Mindig is sajnálattal vegyes megdöbbenéssel figyeltem a fiatal és ambíciózus munkatársakat, akik tapasztalat híján odaadóan, gyakran saját szabadidejüket, energiájukat, néha még pénzüket is feláldozzák annak érdekében, hogy a cégnek, a főnöknek jó legyen.
Amikor a főnök megkeresi a mondjuk marketingen dolgozó beosztottját azzal, hogy ,,Józsi, foglaljon nekem első osztályú repülőjegyet Dubaiba, lehetőleg az árban legyen benne az ingyenpia, lehessen a gépen füvezni, meccset nézni, és a stewardesek is álljanak szopásra kész szájjal rendelkezésre. Ja, és kétmillánál ne legyen magasabb az ár", nos, akkor a Józsinak minden emberi és erkölcsi törvény szerint joga lenne a nyakkendős férget elküldenie az anyjába. Vagy kétheti aktív passziánzozás után közölni, hogy sajnos elfogyott a jegy. Esetleg Gabor Zsazsa mellé foglalni.
Ehelyett sokan éjt nappallá téve a neten lógnak, hogy kiszoljálják azt az igényt, ami mellesleg nem is munkaköri kötelezettségük. Utazási irodában dolgozó ismerőseiktől kérnek tanácsot, segítséget, listaárnál olcsóbb jegyet. És mindezt miért? Hogy a főnöknek jobb legyen. Persze a kérdés ennél sokkal összetettebb. A kudarckerülők félnek, hogy az utcára kerülnek, a sikerorientáltak meg abban bíznak, hogy ha jól fog szopni a stewardess, akkor magasabb polcra kerülnek, magasabb fizetést kapnak, jobb kapcsolatrendszert építhetnek ki, amelyet majd ismét feláldozhatnak a főgecinek.
Vannak, akiknek tényleg a munka az életük. Akik tényleg elhiszik, hogy a vállveregetésből, a szóbeli dicséretből (ezen a szinten) valaha is lesz közvetve pénz gázszámlára. Vagy be vannak szarva, hogy anélkül nem lesz pénz.
A multi így működik: Ad egy viszonylag magas fizetést, aminek a nagyrészét eladózod, a kisebb részét el kell költened kényelmetlen ingre és nyakkendőre, amelyből meg kell fizetned embereket, hogy megcsinálják neked azt, amire a munkád miatt nincs időd. A havi fizetési átutalás mellé odateszi az állandó fenyegetést dicséret formájában (Milyen nagyszerűen látod el a tehetséget igénylő feladatodat=Ha romlik a színvonal, ki leszel baszva, mellesleg már sorbanáll húsz másik, hogy a megbecsült beosztásodat átvegye ennyi pénzért.). Tárgynak tekint, eszköznek, ami annyival jobb egy nyomtatónál, hogy a nyomtatót nem lehet pszichikai ráhatással, stresszel munkára bírni.
Az úgynevezett ideális munkaerő az a cégek 90 százalékában, aki ezellen nem is tiltakozik, szót fogad. Ha tárgynak tekintik, tárgynak képzeli magát. Ha megalázzák, jogosnak véli. Ha kirúgnak felette valakit igazságtalanul, mosolyogva lép a helyére.
A szakszervezet nem nyerő dolog már manapság. Egyrészt semmi nem védi. Másrészt a munkáltatói oldal pillanatok alatt előhozta az emberből a hiénát. Apáink még sokszor mesélték, hogy régen, ha elveszett valami fontos irat másolata, átmehettek a szomszédba kérni egy újabb másolatot. És nem tudta meg másnap az egész vezetőség, hogy te kvázi rossz munkaerő vagy, mert a szomszéd iroda ambíciózus patkánya, aki a helyedre pályázik, mindenkivel közölte.
Nos, a romlott, békétlen, és aljas többséget, aki igazából magát is tönkreteszi a fenti viselkedéssel, sohasem tudtuk megérteni. De elfogadtuk, hogy változnak az idők. Passzív ellenállás módszeréhez folyamodunk. Szombat reggel bemegyünk, minden fontoskodó fasznak köszönünk, majd lelépünk billiárdozni, vagy kurvázni. Volt már ilyen, most is így lesz. Ha meg szembe jön velem az a fasz, aki kitalálta, hogy az ünnepek előtti szabad hétfőt szombaton kell ledolgozni, pluszfizetés nélkül (amikor a hétvégi ünnepek esetén sem kapunk plusz szabadnapot), akkor felnyársaljuk a dákóra, feldaraboljuk egy kávéskanállal, és nagyobb irodaházak bejárata felé tűzzük maradványait elrettentésül. Istenért, hazáért, családért, a harmincas yuppie-k Szent Pénteki Kocsmanapjáért. Ámen.