunk a legrémisztőbb bohócok.

Játszd csak tovább a szereped. Legbelül úgyis érzed, hogy az egész egy lófasz...

A random bebaszás végülis azzal ért véget, hogy a cégvezetés összetrombitálta a társaságot a nagy gyűlőterembe. Azt hittük, megint lebaszást kapunk, amiért szaros vécépapír-galacsinokat dobáltunk az akváriumba, vagy mert meglocsoltuk sósavval a folyosón búslakodó fikuszokat amolyan kegyelemdöfésként, vagy valami hasonló horderejű ügyről van szó.

Nos ennél azért több történt. A nagy announcement olyan hirtelen csapott be, hogy nem is tudott mindenki ott teremni. Patkány konkrétan egy irodista lányt dugott a raktárban, a csaj az a fajta volt, akinek a laminálógép már túl bonyolult. Nekünk nem volt jobb dolgunk Jancsival, ígyhát figyeltük a főfaszok homlokát, ahogy gyakorolják a felelősségteljes arckifejezést, és a ráncokból alakzatokat néztünk ki, mint minden kisgyermek a felhőkből.

,,Az ott egy plüss-sörösüveg" - mutattam az egyik főnök jobb halántékára. ,,Az meg egy hermafrodita tengerimalac" - kontrázott Jancsi, majd boldogon húztunk egyet a laposból. Lassan megérkezett mindenki a nagy terembe, a stréberek előre ültek, elővették a mappát és a legelső dizájn szerinti céges tollat jegyzetelni, bizonyítandó, hogy ők nagyon true, régi alkalmazottak. A mappák az elmúlt hónapokban kezdtek fetisizálódni, a fene tudja, biztos az elfoglaltság meg a munka jelképei.

,,A cségünk lécsámleépítésre kénycserül" - kezdte a kiskorúakkal kávézókirakatban köcsögösködő (a Himalája csúcsai után csak k4) főnök -  ,,negyvenötmilliós hiánnyal  zártunk múlcs évben ugyanis."  ,,Nem kellett volna hatvanmillás kocsi a szétkúrt segged alá" - gyakorolta a hasbeszélést egy kollega a hátsó sorból. Mindenki nevetett. ,,Öt munkatárcsunktól kell megválnunk ebben az évben, a vezetőcség döntécse alapján búcsúzik tőlünk Rák, Jancsi, Patkány, Olga és Edmund. Olga egy kedves, jókedélyű, segítőkész titkárnő, aki fölül átszervezték az irodát. Edmund egy törtető, aki minden céges bulin bepiálva orrhangon eldünnyögi a Supermario dallamát, hányás előtt arról mesél, hogy a múlt héten is mennyit lépett elő a ranglétrán, pedig karrierje kezdete óta ugyanabban a munkakörben, ugyanannyi pénzért dolgozik, minket meg ismertek. ,,Hatalmas búcsúbulit szervezünk nekik jövő héten" - tette hozzá a Hr-es pina.

Ezek után még megkaptuk 12 szem közt a kiosztást, legnagyobb hibaként kiemelve azt a projektet, amin még dolgoztunk is kurva sokat, Olga halkan morgott (,,Basszátok meg faszfejek, bosszútállok még gecik, megdögöltök mind" vagy valami ilyesmi), Edmund hangosan bömbölt, mint egy csecsemő. Mi csak hallgattunk, illetve Jancsi baszás-cuppogást imitált a szájával, én meg időnként helyeslő kifejezéseket hallatva, mintha ez a beszéddel járna, nyakkendőn köptem a főfaszt. Patkány még kedvesen érdeklődött az iránt, hogy van a kisfiú, akivel múltkor láttuk a főnököt kávézni, majd visszamentünk az irodába és szétvertünk pár asztali lámpát és egy faxot, amely már régóta bosszantott minket. A zajra be is jött valami új karbantartó-szerűség, közölte, hogy ezt ki kell fizetnünk, majd, miután Jancsi rámorgott, kiugrott az asztala mögül, és elkezdte kergetni, fülét behúzva menekülni kezdett.

Ezen a héten, pénteken lesz az utolsó napunk, és ördögi tervet eszeltünk ki, amelyről - ha sikerül, jövő héten kaphattok infót. Az eredetileg tervezett leépítés öt fős helyett háromra változott: Edmund állítólag leszopta a főgurut (szerintem őt csak ezért fenyegették meg a kirúgással), Jancsi szerződését pedig elírták - kéthavi bér helyett 22 havi járna neki felmondás esetén, azt meg mégsem akarják neki kifizetni, így - ha mi elmegyünk - igazi állóháború néz ki. A vezetőség azt akarja, hogy Jancsi magától menjen el, Jancsi pedig méginkább a kirúgásra játszik.

Dénes bá, az ovis fociedzőm szavai jutnak az eszembe: ,,Fiam, az élethez három dolog kell: legyél szerencsés, erős és buta. Ja, meg bírd a piát." Ezt, akkor még, ott a Pillangó csoportban nem nagyon tudtuk mire vélni, de végülis igaza volt az öregnek. Jancsinak ez úgy látszik mind összejött. A főnökök hármunk munkáját akarják vele elvégeztetni, hátha besokall, ő pedig nem csinálja, hátha elküldik.

Patkányt helpdesk részlegért felelős vezetőnek csábítgatja egy ideje egy kurva nagy cég, úgyhogy ha átmegy nem maradtok sztori nélkül, én meg építgetem a saját bizniszem, mert kurvára elegem van belőle, hogy négy év alatt háromszor olyanok rúgtak ki, akik nemcsak tehetségtelenebbek nálam, hanem valószínűleg a farkuk is kisebb. De az ügy még nem ért véget: vár az édes bosszú. Most pedig zárom soraimat, rohanunk virágföldért az Obiba, majd meglátjátok mihez kellett. Addig is, hallgassátok meg a Reel Big Fishtől az Another F.U. Song című remekművet.

Ui: Athina, azt úgy nem lehet, hogy a felső feliratra kattintva visszavisz a blog főoldalára?

Itt a következő Levrov, egyenként adagolva, ahogy kértétek. Haroun ar Rasid kalandjai folytatódnak:

"Az év végén elmaradt lebaszást sikerült bepótolni. Vezérünk, a Bishop összehívta a megbeszélést, amit inkább kinyilatkoztatásnak kellene hívni. Beült az egész cég a tárgyalóba, ő meg bevonult a sekrestyéből. A Puhatestű próbált valami felvezetőszöveget mondani a lebaszáshoz, de csak nyökögés lett a vége.
A lényeg az, hogy bizony a cégnél hűtlenül kezeljük a vagyont. Valaki elszámolt egy tubus fogkrémet. De komolyan! A jó pásztor kifejtette, hogy nem vagyunk költségvetési szerv, itt nem mehetnek így a dolgok. (Tavaly is előadta ezt a monológot, csak akkor még úgy, hogy költségvetési szerv vagyunk, és itt nem mehetnek így a dolgok) Okulásunkra elmondta, hogy ő sem rendel magának otthonra üdítőt céges számlára, pedig ő megtehetné, velünk ellentétben.
Érintettük a termelés kérdését is. Hát azzal is elégedetlen. A mi szobánk teljesítményével különösen elégedetlen, mert mi nem csinlunk semmit. Nos, ebben sok igazság van, de azért erős csúsztatást vélek felfedezni, ugyanis az összes többi szobában a cég vezetése terpeszkedik, vagy valamilyen úgynevezett projektcég (számlagyár) ügyvezetője. Másrészt elértük teljesítőképességünk határát. Nem, nem tudunk már semmit elintézni, már mindent kikönyörögtünk, mindent behazudtunk, de a sok aljageci nem akar többet szállítani/mérni/tervezni, amíg nem fizetjük ki az eddigieket, vagy legalább egy szerződést nem írunk alá. Az írunk alá persze arra vonatkozik, hogy a felkent írja alá, mert nekünk nincs jogunk semmihez. (Kolléga rendelt volna egy pendrive-ot. Mert nagyot álmodni, legyen 4 gigás! A Puhatestű kijelentette, hogy elég lesz 2 giga is, mert az csak 4000, és nem 8000 Ft.) Szóval leállt a munka. De az tényleg durván. Idén még nem csináltam semmit. Mondjuk tavaly se sokat, de mostmár az ötletekből is kifogytam, hogy mit töltsek le DC-ről.
A napok egyhangúságát csak Kááá csörtetése töri meg néha. Tegnap felháborodottan jött, hogy a Facipős azt mondta, hogy a levélben, amit írt olyan szó van, ami nem létezik angolul. De ő megmutatja neki, hogy igenis van olyan szó. Ezért (figyelj, beszarsz!) kinyomtattta a netről valami szótárból, aztán beszkennelte és elküldte neki e-mailben. Hát bazmeg, mért nem gyömöszölted rögtön a faxba a monitor?!

Üdv:
Haroun ar Rasid"

Eddig ott bukott el a levrovírás, hogy nem számoltunk azzal, nekünk is illene kommentárt írni a közzétett levelekhez. Az alábbi azonban nem igényel semmi ilyet, szerencsére. Olvassátok, és írjatok a továbbiakban is.

,,Cégünk üzletpolitikájának megfelelően munkám során átláthatatlan, ámbár a szemnek tetszetős ábrák gyártásával múlatom az időmet. De nem is erről szeretnék írni, hanem cégünk dolgozóiról, mint jellemző irodai jószágokról. Tevékenységünknek megfelelően alapvetően három részre vagyunk oszthatóak:

1. Színészek, avagy menedzsment, akik feladata az ügyfelek meggyőzése és/vagy lehúzása:
The Bishop
Ügyvezető. Jellegzetes kiképzőőrmester hangon és stílusban beszél az alkalmazottakkal, már ha éppen itt van, és nem valami olcsó hobbinak szenteli idejét egy másik földrészen. Jellemzően a döntéseket nem hozza meg, forrásokat, jogokat nem ad, kifogást nem fogad el. Ennek ellenére vannak barátai is, tudjuk, mert szoktak számlát küldeni, amit ki is fizetünk, azonnal, ellenben az APEH ellenség, annak nem fizetünk. Mondjuk nem csak ellenség, de erősebb is, így inkasszál, mint ma is. Még szerencse, hogy nem a múlt héten, mert miből hozatta volna haza a trófeákat, ha a kártyán nincs pénz.
A Véres Hurka
Ő belső haver. Na, nem az enyém, és nem is a tűzriasztóé. Szivarozik, mert neki lehet. Csak ez utal arra, hogy bent van. Felingerelni nem lehet, de nincs is mivel, kivéve, ha kiszellőztetik az irodáját.

2. Statiszták, avagy akik nem értik mi történik, de megjelennek a színen a nagy lehúzásnál.
A Puhatestű
Pótfőnök, vagyis helyettes. Legfeljebb dúcidegrendszerrel ha rendelkezik. Annyira ostoba, hogy szeret aláírni. Azt még mindig nem fedezte fel, hogy az aláírással felelősséget is vállal valamiért. Sajnos képességei nem teszik lehetővé, hogy felmérje merre kell nyalni, így nyal mindenkinek, fel és le egyaránt, abból nem lehet baj. Sok vizet nem zavarna, ha nyugton maradna, mint mindenki más, de aktív. Feladatokat határoz meg és ki is osztja azokat. Ilyen feladatok, a szög beverés, csavar meghúzás, karácsonyi dekoráció. Mikor megjelenik azonnal mindenki ideges lesz, mert meg kell hallgatni egy kiselőadást. Ha véletlenül meg kell csinálni valamit, akkor azonnal lepasszolja a feladatot, annak jellegére való tekintet nélkül.
A Facipős
Magyarul nem tud, a kedvéért minden két nyelven készül. A cég tevékenységébe nem folyik bele, de rengeteg érdekes ötlettel tudja megakasztani a tevékenységet, ha az véletlen elindulna. Tulajdonképpen utálja ezt az országot, annak ellenére, hogy havonta csak egy kis időt tölt itt. Utálatát ki is fejezi. Minden fúj, és undorító, amit eszünk. Ma kifejtette, hogy az bizony hányás, majd el is mesélte hogyan hányt a zsíros magyar kajától. Közben mi megpróbáltunk enni.
Az Ügyvezetők
Belőlük van sok. Tulajdonképpen nem a mi cégünk ügyvezetői, hanem projektcégeké. Feladatuk, hogy számlázzanak, és a pénzt sikkasszák el, és utalják vissza a megfelelő helyre. Szellemi képességekben erősen visszamaradottak, a Bishop a barátjuk. Szerintük legalábbis. A Puhatestű is ezt a szerepet tölti be, de ő mégis külön szerepel, mert mégiscsak a mienk.

3. Díszlet, akik mindent tudnak, de a nevük kuss
Kááá, a kígyó
Ő és puhatestű barátja életcélul tűzték ki, hogy megtakarításokat eszközölnek a működési költségeken. Sikert értek el a kávé és golyóstoll területén, sajnos még mindig hiányzik az éves büdzséből néhány százmillió. Ha megtalálják, valószínűleg a mi gondjaink megszűnnek velük kapcsolatban. Élete, mint Győzikéé, de csak verbálisan. Elengedhetetlennek tartja, hogy véleményét és tapasztalatait megossza azokkal, akiket kurvára nem érdekel. De nem csoportosan, hanem mint egy biztosítási ügynök, egyesével felkeresve. Jóhír, hogy kiderült, nem prosztatarákja van, már csak a neme miatt sem.
Az Oscar díjas
Még a feleségével is megpróbálja elhitetni, hogy dolgozik, bár előttem könnyen lebukik, mert néha elröhögi magát, ha vicces a film, amit néz. Ha mégis dolgozna, az biztos fusi.
A Tanonc
Csak néz, és nem hiszi el, de annyi esze azért van, hogy torrentet már telepített.
A Szkeptikus
Feladatának tekinti a tudatlan kollégák szemének felnyitását. A csőd előtt cca. három hónappal sikerrel járt. Az első két hét munkaviszony után vesztette el hitét abban, hogy valaha, valami lesz.
Az Ember aki dolgozik
Szerencsétlen, ő tényleg dolgozik, ezért meg is kap minden feladatot, amit el kell végezni.

Haroun ar Rasid

ui.: Álláslehetőségeket szívesen fogadok!"

Nálunk olyan rend van a budiban, mintha nem is a mi cégünk lenne. Egyszer írta fel valaki a férfi mosdó ajtajára, hogy ,,a pina, az pina", de másnapra már letörölték. Itt viszont rendesen dúl a káosz. Az orosházi blog bejegyzése egyre inkább gondolkodóba ejt engem is... Tényleg vidéken kellene élni valami kisvárosban, ahogy Patkány hangoztatja időről időre. Nem kell valahová polgármester?

Nos, szilveszterkor nem történt semmi különös. Patkány az asszonyával ünnepelt, Jancsi szokásos formája szerint a hóna alá kapott két üveg Koccintós bort és random belvárosi házikbulikba vásárolta be magát velük. Én meg frankón elfelejtettem az egészet. Minden ugyanúgy telt, mint egy bármelyik másik szünnapon, reggeli, ebéd, vacsora, alvás. Másnap (elsején) délután vettem észre a Comment.com szilveszteri retrórovatára kattintva, hogy ismét eltelt egy év.

Egészen máshogy alakult azonban a hétvége. Az ónos eső, havazás, csúszós takony bent az irodában ért minket, elzárva bennünket minden civilizációtól (szégyellem bevallani, de befutott egy sürgős meló, így hétvégén is bementünk). Hétvégén egyébként teljesen kihalt az iroda, egész jól lehet haladni a munkával. Nem akadályozzák az embert a kollégái, főnökei, hülye telefonok, egy heti munkát le lehet zavarni két nap alatt. Valójában hétvégén kellene dolgozni, a hétköznapokon meg otthon pihenni. Szóval elzárva maradtunk az irodában, így hát egyértelmű volt a döntés: töltsük a hétvégét a Józsi bá hordója nevű kocsmában, az iroda mellett. Körülbelül délután hatra sikerült úgy berúgni, hogy kedvenc csaposunk, Pistuka is úgy ítélte meg, finoman arra kell kérnie minket, húzzunk a halál redves faszára.

Elindultunk hát a csúszós úton újabb kocsmát keresni. El is jutottunk az első telefonfülkéig, ahol Jancsi olyannyira megörült a benne lévő ép állapotú telefonkönyvnek, hogy azt ki is nyitotta, és tárcsázta is az első telefonszámot. Dr. Krovovácz Istvánné vette fel, Jancsi pedig rövid udvarlás után rátért a lényegre. (Nem sokat hallottunk, mert a mi figyelmünket más játék kötötte le: észrevétlenül követni próbáltuk a járókelőket a téren oda-vissza, két utca között, akit hamarabb észrevettek az veszített.)

Jancsi boldogan lépett ki a fülkéből. ,,Irány a negyedik kerület, előre, barátaim a MILF pináért" - rikkantotta el magát, majd rögtön seggre is esett. Két megállót sikerült megtennünk a 86-os busszal, majd a Flórián téren folytattuk az ivászatot. Engem ekkor ért a filmszakadás. Másnap halványan összeraktuk, hogy mintha zaklattunk volna néhány BKV ellenőrt, talán megdobáltunk pár gonosz, arab terroristának vélt mászókát 480 forintos ,,párizsi" szeletekkel, és szinte biztosan az egyik férfi menedzsert láttuk smárolni, meg tapogatózni egy fiatal fiúval az egyik kávézóban kívülről.

Jó kis délután volt. Rémlik még egy összeszólalkozás néhány német turistával a Ferenciek terén (egyébként érdekes, hogy megszaporodtak a német turisták a belvárosban), a másnap zsebemben talált sörszagú kukoricapehelyre nem emlékszem és a többiek sem tudtak felvilágosítást adni. Ám mégsem emiatt gyötör a kínzó kétely. Vajon csak láttuk a főnököt a kávézóban a fiúval? Vagy integettünk is? Odatapasztotta Patkány az arcát az ablakhoz, hogy seggnyalást tudjon mutatni a kezével? Vagy tényleg baszást imitáltunk ketten Jancsival és egy, a hőtágulás fizikája miatt lazává vált és mások által kidöntött járdacölöppel? Az élet tele van kérdésekkel.

És egyáltalán, miért van az, hogy az análisbehatolás tag-et minden poszthoz el lehet sütni?

Alapjában véve szeretem a karácsonyt. Nincs más dolgom, mint finomságokat falni, majd emészteni egész nap. Nincs stressz, se kurva határidők. Nyugodtan bevonulhatok a slozira az ajándékba kapott könyvek egyikével, és elpattinthatok egy jó cigit is miközben a fajanszon megszülöm a karácsonyi pulykát. Persze a karácsony a nőknek szopás, csomót kell főzni, idegeskedni, vendékkel üdvariassági köröket futni… De ez engem gecire nem érint. Ilyenkor nincs más dolgom, mint hátradőlni, és élvezni a megérdemelt pihenést. Tegyétek ezt ti is. A nagy pihenés alatt azért fotóztam pár vicceset.

A család legkisebb tagjai segítettek mézeskalácsot sütni:



Anyám minden évben kap egy zenélő angyalkát ábrázoló karácsinyfadíszt kedves barátnőjétől. Idén egész kis zenekar jött össze. Ha a buli a tetőfokára hág, az aranyszín angyalka a földre fekve pengeti gitárján a szólót:



Mivel én vagyok a geek a családban, karácsonyra AMD-s övet kaptam:



További jó bejgli zabálást mindekinek!

És akkor most ezzel előrébb lépnénk a közösségépítés ingoványos dzsungelének közös hajójába, hogy együtt evezzünk az árral. Szemben. Vagymi. Szóval - bár néha úgy tűnik, hogy ez nekünk nyűg - de szeretjük írni ezt a blogot. Ugyancsak nagyon szeretjük olvasni a posztokra érkezett kommenteket, amelyekből egyértelműen kiderül: valahol minden iroda, minden irodai patkány élete egyforma, és olvasóink rengeteg olyan történettel képesek szolgálni, amelyek akár velünk is megeshettek volna.

Pont mi, az üzleti világ, a cég- és multiszemlélet kiszolgálói, a kapitalisták láncravert kutyái mondanánk hát nemet a magasságos és szentséges KÍNÁLATRA? Naugye, hogy hülyeség lenne. Ezért mostantól kezdve várjuk a mélyen tisztelt olvasók sztorijait központi email címünkre. Ezekből a történetekből később, a mennyiség és a minőség alapján kialakított rendszerességgel (mondjuk havonta) szeretnénk levrovot készíteni, és itt, ezeken a szürkésnarancsos hasábokon ezt közreadni. A leendő íróktól csupán annyit kérünk a minőségi cselekményábrázolás kritériuma mellett, hogy a levélben szerepeljen nicknév, amelyre hivatkozhatunk, továbbá, hogy a beküldött történetből lehetőleg ne legyen felismerhető a cég, ahol az események forgataga játszódik.

Emellett az is tény, hogy eddig hárman az alsó-középbeosztott szemszögéből közelítettük meg a dolgokat, és esetünkben ez továbbra is így lesz. Viszont a levrovban terveink szerint szabad(abb) lesz a pálya, írhatnak főnökök is a hülye beosztottról, illetve karbantartók, biciklisfutárok, és egyéb - irodáink körül szaladgáló - kapcsolódó körök irodás történeteit is várjuk.

Hallgassátok a filozóFOSt. Csapatépítő tréningen a fejünkbe verték, hogy a cég mi vagyunk, aztán, ha az ember kölcsönvesz egy-egy gémkapcsot, tűzőgépet, UTP-kábelt, neadjisten forgószéket, ami a cégé, tehát a miénk, az már lopásnak számít. De ez még mind semmi.

A tréningen elmondják, hogy a cég nem képes nélkülünk létezni. Aztán azt mondják, spóroljunk a kávéval, mert az a cégé. Logikus, vazze. Az irodai patkány nem létezik kávé nélkül. A cég nem létezik patkány nélkül. A kávé a cégé, de nincs rá szüksége. Vagy ti láttatok már jogi, de nem természetes személyt eszpresszót rendelni tejjel és két cukorral?

Namármost a következő logikai kapcsolatot könnyű belátni. Ha a mi működésünkhöz kávéra van szükség, a cég működéséhez pedig mi kellünk, akkor nekünk kávé kell. Sok. És mindenki boldog. Még a market share (felsővezetők viagra és cialispótléka) is az egekbe szökken tőle.

Most pedig néhány jel, amelyből arra következtethetünk, hogy kávéfüggők vagyunk:

1. A karfiollevest is két cukorral esszük
2. Napi 5 szívroham már megsem kottyan
3. Zaccos a hónaljunk
4. 50 méter távolságból le tudjuk fényképezni saját magunkat időzítő nélkül.
5. 60 szót gépelünk le egy perc alatt a lábunkkal.
6. A "Hónap Dolgozója" lettünk a kávéházban, pedig nem is ott dolgozunk.
7. A héten a harmadik pár teniszcipőt használjuk el.
8. A születésnapunk nemzeti ünnep Brazíliában.
9. Álmunkban távgyaloglunk.
10. Azért akarjuk elhamvasztatni magunkat, hogy utána egy kávéscsészében lehessünk.
11. Csak földrengés közben tudunk nyugodtan állni.
12. Csak képkeresés funkcióval tudunk videofilmet nézni.
13. Előbb nyitunk ajtót, mint kopognak.
14. Hegynek felfelé is tudunk síelni.
15. Mások körmét rágjuk.
16. Mér kész a pulóver, pedig nem is tudjuk, hogy kell kötni.
17. Nem pislogtunk a legutóbbi napkitörés óta.
18. Nyitott szemmel alszunk.
19. Parkolásnál megbüntetnek gyorshajtásért.
20. Segíteni tudunk a kutyának, hogy utolérje a saját farkát.
21. Tüsszentés közben is nyitva tartjuk a szemünket

Átalakítják a cég honlapját. Kurva nagy szükség van rá, ugyanis jobb napokon (mondjuk ügyfélpanasz miatt linkel a Homár) van vagy 5-10 látogató céges IP-tartományon kívül. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, eltűnik egy számomra fontos rész, amely kellene, mert mondjuk hivatkoznék rá egy céges beszámoló ötödik mellékletének lábjegyzetében. Szóval kit érdekel, mondhatnátok, ha nem tudnátok az aranyszabályt: a céges beszámoló érdemi részét ugyanis mindenki leszarja. Pont a lábjegyzetek, a hivatkozások, meg az alcímek frappánssága adja az ilyeneket. Erről majd talán máskor. Szóval egyrészt szükségem volt arra a szarra, másrészt már tele volt a faszom a sok tehetetlen, életképtelen köcsögtől, akik föl-alá sírtak össze-vissza cc-zett emaileken keresztül, mert a honlap más – számukra fontos részei nem elérhetőek.

Az irodai patkányok túlélésének 12 (vagy fene tudja mennyi) pontja, amelyet Patkánnyal még az előző munkahelyünkön dolgoztunk ki, pontosan rendelkezik a hasonló esetekről, az első pont („Mindig maradj az árnyékban.”) filozófiai útmutatója alapján. Olyan ez nekünk, mint Dexter Morgan számára a nevelőapja, Harry szabályrendszere. „Soha ne mutasd ki, hogy okos vagy, mert a többiek irigyek, a főnökeid féltékenyek lesznek rád.” 

Sajnos én ezt a pontot rendszeresen megszegem. Ha nem lenne Patkány, már ezerszer csesztem volna el jó kis félévekre elhúzható problémákat ötperces megoldással. Azonban Patkány nem volt benn, így elküldtem a következő üzenetet a közös emailkre az összes címzettnek: (Gyuri a főköcsög rendszergazda)

Mivel többünknek gondot okoz, hogy a honlap átalakítása miatt nem elérhetőek bizonyos dokumetumok, azt javaslom, a régi honlapot tegyük fel egy aldomainra, vagy a céges FTP szerverre.

Másnap 78 levél fogadott a témában. Először Patkány írt, hogy fasz voltam, megszegtem a titkos szabályzatunkat, nézzem csak meg, milyen lavinát fogok ezzel elindítani. Aztán jött 5 levél egy megdöbbentően értelmes spamrobottól, amely a tegnapi levelem tárgyával, és Re: előtaggal és volt kollegák nevében küldte el visszautasíthatatlan pénisznövelő és OEM Software ajánlatát. Egyre inkább tisztelem a spamrobotokat, de ez most nem tartozik ide. 

Szóval a maradék 73 levélből 36 arról szólt, hogy „ez nem ilyen egyszerű”, és a küldő faszparaszt azt bizonygatta, hogy mennyire nem értek én a technikához. 36 arról szólt, hogy na most aztán jól magamra haragítottam a rendszergazdát. Egy email pedig közvetlenül a rendszergazdától jött, figyeljétek a kizárólag maszturbációban kiélt küldetéstudatosság következtében kialakult istenkomplexust. Aszondja:

Énnekem nincs időm arra, hogy elolvassam a több címzettnek küldött emaileket, emailes kérésre nem tudok reagálni, keress meg személyesen pénteken, és akkor szívesen válaszolok a kérdéseidre.

Nem akarlak benneteket hosszan untatni. Röviden emlékeztettem, hogy kurvára nem volt szó semmilyen kérdésről, vagy oldja meg a problémát, vagy ne, nem érdekel. Erre persze kaptam egy kioktatást, majd egy fenyegetést a végén, miszerint, ha én így állok hozzá, akkor ezentúl el sem olvassa a mailjeimet. Jeleztem, hogy bizony jelen állás szerint egy talicskányi teveszarral is többre mennék, mint azzal, hogy elolvas. Ezután beszereztem más forrásból a szükséges dokumentumokat, és mindenki boldogan élt, amíg nem került három különböző férfi orrváladéka egy közelebbről meg nem nevezett rendszergazda kávéjába.

Érdekes jelenségek a takarítónők. Általában éjjel érkeznek, nem sok nyomot hagynak maguk után, rejtőzködő életmódot folytatnak. Gyakran évek telnek el, mire egy-egy irodai patkány rájön arra, hogy van a cégnél takarítónő. Következzék hát az IP tényfeltáró írása, kis Sherlock-készlete minden kedves kollegának: árulkodó jelek, amelyekből rájöhetsz, hogy a cégnél takarítónő dolgozik.

Kezdők azt gondolhatják, hogy a takarítónők legáltalánosabb ismertetőjele a tisztaság és a rend, ám mi nehogy beleessünk ebbe a csapdába. A legszembetűnöbb jelek a következők:

• Az este folyamán látszólag magától kihúzódó-átrendeződő számítógépkábelek. Ha többször találtad már kihúzva a LAN-t és a számítógéped nyitóképernyője havonta legalább egyszer a veled szemben ülő kollega képernyőjén jelentkezik, az a megnövekedett takesz-aktivitás árulkodó jele.
  
• Gyakori tisztítószer-beszerzés. Aki látott már takarítónőt, azt gondolná, olyan ő, mint egy átlagos ember, azonban ez nem igaz. Köztudott tény, hogy a putzfrau-k tisztítószereken és rongyokon élnek, ezért azokat harmadannyi idő alatt használják fel, mint egy átlagos ember, aki maga után takarít, ezért van szükségük gyakoribb utánpótlásra. Bizonyos esetekben a fejlettebb egyetek kolóniákba, úgynevezett takarítószövetkezetekbe tömörülnek, amely élén - hasonlóan némely ízeltlábú közösséghez - királynő áll. A máskor oly mohó takarítónők tisztítószer adagjuk egy meghatározott részét leadják a királynőnek. Logikus lenne, hogy az iroda padlóján, asztalain, ablakain, stb. megtalálható a tisztítószer egy része, ám az nyomokban, alapos kutatómunka után lelhető csak fel.
  
• Reggelre a koszos tányér, kávéscsésze elmosódik magától.
  
• Magától eltűnik a cégnek érkező ajándékkatalógus, 10%-os kuponos marketingfogásos vásárlásösztönzős szórólap és a céges Népszabi Tv-újság melléklete péntekenként.

Érdekes nevű balettművészek rovatunkban ma:

Pina Bausch

Úgy egyébként lenne miről írni. Szerelmesek buknak le a technika ördöge által, valami hülye marketinges elgázosította az irodát, mi meg kezdünk felépülni a konditermi kalandból. Engem folyamatosan meg akar venni a konkurencia, hogy jelentsek nekik, de én hű maradok a cégemhez, amely az életem (Üdv főnök, ne mossam le a kocsit?).

Most zárunk egy féléves hirdetési és PR projektet, amivel kapcsolatban már napok óta szeretnék nektek írni az orgazmus és a projektzárás közti hasonlóságokról. De ez is várat magára még egy kicsit. Néha komolyan úgy érzem, legszívesebben mindenkit darabokra szednék egy laminálógéppel. Vagy szétvernék a saját fejemen egy faxgépet.

Amúgy a jövő héten megyünk ki Patkánnyal ketten a partnerhez Romániába, és már előre dörzsöljük a markunkat, és ti is dörzsölhetitek. Ha emlékezni fogunk valamire egyáltalán, akkor sanszos egy ,,Félelem és reszketés Aradon - Patkány és Rák a cég képviseletében" Főnök nélkül. Rated R. Megtekintését semmilyen korosztálynak sem ajánljuk. Ez tart még életben, meg a Jancsi által becsempészett 1500 forintos Aro viszki.

Tegnap munka után elmentünk gyúrni. Hozzá kell tegyem, bérletünk van a közeli konditerembe, ugyanis fizetésemelés helyett mostanában ilyen szarokkal szúrják ki a szemünket, mint kajacsekk vagy kondibérlet. Eddig még sosem lehetett engem rávenni ilyesféle tevékenységekre, de a hétvégi lomtalanítás során elkeserítően elégtelennek bizonyultam fizikailag. Nálunk ugyanis kitalálta az utca, hogy ne a ház elé basszuk ki csak úgy a limet-lomot mint a belvárosban a prolik, hanem szépen rendezetten pakolja le mindenki az utca végén lévő füves placcra. Feribá volt a projekt organájzer, az öreg előre felmérte területi adottságokat, a kiszállítandó lomok méretét, és fejében pontos tervet készített a kirakodásra. Elvégre harminc évig művezető volt a hárosi fafeldolgozóban, érti ő a csíziót. Nekem anyám adta elő a tervet, mikor hazamentem hétvégére megpihenni. Agyfaszt kaptam, ugyanis az utca vége tőlünk vagy egy kilométer.

De Feribának ellentmondani nem lehet, ő az utca megmondóembere, szereti a nép. Egyszer egymaga elbontott egy fekvőrendőrt csákánnyal, egyetlen éjszaka alatt. Feribá birtokolja azonfelül a kukakihúzkodás monopóliumát is az utcában, amiből szép bevételei származnak számításaim szerint. Feribá szent. Szóval kénytelen voltam felhívni Jancsit meg még egy havert, Kanócot, hogy segítsenek már elcipelni az utca végébe a hűtőládát, sütőt, bojlert, hűtőszekrényeket, mosógépet. Ezeket mind hosszú évek alatt halmozta fel a család a kert végébe, és persze pont most kell kipakolni mindet. Eddig ugyan senkit sem zavartak, de idén elengedhetetlen, hogy eltűnjenek.

A gondok ott kezdődtek, mikor Jancsi elengedte a betonlapokkal stabilizált mosógépet, ami ráesett szegény Kanóc lábára, és szanaszét vágta azt. Anyám ellátta Kanócot, és levitte az ügyeletre. Ott közölte a doki, hogy ő nem varrhat sebet (!!!), menjenek a Jánosba. Érdekes módon ötezer forint kifizetése után mindjárt hajlandó volt sebet varrni. Közben odahaza Jancsival kipakoltuk a többi szart, aztán bepakoltunk némi házi diópáleszt, és hazavittük Kanócot taxit hívtunk Kanócnak.

Jancsit azóta nem láttuk, telefonon annyit mondott, hogy a bal heréje akkora mint egy dinnye, és kurvára fáj ha lehajol. Nem vagyok orvos, de asszem ezt hívják heresérvnek. A lomtalanítás egyedüli sértetlen túlélője tehát én vagyok. Több éve meresztjük a seggünk forgószékben, szívjuk a város mérgekkel teli levegőjét, alig mozgunk, egészségtelenül étkezünk. A hatalmas stresszt alkohollal és drogokkal kompenzáljuk. Nem csoda hát, hogy belerokkanunk néhány ócska hűtő emelgetésébe.

Királyrákkal válságstábot állítottunk fel életvitelünk rendbehozatalára. Az ebédszünetben bréjnsztormingot tartottunk,  a heréit jegelő Jancsi 3G-s videókapcsolat segítségével vett részt a mítingen. Végül is azt találtuk ki, hogy kiszemelünk egy vidéki falut, ahol a jelenlegi polgármester nagyon szarul áll (vagy majd teszünk róla, hogy szarul álljon). Ha ez megvan, akkor már csak azt kell elérni, hogy a legközelebbi választásokon az emberek megválasszanak minket polgármesterüknek. Ez gyerekjáték lesz. Ezután leköltözhetünk vidékre, ahol friss a levegő, jókat lehet kajolni, és egyáltalán, jó lenni. A falut szépen felvirágoztatjuk. Ezt úgy fogjuk megoldani, hogy eleinte csak keveset lopunk. Sőt, adakozunk, betegeket ápolunk, meg ilyenek. Valzsan Jánosnak is tökre bejött a Nyomorékokban. Mint mondtam, hosszútávra tervezünk. Rák intézné a pályázatokat, ő vinné a pénzügyeket. Nagyszerűen tud vesztegetni és adósságot behajtani. Minkét kvalitását tudná kamatoztatni a falu vezetésében. Enyém lenne a szociális háló, meg a munkaügy. Jancsi paraszti gyökereinek hála nagyszerűen ért a nép nyelvén, ő lenne a mi követünk. Járna házról házra, kifaggatná az embereket a problémáikról, mindenhol megkínálnák étellel-itallal. Mindenki jól járna.

Rövid távú tervnek azt eszeltük ki, hogy bármennyire is lusták vagyunk, le fogunk menni a konditerembe. Így is tettünk. A teremben egy 150 centis, cicanadrágos srác ekképpen fogadott minket: "combi, vádli, poci vagy cici?"

Mindenre fel voltunk készülve, de erre azért mégsem. Még nem értjük a nyelvüket, de be kell illeszkednünk. Ha rájönnek, hogy kívülállók vagyunk, rögtön feljelentenének minket valami fasiszta rendőrségnél. Vagy kitennének a sivatagba, hogy a keselyűk tisztítsák le a csontunk. Nem, ezt nem hagyhatjuk!

Az edző hirtelen macskává változott, nyávogni kezdett és megkarmolta az arcom a mancsával. Nem, ez egy másik sztori, térjünk vissza a valóságba!

- Szóval, mi legyen ma fiúk? Szálkásítás?
- Ööö ja, csípjük a szálkákat. Bár a múltkor lomtalanítottunk és az egyik befúródott a körmöm alá...
- Vicces srác vagy! (kacsintás)
- Úrég! Meneküljünk Rák!

Fejvesztve indultunk a lépcső irányába! Rák megbotlott és a nyakkendőmnél fogva lerántott engem is a földre.

- Ne hagyj itt! Kérlek! - Kiabálta könnyek között, fulladozva a röhögéstől...
- Szedd össze magad! A hazának szüksége van rád, fiam!

Négykézláb értünk fel a lépcsőn az utcára.

- Miféle hely volt ez, Patkány?
- Nem tudom, de elégetem a bérletem az tuti!
- Na ennyit az egészséges életről. 

Hazafelé még sokáig röhögtünk a dolgon, aztán a Moszkván odaadtuk a kondibérleteinket egy hajléktalan honfitársunknak. Remélem örülni fognak majd neki az edzőteremben. A történethez még hozzá tartozik, hogy lépcsőn való botorkálás következményeképp Rák térde kosárlabdányira duzzadt, hétfőn megműtik. A doki azt írta a kórlapjára, hogy munkahelyi baleset, a főnöknek meg beadtam, hogy az irodában botlott meg egy telefonkábelben. Némiképp lelkiismeret furdalás gyötör, amiért minden hozzám közel álló barátomat néhány nap leforgása alatt kórházba juttattam. Rossz a karmám, úgy hiszem.

Pusztítsd el az irodai kutricát, majd nekifutásból hajítsd ki a monitort az üvegbörtönből. Jó játékot, sok szerencsét, kollegák!
 

Ültem tegnap a forgószékemben, szopogattam a lájtkólám, és azon töprengtem, mi hiányzik nekem mostanában. Kint esett az eső, tökéletes idő volt a melankóliához. Munkára gondolni sem tudtam, unottan rajzolgattam pacákat a paint virtuális rajzlapjára. Jó ideig azt hittem, hogy hétfő van, annyira unalmas volt minden. Dél körül kimentem szarni, és meglepetten tapasztaltam, hogy a vécéajtóra vésett mondatom ( ,,Bús bohócok vagyunk" ) valaki kiegészítette ezzel: ,,Isten bizarr non-stop cirkuszában". Fél óráig töprengtem a fajanszon, hogyan kéne folytatnom eme két sort, de semmi sem jutott eszembe. (Tippeket várok!) Aztán elkezdett zsibbadni a jobb lábam, így visszasántikáltam az irodába.

- A sánta Patkányt hamarabb utolérik mint a hazug kutyát! - vette oda nekem a főnök viccesen, enyhe képzavarra élve. Sajnos röhögni nem tudtam, csak egy "mi a fasz?" siklott ki a számon. Szerencsére úgy tett mintha nem hallotta volna, én meg úgy tettem, mint ha nem is én mondtam volna. Ez a technika nagyon hasznos a hosszú távú együttműködések érdekében, az élet minden területén.

A napom további részében azzal szórakoztam, hogy felhívattam embereket jajah-val. Kurvajó móka, beírsz két számot, rányomsz, hogy CALL, és mindkettőjüknél kicsöng. Egy regisztrációval kb. egy percet tud is beszélni egymással a két általam kiválasztott személy. A barátnőm szerint a facér ismerőseinket így kéne összehozni. 1 perc duma, mint egy rapidrandin, és nem is tudják, ki intézte az egészet. Nekem nem voltak ilyen romantikus ábrándjaim, úgyhogy csak vaktában szórakoztam.

Már épp kezdett a jajázás is unalmassá lenni, mikor délután Jancsi átküldte ezt:

 

Még az internet hőskorán játszottuk azt a haverokkal, hogy ki tud gusztustalanabb pornófilmet találni. Sokáig én vezettem a "farkaskutya megbasza a csajt aki élvezi" videómmal, de aztán az egyik földim talált egy olyat, ahol egy férfit megbasz a ló és az élvezi. Ezzel aztán örökre le is zárta a versenyt.

Mindig is sajnálattal vegyes megdöbbenéssel figyeltem a fiatal és ambíciózus munkatársakat, akik tapasztalat híján odaadóan, gyakran saját szabadidejüket, energiájukat, néha még pénzüket is feláldozzák annak érdekében, hogy a cégnek, a főnöknek jó legyen.

Amikor a főnök megkeresi a mondjuk marketingen dolgozó beosztottját azzal, hogy ,,Józsi, foglaljon nekem első osztályú repülőjegyet Dubaiba, lehetőleg az árban legyen benne az ingyenpia, lehessen a gépen füvezni, meccset nézni, és a stewardesek is álljanak szopásra kész szájjal rendelkezésre. Ja, és kétmillánál ne legyen magasabb az ár", nos, akkor a Józsinak minden emberi és erkölcsi törvény szerint joga lenne a nyakkendős férget elküldenie az anyjába. Vagy kétheti aktív passziánzozás után közölni, hogy sajnos elfogyott a jegy. Esetleg Gabor Zsazsa mellé foglalni.

Ehelyett sokan éjt nappallá téve a neten lógnak, hogy kiszoljálják azt az igényt, ami mellesleg nem is munkaköri kötelezettségük. Utazási irodában dolgozó ismerőseiktől kérnek tanácsot, segítséget, listaárnál olcsóbb jegyet. És mindezt miért? Hogy a főnöknek jobb legyen. Persze a kérdés ennél sokkal összetettebb. A kudarckerülők félnek, hogy az utcára kerülnek, a sikerorientáltak meg abban bíznak, hogy ha jól fog szopni a stewardess, akkor magasabb polcra kerülnek, magasabb fizetést kapnak, jobb kapcsolatrendszert építhetnek ki, amelyet majd ismét feláldozhatnak a főgecinek.

Vannak, akiknek tényleg a munka az életük. Akik tényleg elhiszik, hogy a vállveregetésből, a szóbeli dicséretből (ezen a szinten) valaha is lesz közvetve pénz gázszámlára. Vagy be vannak szarva, hogy anélkül nem lesz pénz.

A multi így működik: Ad egy viszonylag magas fizetést, aminek a nagyrészét eladózod, a kisebb részét el kell költened kényelmetlen ingre és nyakkendőre, amelyből meg kell fizetned embereket, hogy megcsinálják neked azt, amire a munkád miatt nincs időd. A havi fizetési átutalás mellé odateszi az állandó fenyegetést dicséret formájában (Milyen nagyszerűen látod el a tehetséget igénylő feladatodat=Ha romlik a színvonal, ki leszel baszva, mellesleg már sorbanáll húsz másik, hogy a megbecsült beosztásodat átvegye ennyi pénzért.). Tárgynak tekint, eszköznek, ami annyival jobb egy nyomtatónál, hogy a nyomtatót nem lehet pszichikai ráhatással, stresszel munkára bírni.

Az úgynevezett ideális munkaerő az a cégek 90 százalékában, aki ezellen nem is tiltakozik, szót fogad. Ha tárgynak tekintik, tárgynak képzeli magát. Ha megalázzák, jogosnak véli. Ha kirúgnak felette valakit igazságtalanul, mosolyogva lép a helyére.

A szakszervezet nem nyerő dolog már manapság. Egyrészt semmi nem védi. Másrészt a munkáltatói oldal pillanatok alatt előhozta az emberből a hiénát. Apáink még sokszor mesélték, hogy régen, ha elveszett valami fontos irat másolata, átmehettek a szomszédba kérni egy újabb másolatot. És nem tudta meg másnap az egész vezetőség, hogy te kvázi rossz munkaerő vagy, mert a szomszéd iroda ambíciózus patkánya, aki a helyedre pályázik, mindenkivel közölte.

Nos, a romlott, békétlen, és aljas többséget, aki igazából magát is tönkreteszi a fenti viselkedéssel, sohasem tudtuk megérteni. De elfogadtuk, hogy változnak az idők. Passzív ellenállás módszeréhez folyamodunk. Szombat reggel bemegyünk, minden fontoskodó fasznak köszönünk, majd lelépünk billiárdozni, vagy kurvázni. Volt már ilyen, most is így lesz. Ha meg szembe jön velem az a fasz, aki kitalálta, hogy az ünnepek előtti szabad hétfőt szombaton kell ledolgozni, pluszfizetés nélkül (amikor a hétvégi ünnepek esetén sem kapunk plusz szabadnapot), akkor felnyársaljuk a dákóra, feldaraboljuk egy kávéskanállal, és nagyobb irodaházak bejárata felé tűzzük maradványait elrettentésül. Istenért, hazáért, családért, a harmincas yuppie-k Szent Pénteki Kocsmanapjáért. Ámen.

A cég egy éves évfordulóját ünnepli annak, hogy valami barom a könyvelésről felmászott a Lánchídra, és le is ugrott. Mondjuk szerintem, ha van egy kis esze, belekapaszkodott a szárnyashajóba, és már egy éve boldogan él abból a pénzből, amit a cég utalt neki.

A cég ugyanis azonnali kárpótlást adott a családnak, és az özvegynek öt évig fizeti az öngyilkos havi keresetét. Abban az időben egy amerikai hr-es nő került a HR iroda élére, akit az anyavállalat a rajta eluralkodó alkoholizmus, és egy, az ottani postázóban dolgozó néger szexuális zaklatásáért helyezett a gyarmatra.

A nő olyannyira beszart, amikor elterjedt a híre, hogy az öngyilkos búcsúlevelében tettét többek (fia drogfüggése, feleségének csalfasága) között a céges stresszel magyarázta, hogy napokig csak a készülő perről tudott beszélni. A magyarok nyugtatták, hogy a család már attól el fog olvadni, ha küld a vállalat egy koszorút a temetésre, vagy max. kifizeti a szertartást, de az amcsi nem hitt nekik.

A ma életben lévőnél is kedvezőtlenebb szerződéssel, ronda vörös hajjal és átható viszkibűzben kereste meg a családot, a családtagoknak meg úgy megesett a lecsúszott, alkesz hr-esen a szívük, hogy az eredetileg ígért pénzt lealkudták a negyedéig, de csak azért nem tovább, mert a mi kis amcsink nem engedte.

Az előnytelen szerződés egyik kitétele, hogy évente megemlékezünk ,,Agyuriról", akit a cég a saját halottjának tekint, annak ellenére, hogy azelőtt és azóta sem volt semmilyen közös emléke senkinek ezzel a szerencsétlen fasszal. Nahát ezen voltunk tegnap. Röviden: szar volt, és piálni sem tudtunk. Viszont az új hr-essel jókat röhögtünk a cég volt főalkeszén. Remélem ezért kapunk valami előléptetést, vagy prémiumot.

Az utóbbi pár évben megjelent az a téves nézet a köztudatban, hogy a spam az irodai patkányok ellenfele, ellene minden eszközzel, tűzzel-vassal, mocskosdrága spamszűrővel kell küzdeni. Nyilván nem kell sokat gondolkodni, s még csak be sem kell üzemelni a bennünk élő Lovas Istvánba oltott leninfiút, hogy kézenfekvő háttérsztorival álljunk elő: rengeteg ember foglalkozik azzal, hogy különféle spamvadász algoritmusokat készít, ezeket mások reklámozzák, szép dobozba csomagolják, weboldalakat készítenek nekik, hirdetik, stb. Szóval a spamirtás már iparág lett.

Az iparág célcsoportja pedig a közepes és nagyobb vállalatok, akik kellőképpen be vannak fenyítve a BSA akciókkal ahhoz, hogy ne a 2baksáról, vagy torrentről szerezzék be a spamirtót, hanem fizessenek is érte. A hülye cégek meg is teszik.

Pedig a spameknek egy csomó áldásos hatása van a mai cégkommunikációra. Egy átlagos munkanap közepén, amikor bekapcsolod a gépet, és elédömlik 86 új email, máris megnyugodhatsz. A 86-ból valószínűleg körülbelül hatvan spam. A maradék 26-ból hat valami bevándorlótól (magyarul nem beszélő főfasztól) jön. Ezeket a tárgy alapján úgyis spamnek nézi a kereső, tehát tőled függ, hogy kitörlöd-e rögtön, vagy csak olvasás után.

Marad 20 email, amiből 10 általában ugyanarról szól, csak minden faszfej úgy érzi, hogy neki is közölnie kell veled. Ezek általában nagyon lényegtelen üzenetek, például, hogy valakit kirúgtak, vagy megváltoznak a fénymásoló kódjai, amiről úgyis küldenek értesítést. Itt tehát kilenc üzenet teljesen, egy pedig csak részben lényegtelen.

A maradék 10 levélből hét általában olyan, amivel nem (csak) neked van közvetlenül dolgod, hanem valaki másnak, de elküldték neked is másolatban. Ezek érdekes levelek, ugyanis megtudhatod belőle, ki kit akar kinyírni (ezekről részletesen később). Most röviden annyit, hogy X. Y.-nak szánt feladatot nem véletlenül küldenek el a feladat szempontjából teljesen lényegtelen embereknek is. A fennmaradó három emailben foglalt feladatok közül kettőt át tudsz passzolni másnak, marad egy. Arról az egyről, ha szerencséd van, kiderül, hogy mégis spam. Ha nincs szerencséd, kiderül, hogy egy dörgedelmes email valamelyik magyarul nem beszélő bevándorlótól, amiért nem válaszoltál egy két hete írt levelére, amelyben valami lényegtelen dolgot kér, például, hogy jelezd, ha festeni kellene, mert majd lesz festés. Vagy hogy melyik beosztottad nem dolgozik rendesen.

Persze festeni nem fognak, csak állapotfelmérnek, a rossz beosztottat meg úgysem panaszolod be, mert vagy kirúgod magad, vagy nem rúgod ki, mert jó fej/zsarol valamivel. De ezekre a mailekre így is illik válaszolni. Hárítással. Azt, hogy nem válaszoltál, fogd a levelezőrendszer spamszűrőjére (ha kellően nagy a cég, sokan lesznek még így ezzel, nem csak te), az állapotjelentésről írj egy semmitmondó mondatot, meg a kötelező lezárást: ,,ha bármilyen kérdésed van, állok rendelkezésre, ha a spamszűrő is úgy akarja :)"

Méghogy a spam rossz! Mfha!

Ma délután, vagy holnap megyünk a japánokhoz. Ha több, mint egy hónapig nem frissül a blog, ne gyertek utánunk. Most pedig mennem kell, növelem a GDP-t. Persze nem munkával, hanem fogyasztással. A kávékészlet és a patkányitató megcsapolásával.

Péntek van. Megírtam egy két hónapos tartozás miatt reklamáló cégnek, hogy a pénzügy utalta a pénzét, nemsokára meg kell érkeznie. Mintha lenne pénzügyünk. Amúgy imádom az esős időt, marha jó levegő jönne be az ablakon, már ha rendes ablakunk lenne, nem ilyen műanyagszar, amit nem lehet kinyitni. Se pénzügy, se rendes ablak, ez van. 

A fűtés persze megy, mert az irodaház rosszabb, mint egy panel: nemcsak azt dönti el a központ, hogy mikor menjen a fűtés, azt is, mikor menjen a klíma. Így az ilyen jóillatú, esős őszökön izzadunk, mint egy vágásérett mangalica a pörkölő alatt, hűvösebb augusztusi napokon meg szarrá fagyunk, mint egy mélyhűtött eszkimó.

Így aztán elhatároztam, hogy ma legfeljebb délig vagyok hajlandó maradni, aztán otthon, tágra nyílt ablaknál előpihenek az estére. Ja, és majd elfelejtettem: Jancsinak csak megfontoltan adjatok tippeket, mert megcsinálja. Ilyenkor csillog a szeme, röhögésre áll a szája, és folyton csak azt ismételgeti nekünk, hogy ,,lesz majd miről írni." Félve várjuk a jövő hetet.

A korai hazamenésről reggel hallottam egy viccet a rádióban, de csak fehérrel írom be, mert olyan szar, hogy majdnem a szemöldökömet is lenyestem borotválkozás közben. Biztos valami japán találta ki. Ha mégis el akarjátok olvasni, jelöljétek ki. Csókolom a piátok nyakát!

Az ipse elhatározza, hogy korábban megy haza, meglepi a feleségét. Hazaérve félreérthetetlen hangokat hall a hálószobából, benyit, és látja, amint a főnök dolgozza az asszonyt. Visszarohan az irodájába, remegve, zilálva, csak annyit mond: ,,Most majdnem lebuktam."

Jancsit annyira megihlette a katolikus egyház Városmisszió nevű köztéri dzsemborija, hogy felcsapott őskereszténynek. Hasonlatosan a közkutak megmérgezéséhez (amellyel a keresztényeket vádolták a Római Birodalomban), elhatározta, különböző dolgokat fog juttatni az irodai patkányitatóba. Nem irodai patkány olvasóknak elmondom, hogy a patkányitató egy nagy, általában 12 literes, fejjel lefelé a gépbe állított műanyag flakonból, és magából a gépből áll, amely kurvahideg/baszottmeleg, és extraként fingatósan szénsavas löttyöt csinál. Ezeket a szerkezetek a piacon egyeduralkodó Clearwater cég szállítja, és biztosan be lehet őket rendesen is állítani, fasztuggya, de ne térjünk el a témától.

Szóval Jancsi a vallásosságban rögtön a radikalizmusig jutott. Miután lebeszéltük a durvább dolgokról, észérvekkel meggyőztük („Bazdmeg, ezért le is csukhatnak”), csak a hangulat feldobását tűzte ki célul. Beszerzett egy injekciós tűt, és rögtön bele is fecskendezett a tartályba úgy 5 mg. vodkát. Persze, nem sok hatása lett, hiszen az alkohol bőven elvegyült a vízben. Ugyanakkor, a művelet melléktermékeként a vécében, ahol Jancsi előkészítő tevékenységének (Tesco vodkásüvegből injekciós tűbe felszívás szándékozás, rájövés, hogy a tű nem elég hosszú, vodkásüveg megfordítás, tartalom nagyrészt földre öntés, hangod bazdmegolás, majd „Óceán lehelete” Rossmann-gazdaságos WC illatosítóval szagot elfedni akarás) következtében elképesztően erős, Koccintós borral kevert sósmogyorós hányás-illat hatotta át a teret, elnyomva a szokásos szarszagot.

Így aztán részben ezért, részben meg, mert már rég bóklásztunk, elindultunk felfedezőútra valami cuccért, amivel vagy el tudjuk nyomni a szagot (takarítók), vagy nagyobb ablakot tudunk fúrni a falba, hogy hamarabb kiszellőzzön (karbantartók). A saját felségterületet már ismertük, így a nemrég a legfelső irodai szintre költözött japán cég tisztítószereinek megszerzését tűztük ki célul, hogy nehezebb legyen a küldetés.

Amikor becsöngettünk a szokásos szöveggel („Megjött a futár”) már sok mindenre fel voltunk készülve, de arra, ami fogadott minket, arra nem. Kattant az ajtó, és láss csodát: frissen, és ízlésesen festett és dekorált folyosó fogadott, velünk szemben egy kedves és mosolygó, jó illatú recepciós nő, a folyosón jól öltözött, elfoglalt emberek szaladgáltak. A recepciós nő ránk nézett, nyílt tekintettel azt kérdezte: „Üdvözlöm Önöket, miben lehetek szolgálatukra?” Azonnal menekülőre fogtuk, mielőtt még minket is beszippant ez a Stephordi Feleségek irodaváltozat-robotgyár, és agymosott droiddá alakít.

A mellettünk lévő szobában dolgozik az ötvenes Ernő, mellesleg akut alkoholista, aki, ha másnaposan jön be, az már fejlődés. Amikor visszaértünk, éppen kibaszták. Mint megtudtuk, rajtakapták, amint okádik a vécébe, a szagok meg ugye magukért beszéltek. Patkánynak volt egy kis bűntudata, mert elképzelte magát ebben a helyzetben 25 év múlva. Én örültem, mert Ernő bá’ olyan orrfacsaró másnapos kulákat helyezett a közös klotyóba, hogy megfeküdtem. Jancsi bírta az öreget, de szerinte csak jót tettünk vele, mert „most otthon annyit iszik, amennyit akar”.

Elnézést, ha kicsit naturalistára sikerült a leírás, de egyrészt ezek fontosak a helyzet átérzéséhez, másrészt ma este Fábry, és kicsit előkészülünk. Azért azt megfogadtuk, hogy megfelelő védőfelszerelésben még visszamegyünk a japókhoz. Amit nem ismersz, bármennyire is ijesztő, kétségtelenül vonz. Ez a mai tanulság, Ámen.