Reggel nyolc, szokásos hétfői meeting, tejeskávé íze még a számban. Pierre ma nagyon elemében van, ide-oda fickándozik a notebookja meg a projektor között. A reggeli intravénás koffein megemelte a vérnyomását a megszokott 160-ról 220-ra. Szinte látom amint lüktető szíve mellkasából kiszakadva az íróasztalon dobog tovább. Klárika sikongat, a kollégák szörnyülködve fordítják el tekintetük, Tibi telehányja a zakóm zsebét. Én meg csak ülök és vigyorgok, nézem ahogy a főnököm utolsó csepp vérét is az iroda falára spricceli csoffadt teste fogságából kiszabadult szíve.

Pierre elindítja a prezentációt, ideje felébredni. Az első dián a meeting témái láthatóak vázlatpontokban. Hárman máris jegyzetelnek, sercegnek a golyóstollak a drága famentes papíron.

-          Mit írnak a pöcsök? Ezek csak a témák, erről fogunk beszélni bazmeg…

Kérdezem Tibitől, kissé hangosabban mint szeretném, háromból kettő hátra is néz. Majdnem megkérdezem, hogy mit néznek, de Tibi csendre int. Nem baj, amúgy is frappánsabb lett volna a harmadiktól megkérdezni, hogy miért nem mer hátra nézni.

Pierre már a harmadik diánál jár, mondom én, hogy nagyon pörög. Egyébként nem francia a srác, vagy ilyesmi, csak elfelejtette a zakója ujjáról levágni a PIERRE CARDIN márkajelzést büszkén hirdető cetlit. Már csak egy vékonyka cérnaszál fogja, de rendületlen ott fityeg minden reggel. Pierre az utóbbi időben fogyott vagy húsz kilót, az irodában fogadásokat lehet kötni, hogy miért. A csajok szerint tolja az ápdétet meg a norbitornát, a srácok szerint a kokóról átszokott a herkára. Engem nem különösebben izgat a dolog, de azért feltettem egy ötöst a hernyóra.

Az ablakon besüt a nap: látom magam amint a kedvenc balatoni kocsmám komló lugasában gyöngyöző rozé mellett múlatom az időt. De tényleg, miért vagyok még ebben a neonfényű gipszkarton-dzsungelben ezekkel az unalmas figurákkal? Mert irodai patkány vagyok. Nekem a napfényt neonlámpák sugározzák, álmennyezet az égbolt, a víz fika ízű klírvóter, a friss szél pedig a légkondicionálóból fúj. Élem műanyag életem, és azért járok reggel nyolra, hogy ez a mesterséges világ fenntartható legyen.

Fuck it, úgyis hideg van már a Balatonhoz. És ki iszik reggel nyolckor rozét? Meg a mobilom úgyis megszólalna, hogy miért nem vagyok még az irodában…