Van olyan nap, hogy 10-15 különböző ember is bemutatkozik nekem, és én is bemutatkozom legalább ennyinek. Ezekben a találkozásokban egy dolog közös: kölcsönösen szarunk egymás fejére. Őt rohadtul nem érdekli, hogy én ki vagyok, és engem sem, hogy ki ő. A találkozás apropója, hogy mind a ketten abban bízunk, valami hasznot tudunk hajtani a cégnek, de leginkább magunknak közösen.

 

Valójában nem is a hétfőket gyűlölöm igazán. A legszarabbak a vasárnap esték. 10 perc múlva éjfél, másnap korán kelek, a tévében egy művészfilm egy homoszexuális költő és egy tolószékes kórházi titkárnő szerelméről. Vajon ellapátolták-e a havat az irodai parkolókból? Valószínűleg nem, hiszen már február van, és az iroda egyik védett lépcsőjén még ott fagyoskodik egy szilveszteri hányás. Simán rászórják a sót, de a kukorica darabok ellenállnak. Biztosan sonkás-gombás-kukoricás pizza, valami olcsó vodka és pezsgő volt fénykorában. Talán nyáron majd leolvad. A homoszexuális költő épp összeveszett a tolószékessel. Érzem, közel a végkifejlet.

 

Már a pályám elején rájöttem, hogy tulajdonképp egy multinál dolgozni megköveteli a folyamatos hazudozást részemről. Alapból be sem kerül aki nem hazudik jó kövéreket az életrajzában. Legjobb lehetőséget a „karrier-lyukak” nyújtják a kamázásra, én például az egyetem után egy évet töltöttem gyakornokként Ausztráliában egy nem létező alapítvány ösztöndíját elnyerve. A nyelvtudás is kiaknázatlan terület, például a tárgyalóképes franciám tulajdonképpen egy mondatból áll - bonzsúh Olivié, vuvu apellé popo? – és a leghalványabb fogalmam sincs mit jelent. Illetve tudom még azt is kiejteni, hogy Ou est le swimming pool, de ez nem ér mert a fele angol. Szóval az egész CV és motivációs levél arra szolgál, hogy lemérjék mennyire mersz nagyot hazudni. Aki bevállal egy ilyen kamut szemrebbenés nélkül, az nyilvánvalóan eléggé tökös és motivált, hogy megszerezze a melót, a megfelelő mértékben gátlástalan, és minden bizonnyal sok éves tapasztalattal bír a hazudozás terén. És a multinak nevezett szörnyetegnek pont ez kell, csakhogy ilyen követelményeket nem írhatnak ki egy álláshirdetésbe. Így papíron egy betanított svábbogár által is elvégzett munkához is két diplomát, 3-5 év szakmai tapasztalatot, 6 nyelvvizsgát stb írnak elő. Az egyetlen valódi követelmény pedig a hazugságra való hajlandóság. Előnyt jelent, ha mesterfokon űzöd, de nem riadnak vissza a pályakezdő fékelőktől sem. A beszélgetés a menedzser és a HR-es között valahogy így zajlik:

-          Nem is tudom Alex, csak egy nyelvet hazudott be, és a szakmai tapasztalatáról is első olvasásra látszik, hogy ez valami rokona vállalkozása lehet. És semmi külföldi út, vagy ösztöndíj.

-          Jó jó, de adj félévet és meglátod olyan prezit fog kenni a negyedéves eredményeinkről, hogy maga is meglepődik. Én látom a potenciált a srácban!

-          Rendben, akkor legyen fél év próbaidő, aztán majd meglátjuk. De ne feledd, hogy jártunk a múltkor, felvettük a kislányt mert ígéretesnek tűnt, aztán kiderült minden amit írt igaz volt. És egyszer láttam ahogy a csapból ivott. A csapból, érted?

-          Az nem fog többet előfordulni, különben is megbeszéltük, hogy ezentúl nők alapból kizárva.

Ha nő vagy, és a fenti sorok után az első gondolatod az volt, hogy legközelebb férfinek hazudod magad, akkor kezdesz ráérezni a lényegre.

Mindenhol azt hallani, hogy a magyar oktatás nem alkalmazkodik a munkaerő-piac követelményeihez. Hogy valóban használható gyakorlati ismeretek helyett teljesen nyilvánvalóan felesleges hülyeségeket tanítanak. Nem azt a diákot értékelik, aki képes összetetten, az anyagot összefüggéseiben értelmezni, az egész tananyagot komplexen használni, hanem az kap jó jegyet aki képes visszaemlékezni a legapróbb részletekre is. Ez valóban így van, semmi kétség. Ez az oktatás két fajta embernek kedvez, aki hihetetlen memóriával rendelkezik, és aki puskázik. Én az utóbbiak közé tartoztam, hosszú évek folyamatos puskázásai során edződtem teljesen gátlástalan csalóvá. A diplomámra azt is írhatták volna, hogy mesterfokú puskázó.

Képességeim jelenlegi munkahelyemen fejlődtek a legtöbbet, bármi van állandóan fékelek. Illetve nemrég vettem észre, hogy eljutottam egy magasabb szintre: múlt héten odajött hozzám a főnök, hogy megkérdezze hogy állunk (Hehe, állunk, ez jó, mintha ő is segítene!). Nem álltam még sehogy, egész nap csak basztam a rezet. Ilyenkor alapesetben rögtön jön a kamuzás, de akkor valami furcsa érzés vett rajtam erőt, amit még sosem éreztem előtte. Valami arra késztetett, hogy rezzenéstelen arccal bevalljam az igazat. Szóval mondtam neki, majd csak holnapra lesz meg amit akart, mert ma egész nap csak pinákat rajzoltam jegyzettömbbe, és meg is mutattam neki az eredményt. Jót röhögött, aztán körbeküldte mindenkinek ímélben. Azt hiszem közeleg az előléptetésem.

 

Tegnap takarítottam a vinyómat, és találtam pár sosem publikált posztot. Ezeket vagy nem fejeztem be, vagy szarnak tartottam és nem tettem ki. Például ilyen az egyik:

Szeretem a reggelt. Ha csinálnék egy filmet, mindegy miről szólna, biztos, hogy a reggellel kezdődne. A Nap fenséges vörös korongja diadalittasan emelkedik a város fölé, első sugara kellemesen melegíti a hátam, kényelmesen hátradőlök a kávézó teraszán és kinyitom az újságot. A pincérlány kedvesen mosolyog rám, friss pékáru illatát hozza a szél. Egy egész percre elfelejtkezem róla, hogy ma munkába kell mennem. A keserű felismerés végül jobban fáj mint szeretném, mintha baltával basztak volna fejbe.

Az irodába elsőként érkezem. Sietnem kell, mert ha a reggeli adagot nem követi még egy lövés kávé, órákra katatón állapotba kerülhetek. Az asztalomnál várom meg míg kijön az első kancsóval. Ez nagyjából négy perc, de negyvennek tűnik. Épp a madarakat bámulom az ablakkal szemközti fán, mikor leül velem szembeni asztalhoz egy jó illatú lány. Nagyon vidámnak tűnik, még dúdolgat is valamit halkan. Amíg bebootol a gép, bolondosan végigsétáltatja ujjait az asztalon, másik kezével egy huncut tincset csavargat a homlokán. Velem szemben egy kövér faszi szokott ülni, valami Károly talán. Csodálkoznom kéne a metamorfózisán, hogyan lett a lángos-képű zsírgombócból jó illatű lány, de meglepődés helyett inkább érdeklődve figyelem a jelenséget. Közben hallom, hogy kijött a kávé, elindulok levenni. Eszembe jut, hogy meg kéne kérdeznem nem inna-e velem. Mármint kávét. Mire visszafordulok, a lány már eltűnt, sosem láttam többé. Ő volt a legizgalmasabb dolog, ami reggel történt velem. Nem konkrétan aznap reggel, hanem úgy általában véve reggel.

Megfigyelhető, hogy az év első napján kiürülnek az irodaház előtti dohányzó padok. A padokat persze nem dohányzásra építették, de a lehető legritkábban fordul elő, hogy valaki másra használná őket. Mondjuk, lejöjjön a légkondi ellenére is 30 fokos irodából egy szép tavaszi napon, és a padon dolgozzon, vagy ott egye meg a 700 forintos szendvicsét (alapanyagok: 150 forint, elkészítés 550).

 

A két ünnep közötti munka egyébként megosztja a blog íróit. Patkány nem szeret a két ünnep között dolgozni. Tegnap előtt ugyan - ahogy írtam - bement, de csak azért, mert elfogyott a szabadnapja. Tegnap, mikor dél körül ebédelni hívtam volna, nem vette fel a telefont. Egy óra körül visszahívott, akkor ébredt. Otthon. Ebből látszik, hogy két irodai patkány sem teljesen egyforma. Majd ha kipiheni az alkoholgőzös ünnepeket, talán leírja az ő döntésének okait is.

Reggel egyébként havazott, mára meg olyan tejföl van, hogy az ember az orráig alig lát. Patkány híján én meg egy másik haverommal, Jézussal megyek ebédelni. Jézus roppant vallásos egyébként, de ennek ellenére, egyetemista évei alatt ő látta el könnyűdrogokkal egy közelebbről meg nem nevezett egyetem jogi karát. A srác nagyon szikár alkat, jó erős, göndör szakállat hord, ami önmagában már elég lenne becenevének indoklásához, azonban erre igazán akkor szolgált rá, amikor bepippantva végigkiabálta a Blaha Lujza teret, padra állva, karját széttárva, hogy "Én vagyok Jézus, engem kövessetek". A megzavarodott blahás közönség meg biztos azt hitte, az amcsi gitáros csóka helyett ma egy nyeszlett srácot küldött a szekta, neki is áltak hajbókolni, hogy ,,Ámen", ,,Erőt, egészséget", ,,Szebb jövőt", meg ,,Éljen a párt", ki melyik szólammal tud azonosulni, ugye. Volt, aki szólamok helyett csak egy íveset túrházott a tér sokat látott utcakövére.

Ahogy ez az ilyen egzisztenciáknál lenni szokott, Jézus egy parlamenti kívüli kis pártnak végez ingyenmunkát meggyőződésből. Most ért véget a gyűlés, én meg elviszem kajálni, mégis csak együtt nőttünk fel, valami rendes helyre, feltéve, hogy nem jön belém egy barom se, aki nem lát a párától.

Node, amíg ideér, lássuk, mivel telik az irodista utolsó, két ünnep közötti napja. (Szerencsés esetben ugye, mert szegény kommentelők közül jó párat, sőt az Infoparkban dolgozó Láva haveromat is cseszegetik ilyenkor bent.) Azért utolsó, mert szilveszter napján azért már nem illik dolgozni.

3., Ismeretlen részlegek feltérképezése

Minél nagyobb egy szervezet, annál nagyobb az esélye annak, hogy ott dolgoznak úgynevezett jó fejek is. A jó fejek hasznosítása rendkívül széles körű. Van, aki szórakoztató, mint Béla a könyvelésről, aki egy rockabilly zenekarban nyomja. Amióta megismerkedtünk, minden egyes havi bérjegyzékért úgy megyek fel, hogy tudom, kapok egy rövid demót is ruhafogas-gitáron előadva. Van, aki egyszerűen csak kedves. Van, akinek ezen kívül még hivatalosan nem bevallott helyzeti előnye van. Tavaly így találtam például egy tárgyalót, projektorral, minden szarral, ami nem szerepelt az irodai térképen és előjegyzési listában sehol.

Az iroda és az irodisták folyton változnak, pont mint a Kocka 2 c. filmben, csak nem hal meg mindenki másfél óra alatt. Ezért érdemes barangolni.

4., Egy kis munka

Ne felejtsük el, hogy januárban ismét teljes lesz a patkánylak, benépesítik az irodát a fontoskodók. Ezért a nap utolsó néhány órájában dolgozzunk egy kicsit. Annál jobban fog esni az elkövetkező több napos pihenés.

Persze nem csak a munkahely, a város is sokkal élhetőbb a két ünnep között. Mindenki vidéken vágja a disznót, nagymamákat hakniz sorra, kiegyenlítődik, normális szintre áll be a Budapest-vidék tömegarány. Van hely a jobb belvárosi kocsmákban, parkoló a ház előtt, talán még a BKV-ról is kikopik Budapest legfrusztrálóbb jelensége: az indokolatlan mértékű tömeg. Lehet kenyeret, meg egyéb fontos dolgokat venni a boltban, nincs tele idiótákkal, akik még az utolsó pillanatban veszik meg a csokit karácsonyra. Nagy a kontraszt. Felvidul a lélek.

Folytassuk hát az ünnepi feladattárat. Ma a többcélű Excel táblák készítéséről lesz szó. Itt egy alcím:

Imádok a két ünnep között dolgozni. Lehet antiszociálisnak bélyegezni, de valahogy jól esik már ilyenkor egy kicsit kiszabadulni a húsz éve permanensen haldokló nagynénik gyűrűjéből, akik az éhes hiéna fürgeségével vetik rá magukat az ajándékra, két pofára zabálják az asszony által két napon át (pihentetés, csokimáz, miegyéb) készített süteményt, és a teljes Lenke néni-arzenált bevetve panaszkodnak, hogy NINCS PÉNZ. Illetve könnyű nekem, hogy dolgozom. Valójában egyébként tényleg könnyű, egész nap mesterien sopánkodni tényleg fárasztóbb, nem is nagyon bírnám.

 

Update: Van Irodai Patkányok közösség az Indán. Ennek főleg az az értelme, hogy nehogy más regisztrálja be, de lehet csatlakozni. Az indában egyébként az a jó, hogy az iwiw-vel és a facebook-kal ellentétben nincs letiltva központilag.

A semmit tevés néha nagyon megterhelő. Bőven határidő előtt fejeztem be a jelenlegi projekt rám eső részét, de úgy döntöttem kivárom a határidő végét. Már általános isiben is szerettem a dolgozat fölött kotlani kicsöngetésig, hiába készültem el korábban. Néztem a gondolkodástól konkávvá deformálódott arcokat, hallgattam a tollak sercegését, szorgalmas agyak kattogását, padba rejtett füzetlapok ropogását.

A mai napom is hasonlóan telt, azzal a különbséggel, hogy jóval több időt kellett elbasznom, mint anno kicsöngetésig, ráadásul lázas munkát színlelve. Reggel rögtön meglepődtem, hogy a máskor percekig bootoló, értelmetlenül kurrogó, lefagyó szarguriga számítógépemen ezúttal mennyire gyorsan felállt az XP. Eszembe is jutott, hogy ha az unokaöcsém Xbox-ja ~3 sec alatt bootol, miért ne tudhatná egy PC ugyanezt? Ezen elmerengtem magamban vagy másfél percig, úgy tizenöt percig elolvastam a híreket, aztán egy perc alatt leoltottam valami csírát fórumon. Az ebédszünetig volt még két és fél órám, ami nagyon nehezen telt el. Kipróbáltam, hogy ha sokáig nézem valaki tarkóját, és közben erősen arra gondolok, hogy „nézz hátra”, vajon megfordul-e. Nem működött a dolog, de azt hiszem az én hibámból. Túlságosan szétszórt voltam, nem tudtam eléggé koncentrálni, meg közben néha negatív gondolatokat sugároztam Zoltán felé is, mert egy pöcs, és igazán rászolgált pár negatív gondolatra. Ez a komoly mentális tevékenység kissé kimerített, ezért megpihentem öt percre. Közben megpróbáltam kiszámolni az iroda fenntartásának költségeit. A nálunk dolgozók 90%-át lehetne távmunkában dolgoztatni, fogyasszák otthon az áramot, nem kéne ekkora irodát fenntartani, huszonegyedik kibaszott században rá kéne jönni végre, hogy az internetet nem csak pornónézésre lehet használni. Aztán rájöttem, hogy ha ez a rendszer meg lenne szervezve, nagyon hamar rákapnának kínai / indiai / egyéb olcsó munkaerő használatára, interneten keresztül. Elvégre net már a szavannán is van, a busman meg lehet nem keni a PHP-t, de ha kap érte két dollárt, hamar beletanul. Így viszont én rábasznék, úgyhogy inkább kussolok. Jó nekem itt a légkondicionált üveg kalitkában, a busmanok meg bekaphatják. Miután ezt lejátszottam magamban, eszembe jutott, hogy reggel azt találtam ki, majd néha random munkahangokat adok ki, hogy a ne keltsem fel a többiek gyanúját. Régebben megfigyeltem, hogy ha valaki nagyon rápörgött valamire, akkor tudtán kívül magában beszél. Például ilyeneket mormog maga el, hogy „kurvaistvánbasszamegmárnemigazbazmegeztaszart”, vagy „büdöspicsaistvánfaszamárebbeagecibebasszameg”, meg ilyenek. Ezek után igyekeztem nem megfeledkezni erről, és öt percenként hörögni valamit.

Az ebédszünetet a lehető leghosszabbra nyújtottam, viszont a kajcsi utáni rituális kávézást szkippeltem, mert teli hassal jól esik szundítani kicsit. A lehető legkényelmesebben elhelyezkedtem, felcsaptam a fél arcomat kitakaró Ray Ban-t (egy férfi hordjon Ray Ban-t, vagy hunyorogjon egész nyáron –nem emlékszem ki mondta, de nagyon találó) és bedobtam a szunyát. Az iroda monoton hangjai – számítógép zúgás, klaviatúra klimpírozás, klikkolás, nyomtató búgás – teljesen bealtattak. Ki kéne adni CD-n, komolyan, sokkal jobb, mint az óceán hangjai meg ezek a meditálós fikák.

Nem akartam teljesen elaludni, azt hittem végig ébren vagyok, aztán egy mezőn találtam magam, térdig ért a fű, hatalmas kígyókat vadásztunk M-16-ossal. Az egyik majdnem elkapta Karsowitz-ot, négyszemű kiszuperált társamat, aki végig azt kiabálta, hogy „haza akarok menni, adj egy kis füvet, adj egy kis füvet, kérlek!”, de még idejében leszedtem a bestiát. Mindent beterített a kígyóhús, véresen bukott alá a Nap a domb mögött.

Szar volt felébredni, mintha tarkón vágtak volna, agyam percekig zsibbadt. A munkaidő lassan letelt, a hátralévő fél órában megírtam e posztot. Vigyázzatok az óráskígyókkal, písz…

 

Miért nem írtok? – Kérdezitek sokan. Eddig azt hittem azért nem írunk, mert kibaszott lusták vagyunk (pontosabban én vagyok az), vagy nincs rá időnk (Ráknak nincsen).

Rá kellett azonban döbbennem, hogy azért nem írunk, mert egyre hülyébbek vagyunk. Elménk lassan sorvad, hajunk hullik, őszre talán őszbe fordul. Öregedésünk külső jelei jól láthatóak, ezzel szemben agyunk tompulása nehezen észrevehető, legalábbis saját magunk számára. Ez a legrosszabb benne, hogy mivel egyre hülyébb vagy, nem veszed észre, hogy egyre hülyébb vagy. Sosem voltam Einstein kaliberű csodálatos elme, nem erről van szó, a Rubik kocka kirakása vagy egy Sudoku megfejtése számomra mindig is lehetetlen küldetés volt. Viszont nem kellett törnöm a fejem, ha egy szó legtöbb szinonimáját kellett felsorolni, vagy idézni kedvenc filmből / könyvből / akárhonnan, régen tudtam vagy ötven telefonszámot fejből, az összes kollegám nevét, hogy milyen nap van ma, mennyi pénz van a tárcámban, és valószínűleg még rengeteg olyan dologra képes voltam, amire már nem emlékszem, hiszen egyre hülyébb vagyok. Az írás is az egyik ilyen kiesett tevékenység a sok közül, szopó, de ez van.

Az öregek telesírják a netet, hogy 45 évesen 3 diplomával 20 év tapasztalattal nem kapnak állást. Szar ügy, de megvan az oka. 30 után tényleg lejtő, az ember csak butul. És ne hidd, hogy pont te nem! Maximum nem veszed észre. Jancsival is megvitattam a problémát MSN-en, és először arra jutottunk, hogy baszni rá, minket ez a veszély nem fenyeget, majd festjük a hajunk, letagadunk tíz évet az önéletrajzunkban, lefizetünk egy önkormányzati alkalmazottat, hogy hamisítsa meg a születési dátumot a személyinkben, vagy ilyesmi. Szóval megoldjunk, ahogy mindig. Azonban a problémát jobban körüljárva rá kellett ébrednünk, hogy ha olyan öregek leszünk, hogy korunk jelent akadályt az álláskeresésben, akkor valószínűleg már annyira tészta lesz az agyunk is, hogy nem jut eszünkbe eltitkolni a probléma forrását, vagy ha meg is kapjuk az isteni szikrát, csökkent értelmi képességeink okán nem leszünk alkalmasak rá, hogy véghez is vigyük a manővert. Jobb lesz tehát minél hamarabb nekilátni, mielőtt késő. Végül azt találtuk ki, hogy folyamatosan harminc és harmincöt között tartjuk az életkorunk, tehát amint elérjük a harmincötöt visszafiatalodunk harmincra, aztán öt év múlva megint, et cetera, ecetet rá…

Az öregedés testi jeleit könnyűszerrel eltüntethetjük, elvégre egész iparág épült arra, hogy a nők megtehessék ugyanezt. Az agyunkkal nem tudunk mit kezdeni, jelenlegi ismereteink szerint nincs rá mód, hogy visszaokosodjunk. De ezt leszarjuk, a látszat fontos. Már csak egy korrumpálható önkormányzati alkalmazottat kell találnunk, aki hivatalossá teszi a fiatalodásunk. Mivel a lefizethető köztisztviselők száma konvergál a köztisztviselők számához, ezzel lesz a legkevesebb gond. Lélekben pedig örökké fiatalok maradunk, e felől semmi kétségem.

 

Összeírtam pár fontos alapszabályt, amit jobb ha megjegyzel. Semmi extra, amire ne jönnél rá magadtól is. Szóval ha nyolc (vagy több) órát kell eltöltened naponta egy szűk boxba zárva, kényelmetlen ruhában a monitort bámulva, körülvéve a világ legunalmasabb figuráival, akkor igyekezned kell a legjobbat kihozni a helyzetből, ha már voltál olyan balfasz és nyakkendős rabszolgának álltál.

Először is be kell szerezned megfelelő munkaeszközöket. Kényelmes széket, monitort amitől nem folyik ki a szemed, olyan egeret ami működik is...satöbbi. Mivel új vagy a cégnél, biztos lehetsz benne, hogy te kaptad a legszarabb cuccokat, bárkiét is lopod majd el, a tiednél csak jobb lehet. Kezdjük a székkel. Egy kényelmetlen darab megkeserítheti az életed. Forgolódsz, ide-oda teszed a segged, és legszívesebben tíz perc után felállnál. Ne is pazarold arra az időd, hogy megpróbálod beállítani. Ami szar az szar, hiába vesződsz. Fel kell mérned a terepet, kifigyelni hol vannak a kényelmesebb székek. Figyelmed ne korlátozódjon egy részlegre vagy emeletre, ha kell járd be az egész irodaházat. Ha megvan a kiszemelt példány, sétálj arra egyre többször, majd a kínálkozó alkalmat megragadva faarccal durrantsd meg a cuccot. Nagyon fontos, hogy ne add alább az igényeidet, ne érd be valami szar seggizzasztó szövetkárpitossal, vagy kartámasz nélküli ikea tucatfossal. Ne lopd el csak azért, mert könnyű. Később úgyis rájössz, hogy lopni kurvakönnyű, meg ha már lúd, legyen kövér. Én egyszer a dohányzóból hoztam fel egy baszott nagy bőrfotelt. Szemeztem a kanapéval is, de nem fért volna be a boxomba. Olyan kényelmes volt, hogy simán elszunyáltam benne ebéd után. Ha megvan a széked, jöhet a többi kacat kicserélése. Ez már egyéni preferencia kérdése, például engem a trágya monitor sokkal jobban irritál mint a lassú gép. Minek sietni, nyolc óra nagyon hosszú idő. Ez már kicsit cakkosabb muri mint a szék, nem sétálhatsz be csak úgy akárhova és vihetsz el mondjuk egy 22-es Eizo babát. Legjobb a PC-d upgradelését akkor elvégezni, mikor nincs senki az irodában. Vállalj be hétvégi műszakot, vagy gyere be ünnepekkor. El sem tudom mondani, mi mindent loptam a két ünnep között, még másoknak is, ajándékba. Ha egyedül vagy bent, ne állj meg a monitornál, használd ki az alkalmat, ragadj csavarhúzót és fejlessz a hardvereden is. A komplett gépet nem cserélheted ki, de egy-két alkatrészt azért simán. Én csak a ramot szoktam lenyúlni mások vasából, persze csak ha több modul van. Idén négy gigáig fejlesztettem fel, már a lapozó fájlt is kikapcsoltam, nincs állandó vinyó kerregtetés. Persze ha egyedül vagy bent, az sok más mókát is tartogathat számodra, de erről majd később. Ha aggódsz a lopás miatt, hogy esetleg kirúgnak, egyet se félj emiatt. Először is, ez nem igazi lopás, hiszen az irodaház kapuján nem viszel ki semmit, csupán végzel némi újraelosztást az irodán belül. A főnököd valószínűleg sokkal többet lopott már a cégtől, nem fog veled egy szaros szék miatt baszakodni (amíg nem az övét nyúlod be persze). Annó egy kolléganőm több misit húzott be a cégtől, mikor rájöttek, azonnal kirúgták. A csaj beperelte őket, mivel nem tudták bizonyítani a lopást, így a kirúgása nem volt indokolt. Elhúzódott pár évig, de végül megnyerte, és ismét lehúzott pár millát a cégről, akik nem sokkal később csődbe is mentek. Na így kell lopni.

Van itt még valami, ami sokat javíthat munkahelyi életminőségeden, ez pedig egy jó öltöny, de ezt kénytelen leszel csináltatni. Röhögnöm kell, mikor reggel látom a sok olcsójánost tülekedni a műszálas, szöszölős, izzasztó öltönyeikben. Ha még nem volt rajtad rendes öltöny, semmi baj, amint felpróbálsz egyet, nagyon meg fogsz döbbeni, mennyire kényelmes is tud lenni ez a viselet. Ezek a dolgok apróságnak tűnhetnek, de hidd el alapfeltételei annak, hogy ne akard óránként szétverni a klaviatúrát valaki fején.
 

Találkozó nyolckor a Móriczon, onnan megyünk több kocsival a kibérelt klubba. Persze kurvára elkésem. Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, hangerőt fel. Tinikkel megrakott Fabia gyorsulni akar a Budafokin, legalább heten ülnek benne. Körbejár a laposüveg, pálinka, whiskey, jäger. Mindenki hozott valamit, nagyon unalams lenne józanul végigbeszélgetni az utat. Megjöttünk végre, mindenkivel pacsi-pacsi, szevasz Ati, Helló Zoli mi a pálya, jó a pólód Vivien (plüssállatok kefélnek rajta).

Feles-feles, tánc-tánc, tuc-tuc.

Telefon csöng: ,,Nem emlékszem a hely nevére, de gyertek már bazmeeeg!"

Túl nagy a füst, de tisztán látom, hogy Supervisor Márk félmeztelenül brékel. Pezsgősüveg csapódik a parkettre, megjöttek Rákék. Minden bulin összetör egy pezsgőt, ez már hagyomány.

Egy cigi, két cigi, három cigi - amúgy leszoktam.

Valaki a piszoárba okádik, nem baj hugyozunk a csapba. Kiürül a tánctér, drága bőrkanapékon fetrengenek a forgószékbegyógyult irodisták. Ez a buli megdöglött, kocsiba be, fűtést fel, irány haza.

Lámpa-Lámpa, vonal-vonal, kanyar-kanyar.

Távirányító már megint nem nyitja a garázsajtót, faszkivan.

  Sok multinál megfordultam már karrierem során, de az adott cég profiljától vagy méretétől teljesen függetlenül mindenhol szerencsém volt a MINDENT, de bazmeg tényleg mindent tudó és mindenhez értő kollégához. Eleinte nem figyeltem fel rá, de idővel ráébredtem, hogy eme nagyon könnyen azonosítható egyedek 100%-ig egyforma személyiségvonásokkal bírnak, ez keltette fel az érdeklődésemet.

A Mindent Tudó gyakran bizonygatja munkatársai előtt, hogy ő mindent tud. Civilben autószerelő, elektroműszerész, borász, tőzsdecápa és belsőépítész. Vélt vagy valós hibáidat azonnal felfedezi, orvoslásul szívesen osztja meg veled életbölcsességeit. Ha elköveted azt a hibát, hogy társalogni próbálsz vele, órákig hallgathatod sikerességének titkát, hogy hogyan kell élni, és hogy ő mekkora császár, nélküle az egész vállalat már rég csődbement volna. Rendszeresen visszatérő vesszőparipája, hogy mennyi embert ismer, és milyen fontos a kapcsolati tőke. Ezzel szemben kollégái többségének nem tudja a nevét, és veled is úgy próbál kapcsolatot építeni, hogy agyzsibbasztó hülyeségeivel bombáz. Lekoptatásához nincs tuti recept, biztos trükk. Ha azt hiszi, vevő vagy verbális maszturbálására, hetekig a nyakadon lóghat. Ha nyíltan szembeszállsz vele, vagy ami hiúságát még inkább sérti, egyszerűen ignorálod, könnyen örök ellenségévé válhatsz. Ez első hallásra nem tűnik nagy problémának, azonban hosszas megfigyeléseim alapján kijelenthetem, hogy  Mindent Tudó személyisége roppant mód torzult, jelleme teljesen degenerált, egyszóval pszichiátriai eset. A valóságot képtelen felfogni és értelmezni, sötét énje mélyén gyilkos ösztön rejtőzik. Mivel a racionálistól eltérő logika motiválja, a többi racionális szemlélő gyakran elköveti azt a hibát, hogy beszopja a rólad kitalált orbitális, legtöbbször teljesen átlátszó hazugságait. Kollégáid tűnődnek egy ideig, de végül meggyőzik magukat, hogy bár Mindent Tudó egy idegesítő pöcs, de ilyen komoly dolgokkal azért mégsem vádolna a hátad mögött, ha nem lennének igazak, mert ezzel rengeteget kockáztat, és ez őrültség. Igen, az. És mint mondtam, MT nem szimplán egy seggfej, hanem gyakorló elmebeteg, nincs ki a négy kereke, éppen ezért veszélyes. Ha már nagyon rád szállt, legjobb módszer a lepattintására, ha finoman átpasszolod valaki másnak. Például, ha újfiú érkezik a céghez, mondd azt neki, hogy ha bármi kérdése van, forduljon csak nyugodtan Mindent Tudóhoz. Amint ezt megteszi, prédává válik, és számára nincs menekvés, te viszont felszabadulsz. Már hosszú ideje tartom magamtól távol a helyi Mindent Tudónkat ezzel a módszerrel. Szerencsétlen tejfelesszájú szenvedése és MT általi teljes elnyomása egészen addig tart, amíg nem jön egy másik újonc, aki beszopja a - „Kérdezd csak meg nyugodtan Mindent Tudót!” – dumámat.

Nagyon ritkán előfordulhat, hogy Mindent Tudónak kicsiny követői akadnak, akik istenként félik és nyelvükkel ízlelgetik minden spermaként az arcukra fröccsenő szavát. Ezzel a jelenséggel jómagam csupán egyszer találkoztam, de ritkán látni félelmetesebbet. Mert komoly agyi defektus, vagy lelki nyomor kell, hogy valaki egy Mindent Tudót komolyan is vegyen, tanácsait megfogadja, tisztelje és szellemi vezetőjének tartsa. Hátborzongató. Ha a munkahelyeden ez történik, gyorsan saccold meg mi mindent tudnál ellopni, és ehhez mennyi idő szükséges, a reggeli népszabi vagy nemzet mellé pedig vegyél egy expresszt is.

Végül csak annyit, hogy jól nyisd ki a szemed, mert ártalmatlannak tűnő kollégáid egy része könnyen lehet, hogy nem szimplán csak faszfej, hanem konkrétan elmebeteg.

 

Szerintetek tízes skálán mennyire meggyőző a munkaidőben sörözésen kapott kolléga azon érvelése, hogy őt csak megtévesztette a literes Borsodi műanyag üvege és azt hitte, üdítő, mert a literes kólák közé volt berakva a boltban?

Mindenki az amerikai elnökválasztással van elfoglalva, így most mi is megemlékezünk. Ebben a videóban szerepel a legjobban Sarah Palinra hasonlító pornószínésznő:

Maga a videó amúgy nem nagy durranás, viszont a presszórock vicces rajta. Ha sokáig meg a háttérben a film, mindig várom, hogy egyszer csak megszólal a Fiala, vagy sporthíreket fognak mondani. Aztán rájövök, hogy ez csak a Palin pornó.

Pontosan egy éve történt, hogy Patkány megírta az Esernyő-enyő-enyő című posztot. Szemfülesebbek már észrevehették, hogy az írás egy új hiperhivatkozással lett gazdagabb az évfordulóra. A nyertes videót tartalmazó weboldallal tettem tökéletessé az írást, ugyanis a földi, aki a Mr. Hands finally gets fulfilled c. videót megtalálta, az azt tartalmazó weboldalt is fellelte.

Az irodai hűtők mélyhűtő rekesze igazából alig jó valamire. Nincs olyan kollega, aki bevinne mittomén két zacskó, fagyasztott, 700 grammos Spar Budget panírozott disznóherét, hogy aztán olajban kisüsse és tálalja magának mirelit nokedlivel- pedig milyen vérfrissítés lenne ez az irodai ajándéktárgy-iparnak: céglógós kötényke, műanyag nyakkendővédő, hogy ne csapódjon rá az olaj, stb.

De az irodai patkány inkább 500 forintért vesz egy tegnapi szendvicset a Brunchban, minthogy akár egy zsömlét is megkenjen vajjal, vagy inkább rendel két rugóért hajszálas pizzát a Don Pepéből. 

Kisebb cégeknél, ahol még legalább havonta 2-3 alkalommal lehet látni a vezérigazgatót az egyszerű irodista parasztnak is, az irodai mélyhűtő kiegészítő funkcióval bír. Előfordul ugyanis, hogy a fejes – megfelelő pillanatban, amikor a legtöbben odanéznek – röviditalt helyez el benne. Vagy egy másfél literes, ritka orosz vodkásüveget, ami félig van feltöltve Kalinkával, vagy egy standard 0,7-es közepes árfekvésű piát. Az aktust gyakorta kíséri egy-egy szerencsétlen mondat, cégprofiltól, tevékenységtől, legnagyobb konkurenstől, a fejes aktuális kedélyállapotától függően. Ilyesmi, hogy „ezt majd benyomjuk, ha legyőztük a Tőzsdecápák Zrt.-t/sikerül negyed százalékkal növelni a piaci share-t/elsők leszünk a régióban a leányvállalatok közül/feleségem beleegyezik az anális szexbe”, ám a leggyakoribb kísérőmondat a „jól fog ez majd jönni, ha ünnepelhetünk”.

A pia sorsa itt megpecsételődik. Ott marad a mélyhűtőben, amíg be nem épül a jégtömbbe, vagy amíg ki nem veszi a csődbiztos. Persze vagyunk vannak egy páran, akik megpróbálják ellopni, ám a mélyhűtős piát valami láthatatlan védőpajzs veszi körül. A szomszéd irodát összekenni lószarral, a powerpointba pinát csempészni, a munkanapot másnaposan vagy még részegen átvészelni lehetséges viszonylag kis feltűnéssel, de a konyhából kicsempészni a piát szinte lehetetlen. Amikor elkezdi az ember, mindig ott terem egy túlbuzgó kollega, maga a főnök, vagy csak úgy érzi az ember, mintha egy természetfölötti erővel rendelkező vámpírzombi nézné, követné, és felnégyelné, amint megpróbálná ellopni az üveget. Ha céges ünnepségeken, bulikon valaki komolyan felveti, hogy elértük a market share-t, legyőztük a legerősebb versenytársat, stb., kínos csend lesz a válasz mindenki részéről, megfagy a hangulat, és gyorsan véget is ér az összejövetel. Viccelni, új kollegát ugratni persze lehet azzal, hogy a snapsz csak rá vár, ha azonban komolyan felmerül a lehetősége annak, hogy esetleg mi nyakalhatnánk be a nedűt, hárítsuk el udvariasan a felkérést, hivatkozzunk halaszthatatlan dolgunkra, vagy arra, hogy vezetnünk kell, és kezdjünk el új munkahelyet keresni. A felajánlott mélyhűtős pia ugyanis irodai selyemzsinórként is értelmezhető, és ha kellően magasról érkezett a javaslat, könnyen lehet, hogy nem sokáig van maradásunk a lyukban.

Tanulság: a mélyhűtőben lévő pia tabu, egy irodai szent tehén, amely nagyságrendben négy-öt belső, ügyfélkapcsolati adatbázissal ér fel. Kerüljük el, és igyekezzünk tudomást sem venni róla. Lopjunk inkább mást (mondjuk titkos céges beszámolót, amely nincs még kozmetikázva a befektetőknek), vagy piát máshonnan (pl. közvetlen főnök fiókjából), sokkal kisebb a felelősségre vonás esélye, még lebukás esetén is.

 

Mindig is irigyeltük azokat a barátainkat, akik megengedhették maguknak, hogy huszonöt-harminc éves korukig távol tartsák maguktól az (irodai) munkát, ilyen-olyan egyetemekre, külföldi tanulmányutakra, tapasztalatszerzésre, saját jövőjük iránt érzett bizonytalanságra, a fokozódó nemzetközi helyzetre (undsoweiter) hivatkozva.

Viszont úgy néz ki, hogy életművész barátaink abba a korba értek, hogy kénytelen-kelletlen be kellett zsidulniuk adniuk az önéletrajzukat valamely juppinegyed szarpakolgatós irodájához. Ezen barátaink jópár hétig nem jöttek velünk sörözni péntekenként, természetesen olyan dolgokra hivatkozva, amikkel az első csapatépítő tréningeken tömik az ember többre hivatott szürkeállományát (az ügyfél - értsd a tökéletes seggnyalásért végzett pluszmunka - az első; a leadási határidő - értsd: két hetet vársz a kibaszott főnökre, hogy átküldje neked az anyagot, viszont ő már másnap kéri tőled az eredményt - fontos; a cégen belüli kollegialitás - falazni a főnök kedvence, tehetségtelen kollegának - a legelső; stb.).

Újabban ismét járnak velünk inni, s már maguktól megtanulták kritikával fogadni a ,,belső kommunikációs üzeneteket", s a mindenható felettesüket is képesek úgy elképzelni, mint aki három napig szorulással szenved a klotyón, mígnem egyszer aztán megindul a lavina.

Azonban barátaink példáján okulva remek piaci rést láttunk meg Patkánnyal: ezentúl lerántjuk a leplet az irodai legendákról, tévképzetekről és belső PR-álcákról, minden kezdő munkavállaló okulására. A rovat sűrűsége a blogon megszokott lesz (néha egy-két poszt, aztán sokáig semmi, aztán megint pár, vagy pedig elhal a picsába a második írás után), de egy dolog már biztos: legközelebb az irodai hűtő mélyhűtő rekeszének titkairól olvashattok ezeken a hasábokon.

(A hím és a nőstény oroszlán nemi szervét hangsúlyozó két kép funkciója nem különleges, csupán természetes élőkörnyezetükben szerettük volna megmutatni a dzsungel királyát és királynőjét. Azért, hogy már a beharangozó posztban is legyen valami ismeretterjesztő. Az első oroszlán neve Ron Jeremy, a másodiké ismeretlen.)

 

Rendes poszt helyett itt egy penge kis brazil sláger. Személyes kedvencem benne a félmeztelen mackógatyás basszájba basszeros arc, de az iszonyúan közönséges énekes lány se semmi. Ezek nem nyernének megasztárt az biztos, viszont valamelyik Nokia reklám zenéjét ők csinálták (Solta O Frango).

 

Pár hónapja még meg voltam róla győződve, hogy nincs rosszabb annál, mint amikor a sok öltönyös faszfej föl-alá rohangál mindenféle azonosítatlan aktákkal, powerpoint diagramokat rejtő, nyakbaakasztós pendrive-okkal. Persze mindenki saját rátermettségét, nélkülözhetetlenségét akarja igazolni ezzel a látszattevékenységgel.

Vagyis azt hittem, nincs rosszabb, mint amikor az irodai patkány nyüzsög. Úgy szokták mondani, hogy hajtás van, de valójában ez csak nyüzsgés. Felbolydul a patkánylyuk, az öltönyös rabszolgák saját tengelyük körül forognak, egymásnak adnak értelmetlen utasításokat, és agresszíven követelnek mindenkitől (de leginkább kínai ételfutártól, nyomtatószerelő külsőstől, idióta ügyféltől) mindent (rakjon csípős káposztát a pirított tésztára, javítsa meg a nyomtatót tegnapra, forduljon fel). Hosszas megfigyeléseim alapján az úgynevezett nyüzsgés egy alapvető reflex, melyet többféle inger kiválthat. Leggyakoribb ilyen inger a gyors hőmérséklet-változás, a megüzent létszámleépítés, a megüresedett középvezetői pozíció, vagy az angol (spanyol, orosz, stb.) anyavállalat fejeseinek hirtelen látogatása.

Az irodai patkányok nyüzsgése szórakoztató. Emlékszem, amíg még egy irodában dolgoztunk, Patkány kezdte el "Bosszantsuk a nyüzsgő faszokat"-sportot, amihez mi is örömmel csatlakoztunk. Háború és béke hosszúságú fájlokat nyomtattunk a közös nyomtatón, sokáig álldogáltunk a kávégép/patkányitató gép előtt, azon morfondírozva, hogy Machiato-t, vagy kisfeketét, illetve meleg, vagy bubis hideg vizet kérjünk. Régi szép idők.

Az új melóhelyen viszont semmi nincsen. Néha egy galamb nekirepül az üvegablaknak, az utcán autósok tolatnak egymásba anyázva, elvonul egy-egy hangosabb oviscsoport, a szembe lévő lakásban pedig széthúzott függönyök mögött maszturbál egy pattanásos gimnazista. Lassan itt a délután öt, és a mai teljesítményem abból állt, hogy lefőztem egy kávét (itt nincs gép, viszont ingyen van), lassan megírom ezt a posztot, és majdnem eltömítettem a vécét. A velem szemben ülő lapos, anorexiás kollegina minden reggel bedugja a fülhallgatóját a számítógépbe és zenét hallgat. Leüli-lenetezgeti a nyolc órát, és nem lehet hozzászólni. A főnök a szomszéd irodában GTA-zik, és időnként hangosan kurvaanyázik. Onnan lehet tudni, hogy kinyírták.

Az iroda technikailag alkalmatlan arra, hogy bármi értelmeset lehessen ott csinálni munkán és a munkatársak szivatásán kívül. Nem lehet belemerülni egy jó könyvbe, posztolni is kicsit macerás, netezgetni lehet, meg számolgatni, hány agysejt döglik bele az unalomba, és szépen, lassan leépülni, meghalni agyérelmeszesedésben. Nem túl perspektivikus jövőkép ez így (relatíve) fiatalon, úgyhogy kitaláltam a megoldást: nem fogok bejárni. Nem valószínű, hogy bárkinek is feltűnik. Időnként bejövök majd a fizetésemért, és közben keresek egy rendes munkát, ahol legalább aktákat kell tologatni, szociálisabb öltönyösökkel. Vagy elmegyek hidegburkolónak. Mert - ahogy a reklám is mondja - ott legalább érzem, hogy fontos vagyok.

Egyébként Iggy Pop még mindig kurva jó.

Reggel nyolc, szokásos hétfői meeting, tejeskávé íze még a számban. Pierre ma nagyon elemében van, ide-oda fickándozik a notebookja meg a projektor között. A reggeli intravénás koffein megemelte a vérnyomását a megszokott 160-ról 220-ra. Szinte látom amint lüktető szíve mellkasából kiszakadva az íróasztalon dobog tovább. Klárika sikongat, a kollégák szörnyülködve fordítják el tekintetük, Tibi telehányja a zakóm zsebét. Én meg csak ülök és vigyorgok, nézem ahogy a főnököm utolsó csepp vérét is az iroda falára spricceli csoffadt teste fogságából kiszabadult szíve.

Pierre elindítja a prezentációt, ideje felébredni. Az első dián a meeting témái láthatóak vázlatpontokban. Hárman máris jegyzetelnek, sercegnek a golyóstollak a drága famentes papíron.

-          Mit írnak a pöcsök? Ezek csak a témák, erről fogunk beszélni bazmeg…

Kérdezem Tibitől, kissé hangosabban mint szeretném, háromból kettő hátra is néz. Majdnem megkérdezem, hogy mit néznek, de Tibi csendre int. Nem baj, amúgy is frappánsabb lett volna a harmadiktól megkérdezni, hogy miért nem mer hátra nézni.

Pierre már a harmadik diánál jár, mondom én, hogy nagyon pörög. Egyébként nem francia a srác, vagy ilyesmi, csak elfelejtette a zakója ujjáról levágni a PIERRE CARDIN márkajelzést büszkén hirdető cetlit. Már csak egy vékonyka cérnaszál fogja, de rendületlen ott fityeg minden reggel. Pierre az utóbbi időben fogyott vagy húsz kilót, az irodában fogadásokat lehet kötni, hogy miért. A csajok szerint tolja az ápdétet meg a norbitornát, a srácok szerint a kokóról átszokott a herkára. Engem nem különösebben izgat a dolog, de azért feltettem egy ötöst a hernyóra.

Az ablakon besüt a nap: látom magam amint a kedvenc balatoni kocsmám komló lugasában gyöngyöző rozé mellett múlatom az időt. De tényleg, miért vagyok még ebben a neonfényű gipszkarton-dzsungelben ezekkel az unalmas figurákkal? Mert irodai patkány vagyok. Nekem a napfényt neonlámpák sugározzák, álmennyezet az égbolt, a víz fika ízű klírvóter, a friss szél pedig a légkondicionálóból fúj. Élem műanyag életem, és azért járok reggel nyolra, hogy ez a mesterséges világ fenntartható legyen.

Fuck it, úgyis hideg van már a Balatonhoz. És ki iszik reggel nyolckor rozét? Meg a mobilom úgyis megszólalna, hogy miért nem vagyok még az irodában…

 

Szeretjük a szerepünket. Szeretjük a jelmezünk magunkra ölteni minden reggel. Szeretjük azt hinni, hogy elegánsabbak, okosabbak, fontosabbak vagyunk másoknál. Jobbak. Az Élet Császárai. Nyakkendőbe bújva okoskodunk, fontoskodunk, mítingelünk, bréjnsztormingolnuk, projekt menedzselnük. Azt gondoljuk, nélkülünk nem lenne semmi sem, a Világnak szüksége van ránk.

Lófaszt van! Csak zabálunk, szarunk és baszunk! Nem vagyunk mások, mint lélegző, lüktető sejtcsomók! Egyszerű húsdarabok. Isten rég hátat fordított nekünk! Elbaszott kísérlet az egész emberiség, egy Felsőbbrendű Faj elfeledett perverz játéka. Az Univerzum cirkuszában mi vagyunk a legrémisztőbb bohócok.

Játszd csak tovább a szereped. Legbelül úgyis érzed, hogy az egész egy lófasz...

A random bebaszás végülis azzal ért véget, hogy a cégvezetés összetrombitálta a társaságot a nagy gyűlőterembe. Azt hittük, megint lebaszást kapunk, amiért szaros vécépapír-galacsinokat dobáltunk az akváriumba, vagy mert meglocsoltuk sósavval a folyosón búslakodó fikuszokat amolyan kegyelemdöfésként, vagy valami hasonló horderejű ügyről van szó.

Nos ennél azért több történt. A nagy announcement olyan hirtelen csapott be, hogy nem is tudott mindenki ott teremni. Patkány konkrétan egy irodista lányt dugott a raktárban, a csaj az a fajta volt, akinek a laminálógép már túl bonyolult. Nekünk nem volt jobb dolgunk Jancsival, ígyhát figyeltük a főfaszok homlokát, ahogy gyakorolják a felelősségteljes arckifejezést, és a ráncokból alakzatokat néztünk ki, mint minden kisgyermek a felhőkből.

,,Az ott egy plüss-sörösüveg" - mutattam az egyik főnök jobb halántékára. ,,Az meg egy hermafrodita tengerimalac" - kontrázott Jancsi, majd boldogon húztunk egyet a laposból. Lassan megérkezett mindenki a nagy terembe, a stréberek előre ültek, elővették a mappát és a legelső dizájn szerinti céges tollat jegyzetelni, bizonyítandó, hogy ők nagyon true, régi alkalmazottak. A mappák az elmúlt hónapokban kezdtek fetisizálódni, a fene tudja, biztos az elfoglaltság meg a munka jelképei.

,,A cségünk lécsámleépítésre kénycserül" - kezdte a kiskorúakkal kávézókirakatban köcsögösködő (a Himalája csúcsai után csak k4) főnök -  ,,negyvenötmilliós hiánnyal  zártunk múlcs évben ugyanis."  ,,Nem kellett volna hatvanmillás kocsi a szétkúrt segged alá" - gyakorolta a hasbeszélést egy kollega a hátsó sorból. Mindenki nevetett. ,,Öt munkatárcsunktól kell megválnunk ebben az évben, a vezetőcség döntécse alapján búcsúzik tőlünk Rák, Jancsi, Patkány, Olga és Edmund. Olga egy kedves, jókedélyű, segítőkész titkárnő, aki fölül átszervezték az irodát. Edmund egy törtető, aki minden céges bulin bepiálva orrhangon eldünnyögi a Supermario dallamát, hányás előtt arról mesél, hogy a múlt héten is mennyit lépett elő a ranglétrán, pedig karrierje kezdete óta ugyanabban a munkakörben, ugyanannyi pénzért dolgozik, minket meg ismertek. ,,Hatalmas búcsúbulit szervezünk nekik jövő héten" - tette hozzá a Hr-es pina.

Ezek után még megkaptuk 12 szem közt a kiosztást, legnagyobb hibaként kiemelve azt a projektet, amin még dolgoztunk is kurva sokat, Olga halkan morgott (,,Basszátok meg faszfejek, bosszútállok még gecik, megdögöltök mind" vagy valami ilyesmi), Edmund hangosan bömbölt, mint egy csecsemő. Mi csak hallgattunk, illetve Jancsi baszás-cuppogást imitált a szájával, én meg időnként helyeslő kifejezéseket hallatva, mintha ez a beszéddel járna, nyakkendőn köptem a főfaszt. Patkány még kedvesen érdeklődött az iránt, hogy van a kisfiú, akivel múltkor láttuk a főnököt kávézni, majd visszamentünk az irodába és szétvertünk pár asztali lámpát és egy faxot, amely már régóta bosszantott minket. A zajra be is jött valami új karbantartó-szerűség, közölte, hogy ezt ki kell fizetnünk, majd, miután Jancsi rámorgott, kiugrott az asztala mögül, és elkezdte kergetni, fülét behúzva menekülni kezdett.

Ezen a héten, pénteken lesz az utolsó napunk, és ördögi tervet eszeltünk ki, amelyről - ha sikerül, jövő héten kaphattok infót. Az eredetileg tervezett leépítés öt fős helyett háromra változott: Edmund állítólag leszopta a főgurut (szerintem őt csak ezért fenyegették meg a kirúgással), Jancsi szerződését pedig elírták - kéthavi bér helyett 22 havi járna neki felmondás esetén, azt meg mégsem akarják neki kifizetni, így - ha mi elmegyünk - igazi állóháború néz ki. A vezetőség azt akarja, hogy Jancsi magától menjen el, Jancsi pedig méginkább a kirúgásra játszik.

Dénes bá, az ovis fociedzőm szavai jutnak az eszembe: ,,Fiam, az élethez három dolog kell: legyél szerencsés, erős és buta. Ja, meg bírd a piát." Ezt, akkor még, ott a Pillangó csoportban nem nagyon tudtuk mire vélni, de végülis igaza volt az öregnek. Jancsinak ez úgy látszik mind összejött. A főnökök hármunk munkáját akarják vele elvégeztetni, hátha besokall, ő pedig nem csinálja, hátha elküldik.

Patkányt helpdesk részlegért felelős vezetőnek csábítgatja egy ideje egy kurva nagy cég, úgyhogy ha átmegy nem maradtok sztori nélkül, én meg építgetem a saját bizniszem, mert kurvára elegem van belőle, hogy négy év alatt háromszor olyanok rúgtak ki, akik nemcsak tehetségtelenebbek nálam, hanem valószínűleg a farkuk is kisebb. De az ügy még nem ért véget: vár az édes bosszú. Most pedig zárom soraimat, rohanunk virágföldért az Obiba, majd meglátjátok mihez kellett. Addig is, hallgassátok meg a Reel Big Fishtől az Another F.U. Song című remekművet.

Ui: Athina, azt úgy nem lehet, hogy a felső feliratra kattintva visszavisz a blog főoldalára?

Itt a következő Levrov, egyenként adagolva, ahogy kértétek. Haroun ar Rasid kalandjai folytatódnak:

"Az év végén elmaradt lebaszást sikerült bepótolni. Vezérünk, a Bishop összehívta a megbeszélést, amit inkább kinyilatkoztatásnak kellene hívni. Beült az egész cég a tárgyalóba, ő meg bevonult a sekrestyéből. A Puhatestű próbált valami felvezetőszöveget mondani a lebaszáshoz, de csak nyökögés lett a vége.
A lényeg az, hogy bizony a cégnél hűtlenül kezeljük a vagyont. Valaki elszámolt egy tubus fogkrémet. De komolyan! A jó pásztor kifejtette, hogy nem vagyunk költségvetési szerv, itt nem mehetnek így a dolgok. (Tavaly is előadta ezt a monológot, csak akkor még úgy, hogy költségvetési szerv vagyunk, és itt nem mehetnek így a dolgok) Okulásunkra elmondta, hogy ő sem rendel magának otthonra üdítőt céges számlára, pedig ő megtehetné, velünk ellentétben.
Érintettük a termelés kérdését is. Hát azzal is elégedetlen. A mi szobánk teljesítményével különösen elégedetlen, mert mi nem csinlunk semmit. Nos, ebben sok igazság van, de azért erős csúsztatást vélek felfedezni, ugyanis az összes többi szobában a cég vezetése terpeszkedik, vagy valamilyen úgynevezett projektcég (számlagyár) ügyvezetője. Másrészt elértük teljesítőképességünk határát. Nem, nem tudunk már semmit elintézni, már mindent kikönyörögtünk, mindent behazudtunk, de a sok aljageci nem akar többet szállítani/mérni/tervezni, amíg nem fizetjük ki az eddigieket, vagy legalább egy szerződést nem írunk alá. Az írunk alá persze arra vonatkozik, hogy a felkent írja alá, mert nekünk nincs jogunk semmihez. (Kolléga rendelt volna egy pendrive-ot. Mert nagyot álmodni, legyen 4 gigás! A Puhatestű kijelentette, hogy elég lesz 2 giga is, mert az csak 4000, és nem 8000 Ft.) Szóval leállt a munka. De az tényleg durván. Idén még nem csináltam semmit. Mondjuk tavaly se sokat, de mostmár az ötletekből is kifogytam, hogy mit töltsek le DC-ről.
A napok egyhangúságát csak Kááá csörtetése töri meg néha. Tegnap felháborodottan jött, hogy a Facipős azt mondta, hogy a levélben, amit írt olyan szó van, ami nem létezik angolul. De ő megmutatja neki, hogy igenis van olyan szó. Ezért (figyelj, beszarsz!) kinyomtattta a netről valami szótárból, aztán beszkennelte és elküldte neki e-mailben. Hát bazmeg, mért nem gyömöszölted rögtön a faxba a monitor?!

Üdv:
Haroun ar Rasid"