Pár hónapja még meg voltam róla győződve, hogy nincs rosszabb annál, mint amikor a sok öltönyös faszfej föl-alá rohangál mindenféle azonosítatlan aktákkal, powerpoint diagramokat rejtő, nyakbaakasztós pendrive-okkal. Persze mindenki saját rátermettségét, nélkülözhetetlenségét akarja igazolni ezzel a látszattevékenységgel.
Vagyis azt hittem, nincs rosszabb, mint amikor az irodai patkány nyüzsög. Úgy szokták mondani, hogy hajtás van, de valójában ez csak nyüzsgés. Felbolydul a patkánylyuk, az öltönyös rabszolgák saját tengelyük körül forognak, egymásnak adnak értelmetlen utasításokat, és agresszíven követelnek mindenkitől (de leginkább kínai ételfutártól, nyomtatószerelő külsőstől, idióta ügyféltől) mindent (rakjon csípős káposztát a pirított tésztára, javítsa meg a nyomtatót tegnapra, forduljon fel). Hosszas megfigyeléseim alapján az úgynevezett nyüzsgés egy alapvető reflex, melyet többféle inger kiválthat. Leggyakoribb ilyen inger a gyors hőmérséklet-változás, a megüzent létszámleépítés, a megüresedett középvezetői pozíció, vagy az angol (spanyol, orosz, stb.) anyavállalat fejeseinek hirtelen látogatása.
Az irodai patkányok nyüzsgése szórakoztató. Emlékszem, amíg még egy irodában dolgoztunk, Patkány kezdte el "Bosszantsuk a nyüzsgő faszokat"-sportot, amihez mi is örömmel csatlakoztunk. Háború és béke hosszúságú fájlokat nyomtattunk a közös nyomtatón, sokáig álldogáltunk a kávégép/patkányitató gép előtt, azon morfondírozva, hogy Machiato-t, vagy kisfeketét, illetve meleg, vagy bubis hideg vizet kérjünk. Régi szép idők.
Az új melóhelyen viszont semmi nincsen. Néha egy galamb nekirepül az üvegablaknak, az utcán autósok tolatnak egymásba anyázva, elvonul egy-egy hangosabb oviscsoport, a szembe lévő lakásban pedig széthúzott függönyök mögött maszturbál egy pattanásos gimnazista. Lassan itt a délután öt, és a mai teljesítményem abból állt, hogy lefőztem egy kávét (itt nincs gép, viszont ingyen van), lassan megírom ezt a posztot, és majdnem eltömítettem a vécét. A velem szemben ülő lapos, anorexiás kollegina minden reggel bedugja a fülhallgatóját a számítógépbe és zenét hallgat. Leüli-lenetezgeti a nyolc órát, és nem lehet hozzászólni. A főnök a szomszéd irodában GTA-zik, és időnként hangosan kurvaanyázik. Onnan lehet tudni, hogy kinyírták.
Az iroda technikailag alkalmatlan arra, hogy bármi értelmeset lehessen ott csinálni munkán és a munkatársak szivatásán kívül. Nem lehet belemerülni egy jó könyvbe, posztolni is kicsit macerás, netezgetni lehet, meg számolgatni, hány agysejt döglik bele az unalomba, és szépen, lassan leépülni, meghalni agyérelmeszesedésben. Nem túl perspektivikus jövőkép ez így (relatíve) fiatalon, úgyhogy kitaláltam a megoldást: nem fogok bejárni. Nem valószínű, hogy bárkinek is feltűnik. Időnként bejövök majd a fizetésemért, és közben keresek egy rendes munkát, ahol legalább aktákat kell tologatni, szociálisabb öltönyösökkel. Vagy elmegyek hidegburkolónak. Mert - ahogy a reklám is mondja - ott legalább érzem, hogy fontos vagyok.
Egyébként Iggy Pop még mindig kurva jó.
