Csak legyen már ebédszünet, baszki – gondoltam, de lehet, hogy ki is mondtam. Ha teljes szívemből kívánok valamit, néha megesik, hogy ki is mondom hangosan. Persze hiú ábránd volt délelőtt fél tízkor az ebédszünetre gondolni. Tudnám, mi a faszért kell nekem nyolcra bejárnom. Ha én leszek a világ ura, ezt a nonszensz farokságot azonnal eltörlöm. Vote for me. Szívből tudom gyűlölni azokat a geciket, akiknek reggel hatkor felpattan a szemük, és máris energiával teli, tettvágytól fűtve, jókedvűen néznek elébe életük következő legjobb napjának. Nekik csicseregnek a madarak, finom a kávé, illatos a péksütemény, csilingel a kedves villamos. Nekem a rohadék madarak rémes lármája megkeseríti az utolsó ágyban töltött perceket is, öklendezve nyelem a - pofámban fogkrémmaradékokkal összekeveredett - hipó ízű kávét, és csak a szerencsén múlik, hogy a sínek között félkómásan kódorogva nem gázol halálra a kurva villamos. Végtelenül cinikus fasz tudok lenni, őszintén leszarom a rákos kisfiúkat, a táguló ózonlyukat, a döglődő bálnákat, a könnyező Szűzanyát, az aktuálpolitikát és az összes létező társadalmi problémát. De, hogy a hivatalos nap kezdetét reggel nyolc-kilencről tegyük át végre dél-egy órára, egy olyan igaz ügy, amiért hajlandó vagyok bármit megtenni, bámészkodó, másokon röhögő tüntetés-turistából igazi aktivistává válni. Kurvára észre kéne venni, hogy a feudális, paraszti társadalmak korát – ahol természetes, hogy az ember életét az állatokhoz igazítja, velük kel és velük tér nyugovóra – technikailag már túlléptük, ideje lenne föleszmélni és életritmusunk is a magunk kezébe venni. Nevetséges fejlettnek nevezni egy olyan világot, ahol egy kakas – egy bárgyú, ostoba állat, egy a megannyi közül, akiket uralmunk alá hajtottunk – dönti el, hogy mikor kezdjük el a napunk. Alapvető nemzetgazdasági érdek, hogy ne az határozza meg, mikor kapcsolom be a számítógépem, hogy hánykor kel a tehén, hanem az, hogy mikor vagyok a legproduktívabb. Természetesen léteznek a fent nevezett gecik, akik tényleg felébrednek, amikor a tehén is, valami ősi, paraszti ösztöntől vezérelve, nem értem azonban, miért kéne az emberiség továbbfejlődött, gondolkodó felének ezekhez az ösztönlényekhez igazodnia. Tudományosan bizonyított tény, hogy a későn kelők intelligensebbek a hajnalban kelőknél, mégis hozzájuk kell igazodniuk, aminek egyetlen oka, hogy előbbiek a kialvatlanságtól nem tudnak világosan gondolkodni, különben már rég rájöttek volna, hogy mi a hányás. Bár én még félálomban is jobb munkát végzek, mint az irodába reggel elsőként rózsás arccal, kicsattanó munkakedvvel becsattanó idióták. Biztos vagyok benne, hogy a következő genocídium áldozatai nem zsidók, vagy örmények, hanem a kibaszott korán kelő gecik lesznek.

Két napja azon gondolkozunk Patkánnyal, hogy milyen idő van, a Moszkva párhuzam most nem ül, ott izzad a kis orosz lánykák izmos feneke a 35 fokban, talán olyan idő van most, mint Reykjavíkban, bár nem tudom, sosem voltam még ott. Valahogy olyannak képzelem, hogy mindig vulkáni hamu gomolyog a fekete égen, és állandóan esik az eső. Pont, mint Mordor. Vagy Budapest.

Nemrég jártam Moszkvában és tényleg az a helyzet, hogy minden 35 alatti lánynak-nőnek - függetlenül attól, hogy egyébként hogy néznek ki - izmos, feszes feneke és csinos lába van, valószínűleg azért, mert sokat kell lépcsőzni átszálláskor a metrón. Nálunk is lehetne néhány ilyen metró.

Az irodában lófasz se történik, múlt héten megnéztük az It's always sunny in Philadelphia első 5 évadát, már egy kicsit azt is unjuk, Patkány nemsokára megy Németországba megint. (Mostanában egyre inkább megkapja az ,,És tényleg diktatúra épül nálatok?"-kérdést, ő meg persze eljátssza az áldozatot, előbb-utóbb kapni fog a kinti cégnél egy munkalehetőséget, ha elég sokat mondogatja, hogy ,,Hát az elején még csak nagyon kevesen érzik, de ezt ti tudjátok a legjobban."-szövegeit és egy kellően nagy fejesben ébreszt bűntudatot.)

Napjaink unalmas trollkodással telnek. Ezt múlt héten küldtük ki a staff_all listára a belső kommunikációs asszisztens gépéről (aki ugyan magán hordozza a multinál, nőként érvényesülés elég sok jegyét, például két vezetékneve van, kötőjellel elválasztva, az egyik egzotikus, a másik átlagos, vágjátok, ez a tipikus Horváth-Krigstorme Orsolya, viszont ennek ellenére egész jó fej):

Új Zöld Policy az Initechnél

Tisztelt Kollégák,

Mint arról bizonyára értesültetek és ahogy erről a folyosókon is egyre több szó esik, az Initech Global 2011. augusztus 1-től új zöldpolitikát vezet be, tekintettel a gazdasági világválság hatásaira és az épülő Új Intergalatikus Világrendre.

Vezető közgazdászok elemzései egybemutatóan azt hangsúlyozzák, hogy dél-európai országok gazdasági helyzete, továbbá az Egyesült Államok várható fizetésképtelensége úgynevezett W-alakú válságot eredményez majd, amelyből az egyetlen kiút a fogyasztás mesterséges növelése. Az Initech Global - összhangban a vállalati társadalmi felelősségvállalási elveivel - sikeres, a válság ellenére profitját növelni tudó cégcsoportként elkötelezett a gazdaság újbóli beindítása mellett. Azonban ez csak a Ti segítségetekkel valósulhat meg.

Ehhez az alábbi intézkedések kerülnek bevezetésre 2011. augusztus 1-től:

• A papíripar fellendítése érdekében ezentúl szigorúan az egy, osztatlan oldalas nyomtatást használjuk a hálózati nyomtatókon. 
• Mielőtt egy emailt nem nyomtattok ki, gondoljatok a gazdaság iránti felelősségetekre. Tegyük fel magunkban a kérdést, ,,Tényleg annyira jól áll már a gazdaság, hogy nem kell kinyomtatnom ezt az emailt?" Ezt a tudatosságot a céges belső és külső levelezésben is kommunikáljuk, az alábbi ábra használatával: 

• A nehéz helyzetben lévő telekommunikációs ipart Magyarországon még szektorális adó is sújtja, ezért különösen a magyar munkatársakat kérjük arra, hogy telefonáljanak sokat. Emlékezzünk arra, hogy globális telekommunikációs partnerünk, a P-mobil mennyit tett azért, hogy gördülékenyen tudjuk kezelni a 21. század telekommunikációs kihívásait.
• A növekvő benzinárak miatt csökkenő kereslet ellensúlyozására tankoljunk minél több benzint a céges benzinkártyákkal.
• Általánosságban törekedjünk arra, hogy minél több erőforrást használjunk az egyes projektekhez kapcsolódó feladatok teljesítése során.

 

Ne feledjük cégünk CSR-jelmondatát: Initech - We are to make a change!

Megfigyelés: A főnökcsere olyan, mint a river a pókerben. Amikor először találkozol a helyzettel, nagyon várod az utolsó lapot, az új főnököt. Biztos vagy benne, hogy lejön a kilences a sorhoz. Biztos vagy benne, hogy kevesebb lesz a felesleges cseszegetés és több az érdemi munka. Biztos vagy benne, hogy most aztán minden megváltozik, rendbe jön, valaki végre kimossa az áporodott, penészes ,,törölközőt" a mosdóban, esetleg becsavarja azt a villanykörtét, aminek a hiánya miatt már két, sokáig túlórázó recepcióst fizetünk táppénzen, bokatöréssel.

Természetesen semmi sem fog érdemben változni. A sor nem jön le (másnak viszont beesik egy ász pár), a villanykörtét nem csavarja be senki (viszont a harmadik recepciósnak magas lányt választunk, és aláíratnak vele egy papírt a jogászok, hogy ha magassarkúban jár, azt saját felelősségre teszi, mi semmilyen kártérítést nem fizetünk). A törölköző pedig, a benne felhalmozott anyagoktól két lábra áll, életre kel és elszökik.

És ezt így megszokjuk, csökkennek az elvárások a főnökcserével és a river-rel szemben is.

Szóval reggel, fél tízkor, kómásan másztam az irodaház bejáratán, nem tudok mit tenni, amikor így beköszönt a tavasz (mintha Kubában lennénk), már hajnali nyolc körül kivet az ágy. Kedvesen odabiccentek a recepciósnak (a laposcipősnek), ő ilyenkor úgy köszön, mint egy lelkes puli, első munkahelye, gondolom a HR a fejébe verte, hogy a cég kasztokból áll, és az én és a többi sales-es egész napos passziánszozása termeli a Profitot, amiből mi őt eltartjuk, stb. Ez persze faszság, de mindenkit ezzel hülyítenek.

Na, szóval ma a szokásos kedves köszöntés mellé hallottam egy mondatot is, egyrészt a kómásság, másrészt a szokatlanság miatt nem figyeltem. ,,Ne haragudj, mit is mondtál?" - kérdeztem vissza, és egyből az jutott eszembe, hogy szegény lányt most biztos megsértettem, és a HR-esek aknamunkája miatt elsírja majd magát, hogy egy sales-es nem értette, mit mond. Aztán az jutott eszembe, hogy biztosan csak beképzelem ezt a HR-es dolgot. Viszont, mivel ezen gondolkodtam, ismét nem hallottam semmit.

- Bocs, még egyszer megismételnéd?
- Persze. Itt van egy srác, Wiedermüller Álmos, azt mondja a te részlegeden fog dolgozni, te vagy az első, ezért szóltam neked.
- Hogy érted, hogy az első? - hirtelen arra gondoltam, hogy a HR-esek azt kamuzták neki, hogy van rendes teljesítménymérésünk, és azon én vagyok a legjobb. Pedig, a teljesítménymérés elsősorban sonkás szendvicseken alapul, de ez már tényleg egy másik poszt.
- Te értél be elsőnek. A srácot nem tudtam sehová beengedni, mert még minden zárva van, de kiderült, hogy jóban van a szomszéd kávézós nénivel, mert a gimnáziumi büféjüket ő üzemeltette, szóval ott van, átszólhatok neki, hogy fogadod?
- Persze, köszi - Az egészből annyit értettem, hogy kávé.

Egy magas kamaszgyerek lépett be az ajtón, fekete érettségizős öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben. Ugyan, az öltöny ujjban és nadrágvégben is rövid volt, a kölyök még így is jobban öltözött, nem csak a párttitkár-lila zakós ügyvezetőnknél, de a német főtulajdonosnál is, aki valami miatt ragaszkodik egy ronda, sárga kordnadrághoz.

Igazából a korábbi önmagamat láttam benne (csak kevésbé hülye névvel), és már éppen elkezdtem volna neki mondani, hogy meneküljön, gyorsan, el innen, bárhová, külföldre, kőművesnek, focizni, leszarom, de csak egy miben segíthetek csúszott ki a számon. Elmondta, hogy az előző főnök (a leanyagcserélt) vette fel a salesre, mindenféle magyar elit egyetemekre járt, ahol egészen 1985-ig jutottak a sales technikák elmélete és gyakorlatában, szeretné magát élesben is kipróbálni, és nagyon inspirálja a nemzetközi környezet, ezért szeretne itt dolgozni, mert már a három hónapos kiválasztási folyamat alatt is mennyit tanult.

Elnevettem magam, mert a kiválasztási folyamatról eszembe jutott a mellékvesekéreg.  Elhatároztam, hogy jót teszek vele és elküldöm, mivel amúgy sincs semmi nyoma annak, hogy őt ide bárki felvette. Közben fél szemmel a monitoromat néztem, egy filmben egyszer ezt láttam.

- No, én nagyon élveztem ezt a kis társalgást, de... - ebben a pillanatban vettem észre, hogy a szomszéd irodából Anikó, a hisztis középvezető már megint csupa nagybetűvel írt egy egy SÜRGŐS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! tárgyú, ráadásul pirossal fogalmazott levelet. Átgondoltam a stratégiámat - de most már itt az ideje, hogy bedobjunk a mély vízbe.  Át is küldöm az első feladatot, egy óra múlva kellene nekem. Menni fog? Egy ilyen feladatot pár hónap múlva 10 perc alatt is megcsinálsz. - vettem elő neki a szekrényből egy használaton kívüli laptopot.

Már majdnem hozzátettem, hogy ,,Üdv a fedélzeten!", de ekkor ismét elnevettem magam, mert ez valószínűleg a legbuzisabb modoroskodás, ami létezhet. Ha visszajön Patkány - ismét Németországban van, mert a múltkor nagyon megnyerő volt - majd elújságolom neki, hogy van egy új kollégánk. Amúgy mi a fene tart egy interjún három hónapig?

Az megvan, mikor ülsz az asztalodnál, a tárgyaid rabjaként, a monitor képe beégett a retinádba, szorít a nyakkendő, és azt érzed, hogy valahol nagyon máshol lennél?

Még csak fél tizenegy, de nem bírom tovább. Elegem van, le kell lépnem innen.

- Te figy, én elhúzok. – vetem oda Pálnak, aki katatón állapotban bámulja az excel táblákat a szomszéd asztalnál.

Belököm a forgószéket, elindulok az ajtó felé, amin másfél órája kár volt bejönnöm.

- A konformizmus már a társadalom legalsóbb rétegeit mételyezi! – kapom el Dóri hangját, amint valakivel telefonál.

Ezt vajon mire mondhatta? Bosszant, hogy nem hallottam a beszélgetés elejét. Egy pillanatra eltöprengek, vajon Dóri az a fajta nő-e, aki ha egyedül van otthon, szeret meztelenül flangálni a lakásban. Elképzelem, amint a kis konyhájában sürög-forog, kiveszi a frissen sült süteményt a sütőből, teljesen meztelenül. Valahogy megnyugtató és teljesen természetes a kép: a meleg konyha, sütemény, meztelen Dóri. Egyre jobban szorít ez a hülye emberjelmez.

Végre kint vagyok a folyosón. Minden méterrel, amivel távolodom az irodától szabadabban lélegzem. Szembejön egy ismerős arc, de meg nem tudnám mondani honnan ismerem. Vannak emberek, akik mindenkinek ismerősnek tűnnek. A forma megbotlik a küszöbben, és elneveti magát. Mindenki más káromkodott volna. Szerencsés természet. Vagy csak be van tépve. Szívesen megkérdezném tőle, melyik, de fogy az idő, sietnem kell, csak még nem tudom, hogy hova és miért. Mint amikor érzed, hogy mindjárt történni fog valami, csak még nem látod egészen tisztán, hogy pontosan mi. A Nagy Mágnes elhelyezkedik a rendezői székben, a zenekar hangol, a színészek készülődnek. Hamarosan betoppansz egy oldalajtón, és életed előadásából újabb felvonás kezdődik.

Letépek egy papírt a falról, összegyűröm és lakájosan átdobom a vállam fölött. Határozottan ez a nap csúcspontja. Leérek az előcsarnokba, a portásfülke előtt egymásra vigyorgunk Istvánnal. Én ara gondolok, vajon látta-e mit csináltam az előbb azzal a falragasszal, ő arra gondol, mikor megyek már arrébb, hogy nyugodtan hesszölhesse a csajokat a női mosdóban az egyik kis képernyőjén. Mert a női mosdó be van kamerázva. Láttam, mikor felemeltem az álmennyezet egyik kockáját, hogy elrejtsek valamit. Ezt a trükköt nem valami béna kémfilmből lestem, koliban mindig oda rejtettük a tinilét nélkülözhetetlen kellékeit, mint pia és pornó. Ó, internet és olcsó szintetikus drogok előtti bűbájos, naiv világ, hiányzol néha. Egy alkalommal szobaellenőrzésnél Tamás Testvér felállt egy székre, felemelte az álmennyezet egyik darabját, hogy bevilágítson a laposelemes lámpájával. Másodpercek alatt éveket öregedtem, de szerencsére pont azt a kockát emelte föl, amin az összes cucc volt, így nem láthatta mi van a tetején. Amúgy sem volt valami sok, mert pár nappal korábban orgiát rendeztünk, és még nem töltöttük fel a készleteket. Persze nem talált semmit, a jó újabb csatát vesztett a gonosszal szemben a fiatalok erkölcsös neveléséért vívott háborúban. Mi csak egyre cinikusabban és romlottabbak lettünk, én például annyira, hogy egy multinál kötöttem ki.

Ebben a pillanatban Jancsi berobban az ajtón, izzadt és liheg. Bal kezét a vállamra téve próbálja kifújni magát.

- Mi a fakk van, haver? Szarul festesz.

- Bazmeg, Patkány, most hívott a Dóri, hogy a főnököt München helyett Maastrichtba küldtük!

Szóval vele beszélt telefonon Dóri. Kedvem lenne megkérdezni, mi a fasz köze van az egészhez a konformistáknak, de érzem, nem kapnék értelmes választ.

- Maastricht még csak nem is ugyanaz az ország. Hogy lehet ekkora balfasz? – próbálom fölvenni Jancsi tempóját, de nem igazán sikerül.

- Nem tudom hallod, eleinte Münchenezett, aztán valamiért sávot ugrott a lemez az agyában és átváltott Maastrichtra.

- Oké, de miért érdekelne ez engem? Biztos vagyok benne, hogy Maastrichtban is van elég tájföldi kisfiú, akikkel kedvére múlathatja az időt.

- Ne légy ilyen gyerekes, - gyerekes, bazmeg, mintha anyámat, vagy a csajomat hallanám – bármekkora fasz is a főnök, azért ment oda, hogy a divízió összevonásnál a prágaiaknál jobb pozícióba kerüljünk.

- Még mindig nem látom be miért kéne emiatt kiakadnom.

- Nem lehetsz ennyire vak! Egész nap csak írogatod a faszságaid a kis füzetedbe mindenféle mackósajtos kenyerekről, rinyálsz, hogy mennyire útálsz itt dolgozni, jársz-kelsz mint egy élőhalott, meg a Dóri seggét bámulod. Most ne nézz így rám, mindenki vágja, hogy amióta idejöttél lesed minden szavát, ha kitesz valami szart fácséra, te vagy az első aki lájkolja, úgy szaladsz utána a folyosón, mint egy öleb.

- Örülök, hogy rajtam kívül mindenki tud mindent.

- Most nincs idő a sértődősködésedre Patkány, amúgy Dóri azt mondta, szívesen odaadja neked magát, ha szépen megkéred.

Hát ez egyre jobb. Ha szépen megkérem? Kezd olyan érzésem támadni, hogy egy kifinomult kísérlet alanya vagyok. Vajon annak a rengeteg kamerának a drótja István pultján kívül kihez fut még be? Jancsihoz? Valamiért eszembe jut az iménti botladozó ismerős fazon, egyre biztosabban érzem, hogy engem figyelt. A paranoia hideg késként hatol a gerincembe. Ez a Dóri ügy is határozottan megfekszi a gyomrom. Úgy látszik, az irodában egy ideje én, illetve mi vagyunk a pletykatéma. Meg kell mondjam, nem valami jó érzés, mikor az embert ilyen kegyetlenül szembesítik önmagával. Viszont ismerem Jancsit, nem az a vészmadár fajta, ha így kiakadt, akkor tényleg lehet valami gáz. Különben is jobb lesz visszaterelni a témát a ,,rosszhelyre küldtük a főnököt” problémakörre, így talán leszállhatunk a magánéletemről.

- Oké, szóval a főnök rábaszott. – próbálom összefoglalni a lényeget.

- Mind rábasztunk.

- Akkor nincs más hátra, mint hogy beszívjunk, beigyunk, csapjunk egy orgiát, aztán felgyújtsuk ezt a helyet!

- Ez se rossz, de nekem jobb ötletem van. Megvan még az anyag, amit Fasszopó kért tőled múlt héten?

Fasszopó a kisfőnök, aki a mikró betiltásán kívül nem csinált még semmit.

- Meg, de miért?

- Csapd pendrájvra, kapd a cuccod, kiviszlek a reptérre.

- Mi van? Azt akarod, hogy én menjek a főnök helyett? Miért nem megy Fasszopó például? Cséjn of kommand, kened?

- Fasszopó egy down-kóros bádogember, te is tudod kinek a rokona. És különben sem én találtam ki, hogy te menj, hanem a főnök.

- De miért pont én?

- Mert azt hiszi, folyékonyan sprehhensz dajcsul. Talán nem kellett volna mindenkinek eldicsekedni, milyen jó eredetiben olvasni Uwe nemtom kit, te kultúrsznob!

A kultúrsznob szónál önkéntelenül elnevetjük magunkat, jól esik a nevetés, főleg a Dóri ügy után. Miközben Jancsiból kiszedem a részleteket, a szemem sarkából látom, amint a folyosón botladozó pofa felveszi a papírgalacsinomat, széthajtogatja, kézzel kisimítja, majd mosolyogva visszaragasztja a falra. Egyre jobban idegesít ez a figura. Most jövök rá, miért ilyen ismerős: szakasztott úgy néz ki, mint én! Lehet, hogy egy párhuzamos dimenzióból küldték, ahol mindenki az itteni ellentéte. Én búvalbaszott vagyok és rongálom a vállalai tulajdont, ő mindig vidám és helyrehozza, amit tönkretettem.

- Te is jössz? – kérdem Jancsitól.

- Nem, egyedül kell menned.

Legszívesebben megkérdezném, nem lehet-e elintézni, hogy Dóri is velem jöjjön. Már látom, amint a hotelszobában meztelenül szendvicset készít nekem, de Jancsi megelőz, kitalálja, mire gondolok, úgy látszik tényleg nyitott könyv vagyok előtte.

- Nem, Dóri sem mehet veled! –mondja, és röhög, mint egy gőzmozdony.

München fasza volt. Persze mindenhonnan elkéstem, semmit sem találtam elsőre, de a német precizitásra és pontosságra mindig számíthattam. Ők mindig belekalkulálták, hogy ez a szétszórt balkáni fasz el fog késni, így megúsztam nagyobb bonyodalmak nélkül a kalandot. Hogy mit rejtettem a wc álmennyezetébe? Mit akart az inverz-univerzumbéli alteregóm? Megkértem-e szépen a Dórit? Talán a következő posztból kiderül, talán sohasem.

Az megvan, mikor reggel megszólal az ébresztő, és legszívesebben kibasznád a gangra, hogy a nap további részét az ágyban tölthesd? Nálam fél éve jött el ez a pont, - járjon be a faszom dolgozni, inkább alszom tovább - gondoltam, és felmondtam a faszba. Persze az a pont is kurva hamar eljött, mikor meguntam a hokizást itthon, úgyhogy éppen kapóra jött, mikor Jancsi haverom hívott, hogy lenne náluk valami meló.

A csoportos interjú elég lazán ment, betereltek egy nagyon kicsi terembe harmincvalahányunkat, elénk basztak egy vaskos tesztet, faszabbnál faszabb kérdésekkel.

A teszt szakmai szempontból nem tűnt túl nehéznek, éppen ezért lett gyanús a dolog. Jobban megnézve a feladatok szövegezését hamar világossá vált, miért. Minden feladatban másképp kellett jelölni a jó választ. Valahol aláhúzással, valahol pipával vagy iksszel. Ahol nem volt odaírva, hogy kell a helyes választ jelölni, ott minden lehetséges megoldás hibás volt, és nem is kellett jelölni semmit. Azért volt egy különösen nehéznek kinéző feladat is a végén, mindenki vad számolgatásba meg rajzolgatásba kezdett. Hagytak is rá helyet a papíron bőven a teszt bölcs alkotói. Persze ez is beszopatás volt, a megoldás már ott volt a feladatban, csak oda kellett másolni a lap aljára. A folyosón a többiekkel beszélgetve kiderült, hogy rajtam kívül ezt a megoldást mindenki elvetette, szerintük ez volt a beszopatás, nyilván nem írják oda a megoldást.

Amíg vártunk, kint az egyik okostóni már fennhangon magyarázta is a köré gyűlt nyájnak, hogy hogyan kellett megoldani az utolsó feladatot. Aztán akadt egy kockásinges fickó, olyan magának-való típus, aki más megoldást tartott jónak, és kialakult egy vita a dohányzóasztal körül. Valahonnan került kockás-papír, számológép, sajtreszelő, a két főmatekos pedig agybomlasztó mélységekig ereszkedett saját igazának bizonyítása érdekében. Például a kockásinges forma érve az volt, hogy „de igenis így van.” Vajon ettől mit várt? Ja, hogyha szerinted így van akkor szerintem is, persze, miért nem ezzel kezdted? Durván hülye emberek vannak bazmeg. Mikor az asztalon lévő ingyen cukorért nyúltam, felvetettem nekik, hogy a megoldás oda volt írva, erre hirtelen csönd lett, mindenki lövellt rám egy lesajnáló pillantást, majd folytatták az elmélyült eszmecserét.

Itt megint rám tört a para, hogy egy kibaszott szimulált valóságban élek, az asztalnál fejletlen AI-jal rendelkező androidok ülnek, az ablakon beszűrődő napfény fasza bloom effekt, kint a verebek jó minőségű mp3-ból csiripelnek, arra a sötét sarokra pedig tutira rálőtték az ambient occlusion-t. Egy röpke pillanatig átfutott az agyamon, hogy vajon milyen pofát vágnának ezek a selejtek, ha kicsapnám a kockás lapra paraszti húsfaszom, de inkább megpróbáltam gondolatban elmenekülni a képzeletbeli szigetemre, hogy ne kelljen viselnem a társadalmi érintkezés súlyos terheit. Az egyik tréningen mindenkinek ki kellett találni egy helyet, ahol relaxálni tud. Az én szigetem lényege, hogy csak én és a szigeten őshonos zebrakutyák lakják, más ember számára a hely elérhetetlen. A szigeten végre teljesen és biztosan egyedül lehetek. Leültem egy fotelba, becsuktam a szemem és erősen koncentrálni kezdtem a szigetre meg a zebrakutyákra, ahogy a tréningen tanították: „Kurva zebrakutyák, hogy is néztek ki? Ilyen zebra, meg kutya, sziget, univerzum, yin yang, kváj cseng kéjn, faszom! Ez nem működik, inkább kimegyek szívni egy cigit.”

Mielőtt kimentem volna, ráparáztam, hogy mi van, ha éppen akkor behívnak, mikor kint cigizgetek kedélyesen. Szólni kéne valamelyik bádognak, hogy ha engem hívnak, mondja meg, hogy kimentem pangatni - gondoltam. Kár, hogy csak az ajtóban jutott eszembe a dolog, amikor már megcsapott a szabadság szele. Vetettem a dohányzóasztal köré tökéletes kört formázó társaságra még egy pillantást, aztán kilöktem az ajtót a szabadba. Úgy voltam vele, hogy ha a Nagy Mágnes azt akarja, hogy itt dolgozzak, akkor úgysem fogok egy ilyen buziságon elbukni, részemről viszont hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem kellett ezekkel a balfaszokkal szóba elegyedni, szívességet kérni.

Mire visszatértem sorban elkezdték behívni a bohócokat interjúra, engem hagytak legutolsónak. Ekkorra biztos voltam benne, hogy elbasztam az egészet, csak Jancsi haverom kedvéért beszélgetnek velem egyet, hogy ne mondhassák, hogy ők nem tettek meg mindent. Ehhez képest pont fordítva történt a dolog, mikor a hibátlan tesztem fölött csevegtünk kedélyesen (kiderült, hogy HR-es Sanyival ugyanattól a formától vettük a hamis RayBan-ünket a Vaterán) és megpendítettem, hogy ismerem a Jancsit, azonnal megfagyott a levegő és olyan pillantást váltottak egymással, hogy nem volt többé kétség előttem: most basztam el. Fintorogva kérdezték, milyen a rilésönsipem Jancsival, én meg csak vigyorogtam mint cukrosbácsi a gyerekekre, aztán kinyögtem, hogy former kállíg.

Szerencsére bejött valami asset vagy mi a pina (kurvafontos lehet, mert mindjárt kettő van belőle) és elterelte a témát. Mondjuk vele meg az volt a szopóálarc, hogy egy kurva szavát nem érettem, de aztán később rájöttem, hogy a többiek se értik mit karattyol a királynő távolba szakadt alattvalója. Biztos ezért van belőle kettő, mert az egyiket tulajdonképpen senki sem érti. Szerencsétlen gyereket kibaszták valami gyanús káeurópai országba assetkedni, erre ezek a buta románok magyarok nem tudnak angolul. Mondjuk őt láthatóan nem zavarta a dolog, pofázott folyamatosan, én meg virítottam az arcomra varrt cukrosbácsi vigyort, egész jól elvoltunk. Az Asset Tim-es intermezzót követően HR Sanyi és Manager Gábor visszavették az irányítást, megbeszéltük mit kéne csinálnom pontosan és mennyiért. Azóta nem azt csinálom és persze nem is annyiért. De mivel én is hazudtam eleget az interjún, hívhatjuk egálnak.

Ma is kibaszott hideg van. Mintha Moszkvában lennénk. Mióta is nyomom ezt a szar Moszkvában dumát, ha hideg van? Régóta. Kéne valamit újítani. Mondjuk ez milyen: Téltábornok odabaszott. Nem, ez túl trágár. Akkor legyen ez: Téltábornok letette névjegyét. Á ez meg buzis. Ilyeneket a hírtévén mondanak valami nagyon polgári műsorban. Legalábbis úgy képzelem. Szóval ma is makkfagyasztó a hideg, ennek örömére múlt héten megtiltották a mikró használatát a konyhában. Mert ha pont ebédidőben jön fel egy ügyfél tárgyalni (fél évente egyszer max), akkor a kajaszagot megérezvén még azt találja gondolni, hogy ebédidőben az irodisták ebédelnek, amit ugye normális ember nem csinál. Szóval mikró forbidden. Lapátold be hidegen a sóletet köcsög. És azóta ebédidőben mindenki előveszi a hűtőből a félig megfagyott ebédjét és csöndben elszopogatja. Ez a magyar virtus bazmeg. Ha holnap kitalálják, hogy ebéd után le kell szopni egymást nyilvánosan, eleinte lehet, hogy vonakodnának, de végül ez is csak a napi rutin részévé válna. Én már túltettem magam a dolgon, nagyban segített, hogy elégtételt vettem kedves Faszfejen, aki bannolta a mikrót. Ellentétben az ebédemmel a bosszú hidegen tálalva a legjobb.  Haha.

Két nappal a betiltás után történt. Az iroda kiürült, mert javaslatomra mindenki kipróbálta az egyetlen kajáldát két kilóméteres körzetben. Pontosabban pont azt javasoltam nekik, hogy ne próbálják ki, mert én már megtettem tegnap, és esküszöm ez Budapest egyetlen kínaija ami drága és szar. És még messze is van. De mintha olajat öntöttem volna a tűzre, mindenki kivirult, és ebédig csak a felfedezésre váró étteremről beszéltek. Reményt adtam nekik. A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy az irodaház aljában van egy soha ki nem nyitott hangzatos nevű snack bár vagy mi a büdösistvánfasza, az ablakon nagy matrica hirdeti, hogy nyitás 2008 december 10. Gondolom úgy számoltak, hogy addigra sokkal több irodát adnak ki vagy el, szinte látom magam előtt a gyönyörű chartokat, meg a projektor előtt fickándozó juppigyereket, amint az álmennyezetig törő oszlopdiagramra mutogatva habzó szájjal, neurotikus hangon nyomja a bullshitet. Az iroda eladások persze sosem értik el azt a szintet, ahol már megérné kinyitni a patkányetetőt, szóval nekünk marad a mikró vagy a szar és drága kínai. De mikró ugye kilőve. A kínai meg szar, marad a hideg kaja.

Szóval az iroda kiürült, egyedül támasztottam a konyhapultot. Tudtam, hogy csinálni fogok valamit, mert megvolt az az érzés, vágod?  Mikor egy gondolat kiirthatatlanul beeszi magát a fejedbe, mint egy kibaszott sláger ami a füledbe mászott. Mindig mikor azt hiszed már legyűrted és megszabadultál tőle, a legváratlanabb pillanatban újra eszedbe jut. Mondjuk épp kened a mackósajtos kenyered, figyeled, ahogy a rozsdamentes acélpenge egyenletesen szétteríti a sajtot a kenyéren, minden nyugodt, békés. Csak te létezel, a kés, a kenyér meg a sajt. A szíved pumpálja a default 90-et, minden lélegzetvételeddel atomok milliói kerülnek a tüdődbe, melyek valaha egy felrobbant csillaghoz tartoztak. Megszűnik az idő, béna zenés montázsként látod a hátralévő életed, mint a Sírhantművek utolsó részében. És akkor egyszer csak a semmiből: bumm, a mocskos kis rohadék megint eszedbe jut.

Szóval épp egy ilyen flessem volt a konyhapultot seggel támasztva, mikor a gondolatot, ami jó ideje sunyi dögként megfogalmazatlanul motoszkált bennem, agyam végre felböfögte. Ez a mikrós ügy nem maradhat megtorlatlan. Régóta éreztem én már ezt, de próbáltam észérvekkel elnyomni magamban, mint „nem éri meg tesó, nem kell foglalkozni vele, okos enged blahblah”…ecetetrá ecetetrá, de ezúttal nem bírtam legyőzni a késztetést. Felkaptam egy frissen bontott glóbusz kecsapot, és megindultam Faszfej irodája felé. Tudtam, hogy nincs bent, és azt is tudtam, hogy az ajtót nyitva hagyta. Az iroda szinte üres, haver ilyen lehetőség nem lesz többé! Konkrét tervem ugyan nem volt, de gondoltam nem árthat valamit magammal vinni a konyhából, aztán majdcsak kiadja.

Faszfej irodája belülről tükrözi a forma lelkivilágát. Minden fekete vagy szürke. Ha lefényképezném, fogadok azt hinnéd fekete-fehérben lőttem, pedig nem. A fekete egyhangúságát csak a székek csillogó króm váza töri meg. A padlószőnyeg az a régi süppedős fajta, amiben legszívesebben úsznál egyet, vagy kiskutyaként összegömbölyödve fetrengenél rajta, esetleg hóangyalt rajzolnál a szőrbe.

Elbizonytalanodva haladtam előre, lehet mégsem kéne? Á, Neil Armstrongék sem fordultak vissza a Hold felé félúton, én sem adhatom fel! Hamar vége szakadt a bizonytalankodásnak, mikor megláttam Faszfej homár-tasiját az asztalán. Itt hagyta a hülye! Nem volt kétséges többé, hogy mit kell tennem. Pár pillanat alatt belenyomtam az egész flakon kecsapot a seggfej táskájába. A hatás engem is meglepett. Úszott a cuccban az ipod, a kulcsok, a gps, minden szar ami a homár-tasiban volt. Felemelő érzés volt. Mint mikor tudod, hogy pontosan ott vagy ahová az univerzum rendelt. Térnek és időnek azon metszetében, ahol ilyen faszságok történnek veled.

Láttam magam kívülről, és önkéntelenül röhöghetnékem támadt. Kifelé menet az üres flakont ledobtam a szőnyegre, mert úgy gondoltam menőn nézne ki. Mint mikor Michael a Keresztapában ledobja az étterem padlójára a pisztolyt, miután elvégezte a melót.

Azóta ha meglátom Faszfejet mindig elfog a nevetés, és a hideg húslevest is vigyorogva kanalazom.

A mai meetingen igyekeznem kellett, hogy a főnök látóteréből leginkább kieső helyre ülhessek. Hosszú hónapok megfigyelő és elemző munkája során világossá vált, hogy a nyugis meeting kulcsa az asztal baloldalán lévő hatodik szék. A jobboldaliakat sokkal többször zaklatja a főnök, tekintetét is ösztönösen jobbra szegezi. Talán mert jobbkezes, vagy a legutóbbi céges paintball óta poszttraumatikus-stresszben szenved, ami arra készteti, hogy az esetleges ellenséges támadás esetén menekülési utat jelentő tőle jobbra nyíló ajtót sose tévessze szem elől. Ma végképp nem hiányzik a basztatás, szóval csak ülök a kedvenc helyemen, lazítok, figyelem a többiek hülye fejét. Igazából rájuk se kell néznem, mindenkiről pontosan tudom, mire gondol:

Mellettem Szabó elvtárs azon eszi magát, hogy idősebb a főnöknél, sőt az asztalmál is ő a korelnök. Hiába régi cimborája a Kusnyánszki Gabinak, aki benyomta ide, ki fogják baszni mert kurva öreg. Ő az egyetlen családapa. Jobb lett volna letagadni a családot, de azt mégsem lehet. Vagy legalább úgy tálalni, hogy ,,együtt élek a csajommal meg két kiskorúval”, az mégis jobban hangzott volna, mint a ,,feleségem és két gyerekem van”. Az első napon ,,harcos kommunista üdvözletem”-mel köszönni sem volt a legjobb ötlet, hiába nevettek rajta a régi helyen mindig a Pistiék, itt senki nem értette a viccet. Aztán valaki megtalálta az információs szupersztrádán, hogy Kupidó néven jelentett a hivatalnak ’87-től. Pedig az egy másik Szabó. De nem is az ügynök múlt vádja a legkínosabb, hanem hogy ebből is az jön le, hogy kurva öreg. És Szabó úrnak teljesen igaza van.

Velem szemben Tibi azon röhög, hogy hová ültem. Pár napja megosztottam vele az elméletem. Ha nem is vagyunk a legjobb barátok, de kedvelem a srácot, mert nincs benne egy csepp rosszindulat sem. Meg kell valaki, akivel az ember megoszthatja az elméleteit. Mellette Gigi és Robi egymást fogdossák az asztal alatt, tuti azon kattognak, hogy ki kéne osonni a klotyóba szúrni egy gyorsat. A következő arc Otié, aki nem gondol semmire. Ő most boldog, hogy a főnök közelében lehet. Jóságos kutya szemével fürkészi a főnök arcát, issza minden szavát. Még sosem szolgált ennyire karizmatikus és jó vezetőt, mint a mostani gazdája főnöke. Ha lenne farka, izgatottan csóválná. Mellette Jenő. Arca sápadt, nyakán golyva nő, savószínű élettelen android-szemével mered a semmibe. Úgy hiszem egyes embereknek egyszerűen nincs lelke, Jenő pontosan ilyen. Belül üres mint a konzervdoboz amit tisztára nyaltak macskáid. Ennél a kifejezéstelen arcánál már csak az a rosszabb, mikor ki akar fejezni valamit. Például ha a főnök vicceset mond, és Jenő megpróbál mosolyogni: az egyszerűen vérfagyasztó.

 A főnök és a többiek arcát már nem látom, így gondolataimba merülök. A bal herém kisebb mint a jobb, a jobboldali tehát nagyobb. Fel kéne hívni Jancsit, hogy basszunk be este. Igaz, hogy még csak hétfő van, de nem bírom ki péntekig. A holnap délelőttöt úgy is kivettem, hogy elintézzem a hónapok óta halogatott okmányirodás szopást, de sorban állni másnaposan is lehet. Jancsi meg úgyis a munkanélküliek egyre duzzadó táborát gazdagítja, neki kurva mindegy mikor baszunk be. Igazából el kéne intézni, hogy felvegyék ide. Már filóztam ezen, de nem egyszerű a feladat. Először is Jancsinak helyet kell csinálni, tehát el kell érni, hogy valakit kibasszanak. A megvalósításon még nem gondolkoztam sokat, mondjuk a legegyszerűbb lenne lezsírozni biztonsági őr Istvánnal, hogy szúrópróbaszerűen kutassa át valakinek a táskáját, amibe én előzőleg vállalati tulajdont, füvet, vagy valami azonnal kirúgással járó kínos dolgot tettem. Vagy bedrogozni a kiszemelt áldozat kávéját, majd amíg a szer hatása alatt áll, rávenni valami nagyon illetlen tettre. Ezzel csak az a para, hogy nem kúrhatok ki ennyire valami random fasszal, még a végén rosszul aludnék. Valaki olyan kell, aki megérdemli. De tényleg. Ha Jancsinak meg lesz a hely, még fel is kell vetetni, ami még nehezebb lesz. Úgy lenne jó intézni, hogy csak szóljak a főnöknek: ismerem a megfelelő embert, és talán át tudom csábítani hozzánk. Ehhez mondjuk az kéne, hogy a főnök megbízható és értékes munkaerőnek tartson, akire érdemes hallgatni. Hm, lehet nem ártana odafigyelni például most és hozzászólni valami értelmeset a meeting témájához? Az a baj, hogy én nem bírom ezt csapatmunkának hívott maszatolást, mikor órákig rugózunk hülyeségeken a lényegtől teljesen elrugaszkodva. Én egy mondatban megmondom a frankót, és mindenki mehet haza. De ez nem jó, ez nem team player hozzáállás, és hiába érvelek le kíméletlenül bárkit, ez csak még rosszabb színben tüntet fel engem. Ehelyett nagyon messziről indulva rá kell vennem a többieket, hogy velem együtt haladva, szépen lassan kimondják amit szeretnék, úgy tüntetve fel, mintha együtt találtuk volna ki. Így a főnök azt fogja látni, hogy én vagyok a csapat lelke, ha ott vagyok máris elindul a megállíthatatlan brainstorming lavina. Így én leszek az irodai főlófasz, a pótolhatatlan fogaskerék, és remélhetőleg lesz annyi befolyásom, hogy felvetessem Jancsit. Az a gáz ezzel a módszerrel, hogy kurva fárasztó tud lenni. Bár ha jobban belegondolok, a kollégáim kivétel nélkül ostoba bábok, tulajdonképpen nem is értem miért nem kezdtem el korábban elméjük megerőszakolását. Talán mert akkor még nem volt meg a cél, de Jancsival minden értelmet nyer.

Van olyan nap, hogy 10-15 különböző ember is bemutatkozik nekem, és én is bemutatkozom legalább ennyinek. Ezekben a találkozásokban egy dolog közös: kölcsönösen szarunk egymás fejére. Őt rohadtul nem érdekli, hogy én ki vagyok, és engem sem, hogy ki ő. A találkozás apropója, hogy mind a ketten abban bízunk, valami hasznot tudunk hajtani a cégnek, de leginkább magunknak közösen.

Valójában nem is a hétfőket gyűlölöm igazán. A legszarabbak a vasárnap esték. 10 perc múlva éjfél, másnap korán kelek, a tévében egy művészfilm egy homoszexuális költő és egy tolószékes kórházi titkárnő szerelméről. Vajon ellapátolták-e a havat az irodai parkolókból? Valószínűleg nem, hiszen már február van, és az iroda egyik védett lépcsőjén még ott fagyoskodik egy szilveszteri hányás. Simán rászórják a sót, de a kukorica darabok ellenállnak. Biztosan sonkás-gombás-kukoricás pizza, valami olcsó vodka és pezsgő volt fénykorában. Talán nyáron majd leolvad. A homoszexuális költő épp összeveszett a tolószékessel. Érzem, közel a végkifejlet.

Már a pályám elején rájöttem, hogy tulajdonképp egy multinál dolgozni megköveteli a folyamatos hazudozást részemről. Alapból be sem kerül aki nem hazudik jó kövéreket az életrajzában. Legjobb lehetőséget a „karrier-lyukak” nyújtják a kamázásra, én például az egyetem után egy évet töltöttem gyakornokként Ausztráliában egy nem létező alapítvány ösztöndíját elnyerve. A nyelvtudás is kiaknázatlan terület, például a tárgyalóképes franciám tulajdonképpen egy mondatból áll - bonzsúh Olivié, vuvu apellé popo? – és a leghalványabb fogalmam sincs mit jelent. Illetve tudom még azt is kiejteni, hogy Ou est le swimming pool, de ez nem ér mert a fele angol. Szóval az egész CV és motivációs levél arra szolgál, hogy lemérjék mennyire mersz nagyot hazudni. Aki bevállal egy ilyen kamut szemrebbenés nélkül, az nyilvánvalóan eléggé tökös és motivált, hogy megszerezze a melót, a megfelelő mértékben gátlástalan, és minden bizonnyal sok éves tapasztalattal bír a hazudozás terén. És a multinak nevezett szörnyetegnek pont ez kell, csakhogy ilyen követelményeket nem írhatnak ki egy álláshirdetésbe. Így papíron egy betanított svábbogár által is elvégzett munkához is két diplomát, 3-5 év szakmai tapasztalatot, 6 nyelvvizsgát stb írnak elő. Az egyetlen valódi követelmény pedig a hazugságra való hajlandóság. Előnyt jelent, ha mesterfokon űzöd, de nem riadnak vissza a pályakezdő fékelőktől sem. A beszélgetés a menedzser és a HR-es között valahogy így zajlik:

-          Nem is tudom Alex, csak egy nyelvet hazudott be, és a szakmai tapasztalatáról is első olvasásra látszik, hogy ez valami rokona vállalkozása lehet. És semmi külföldi út, vagy ösztöndíj.

-          Jó jó, de adj félévet és meglátod olyan prezit fog kenni a negyedéves eredményeinkről, hogy maga is meglepődik. Én látom a potenciált a srácban!

-          Rendben, akkor legyen fél év próbaidő, aztán majd meglátjuk. De ne feledd, hogy jártunk a múltkor, felvettük a kislányt mert ígéretesnek tűnt, aztán kiderült minden amit írt igaz volt. És egyszer láttam ahogy a csapból ivott. A csapból, érted?

-          Az nem fog többet előfordulni, különben is megbeszéltük, hogy ezentúl nők alapból kizárva.

Ha nő vagy, és a fenti sorok után az első gondolatod az volt, hogy legközelebb férfinek hazudod magad, akkor kezdesz ráérezni a lényegre.

Mindenhol azt hallani, hogy a magyar oktatás nem alkalmazkodik a munkaerő-piac követelményeihez. Hogy valóban használható gyakorlati ismeretek helyett teljesen nyilvánvalóan felesleges hülyeségeket tanítanak. Nem azt a diákot értékelik, aki képes összetetten, az anyagot összefüggéseiben értelmezni, az egész tananyagot komplexen használni, hanem az kap jó jegyet aki képes visszaemlékezni a legapróbb részletekre is. Ez valóban így van, semmi kétség. Ez az oktatás két fajta embernek kedvez, aki hihetetlen memóriával rendelkezik, és aki puskázik. Én az utóbbiak közé tartoztam, hosszú évek folyamatos puskázásai során edződtem teljesen gátlástalan csalóvá. A diplomámra azt is írhatták volna, hogy mesterfokú puskázó.

Képességeim jelenlegi munkahelyemen fejlődtek a legtöbbet, bármi van állandóan fékelek. Illetve nemrég vettem észre, hogy eljutottam egy magasabb szintre: múlt héten odajött hozzám a főnök, hogy megkérdezze hogy állunk (Hehe, állunk, ez jó, mintha ő is segítene!). Nem álltam még sehogy, egész nap csak basztam a rezet. Ilyenkor alapesetben rögtön jön a kamuzás, de akkor valami furcsa érzés vett rajtam erőt, amit még sosem éreztem előtte. Valami arra késztetett, hogy rezzenéstelen arccal bevalljam az igazat. Szóval mondtam neki, majd csak holnapra lesz meg amit akart, mert ma egész nap csak pinákat rajzoltam jegyzettömbbe, és meg is mutattam neki az eredményt. Jót röhögött, aztán körbeküldte mindenkinek ímélben. Azt hiszem közeleg az előléptetésem.

Tegnap takarítottam a vinyómat, és találtam pár sosem publikált posztot. Ezeket vagy nem fejeztem be, vagy szarnak tartottam és nem tettem ki. Például ilyen az egyik:

Szeretem a reggelt. Ha csinálnék egy filmet, mindegy miről szólna, biztos, hogy a reggellel kezdődne. A Nap fenséges vörös korongja diadalittasan emelkedik a város fölé, első sugara kellemesen melegíti a hátam, kényelmesen hátradőlök a kávézó teraszán és kinyitom az újságot. A pincérlány kedvesen mosolyog rám, friss pékáru illatát hozza a szél. Egy egész percre elfelejtkezem róla, hogy ma munkába kell mennem. A keserű felismerés végül jobban fáj mint szeretném, mintha baltával basztak volna fejbe.

Az irodába elsőként érkezem. Sietnem kell, mert ha a reggeli adagot nem követi még egy lövés kávé, órákra katatón állapotba kerülhetek. Az asztalomnál várom meg míg kijön az első kancsóval. Ez nagyjából négy perc, de negyvennek tűnik. Épp a madarakat bámulom az ablakkal szemközti fán, mikor leül velem szembeni asztalhoz egy jó illatú lány. Nagyon vidámnak tűnik, még dúdolgat is valamit halkan. Amíg bebootol a gép, bolondosan végigsétáltatja ujjait az asztalon, másik kezével egy huncut tincset csavargat a homlokán. Velem szemben egy kövér faszi szokott ülni, valami Károly talán. Csodálkoznom kéne a metamorfózisán, hogyan lett a lángos-képű zsírgombócból jó illatű lány, de meglepődés helyett inkább érdeklődve figyelem a jelenséget. Közben hallom, hogy kijött a kávé, elindulok levenni. Eszembe jut, hogy meg kéne kérdeznem nem inna-e velem. Mármint kávét. Mire visszafordulok, a lány már eltűnt, sosem láttam többé. Ő volt a legizgalmasabb dolog, ami reggel történt velem. Nem konkrétan aznap reggel, hanem úgy általában véve reggel.

Megfigyelhető, hogy az év első napján kiürülnek az irodaház előtti dohányzó padok. A padokat persze nem dohányzásra építették, de a lehető legritkábban fordul elő, hogy valaki másra használná őket. Mondjuk, lejöjjön a légkondi ellenére is 30 fokos irodából egy szép tavaszi napon, és a padon dolgozzon, vagy ott egye meg a 700 forintos szendvicsét (alapanyagok: 150 forint, elkészítés 550).

A két ünnep közötti munka egyébként megosztja a blog íróit. Patkány nem szeret a két ünnep között dolgozni. Tegnap előtt ugyan - ahogy írtam - bement, de csak azért, mert elfogyott a szabadnapja. Tegnap, mikor dél körül ebédelni hívtam volna, nem vette fel a telefont. Egy óra körül visszahívott, akkor ébredt. Otthon. Ebből látszik, hogy két irodai patkány sem teljesen egyforma. Majd ha kipiheni az alkoholgőzös ünnepeket, talán leírja az ő döntésének okait is.

Reggel egyébként havazott, mára meg olyan tejföl van, hogy az ember az orráig alig lát. Patkány híján én meg egy másik haverommal, Jézussal megyek ebédelni. Jézus roppant vallásos egyébként, de ennek ellenére, egyetemista évei alatt ő látta el könnyűdrogokkal egy közelebbről meg nem nevezett egyetem jogi karát. A srác nagyon szikár alkat, jó erős, göndör szakállat hord, ami önmagában már elég lenne becenevének indoklásához, azonban erre igazán akkor szolgált rá, amikor bepippantva végigkiabálta a Blaha Lujza teret, padra állva, karját széttárva, hogy "Én vagyok Jézus, engem kövessetek". A megzavarodott blahás közönség meg biztos azt hitte, az amcsi gitáros csóka helyett ma egy nyeszlett srácot küldött a szekta, neki is áltak hajbókolni, hogy ,,Ámen", ,,Erőt, egészséget", ,,Szebb jövőt", meg ,,Éljen a párt", ki melyik szólammal tud azonosulni, ugye. Volt, aki szólamok helyett csak egy íveset túrházott a tér sokat látott utcakövére.

Ahogy ez az ilyen egzisztenciáknál lenni szokott, Jézus egy parlamenti kívüli kis pártnak végez ingyenmunkát meggyőződésből. Most ért véget a gyűlés, én meg elviszem kajálni, mégis csak együtt nőttünk fel, valami rendes helyre, feltéve, hogy nem jön belém egy barom se, aki nem lát a párától.

Node, amíg ideér, lássuk, mivel telik az irodista utolsó, két ünnep közötti napja. (Szerencsés esetben ugye, mert szegény kommentelők közül jó párat, sőt az Infoparkban dolgozó Láva haveromat is cseszegetik ilyenkor bent.) Azért utolsó, mert szilveszter napján azért már nem illik dolgozni.

3., Ismeretlen részlegek feltérképezése

Minél nagyobb egy szervezet, annál nagyobb az esélye annak, hogy ott dolgoznak úgynevezett jó fejek is. A jó fejek hasznosítása rendkívül széles körű. Van, aki szórakoztató, mint Béla a könyvelésről, aki egy rockabilly zenekarban nyomja. Amióta megismerkedtünk, minden egyes havi bérjegyzékért úgy megyek fel, hogy tudom, kapok egy rövid demót is ruhafogas-gitáron előadva. Van, aki egyszerűen csak kedves. Van, akinek ezen kívül még hivatalosan nem bevallott helyzeti előnye van. Tavaly így találtam például egy tárgyalót, projektorral, minden szarral, ami nem szerepelt az irodai térképen és előjegyzési listában sehol.

Az iroda és az irodisták folyton változnak, pont mint a Kocka 2 c. filmben, csak nem hal meg mindenki másfél óra alatt. Ezért érdemes barangolni.

4., Egy kis munka

Ne felejtsük el, hogy januárban ismét teljes lesz a patkánylak, benépesítik az irodát a fontoskodók. Ezért a nap utolsó néhány órájában dolgozzunk egy kicsit. Annál jobban fog esni az elkövetkező több napos pihenés.

Persze nem csak a munkahely, a város is sokkal élhetőbb a két ünnep között. Mindenki vidéken vágja a disznót, nagymamákat hakniz sorra, kiegyenlítődik, normális szintre áll be a Budapest-vidék tömegarány. Van hely a jobb belvárosi kocsmákban, parkoló a ház előtt, talán még a BKV-ról is kikopik Budapest legfrusztrálóbb jelensége: az indokolatlan mértékű tömeg. Lehet kenyeret, meg egyéb fontos dolgokat venni a boltban, nincs tele idiótákkal, akik még az utolsó pillanatban veszik meg a csokit karácsonyra. Nagy a kontraszt. Felvidul a lélek.

Folytassuk hát az ünnepi feladattárat. Ma a többcélű Excel táblák készítéséről lesz szó. Itt egy alcím:

Imádok a két ünnep között dolgozni. Lehet antiszociálisnak bélyegezni, de valahogy jól esik már ilyenkor egy kicsit kiszabadulni a húsz éve permanensen haldokló nagynénik gyűrűjéből, akik az éhes hiéna fürgeségével vetik rá magukat az ajándékra, két pofára zabálják az asszony által két napon át (pihentetés, csokimáz, miegyéb) készített süteményt, és a teljes Lenke néni-arzenált bevetve panaszkodnak, hogy NINCS PÉNZ. Illetve könnyű nekem, hogy dolgozom. Valójában egyébként tényleg könnyű, egész nap mesterien sopánkodni tényleg fárasztóbb, nem is nagyon bírnám.

Update: Van Irodai Patkányok közösség az Indán. Ennek főleg az az értelme, hogy nehogy más regisztrálja be, de lehet csatlakozni. Az indában egyébként az a jó, hogy az iwiw-vel és a facebook-kal ellentétben nincs letiltva központilag.

A semmit tevés néha nagyon megterhelő. Bőven határidő előtt fejeztem be a jelenlegi projekt rám eső részét, de úgy döntöttem kivárom a határidő végét. Már általános isiben is szerettem a dolgozat fölött kotlani kicsöngetésig, hiába készültem el korábban. Néztem a gondolkodástól konkávvá deformálódott arcokat, hallgattam a tollak sercegését, szorgalmas agyak kattogását, padba rejtett füzetlapok ropogását.

A mai napom is hasonlóan telt, azzal a különbséggel, hogy jóval több időt kellett elbasznom, mint anno kicsöngetésig, ráadásul lázas munkát színlelve. Reggel rögtön meglepődtem, hogy a máskor percekig bootoló, értelmetlenül kurrogó, lefagyó szarguriga számítógépemen ezúttal mennyire gyorsan felállt az XP. Eszembe is jutott, hogy ha az unokaöcsém Xbox-ja ~3 sec alatt bootol, miért ne tudhatná egy PC ugyanezt? Ezen elmerengtem magamban vagy másfél percig, úgy tizenöt percig elolvastam a híreket, aztán egy perc alatt leoltottam valami csírát fórumon. Az ebédszünetig volt még két és fél órám, ami nagyon nehezen telt el. Kipróbáltam, hogy ha sokáig nézem valaki tarkóját, és közben erősen arra gondolok, hogy „nézz hátra”, vajon megfordul-e. Nem működött a dolog, de azt hiszem az én hibámból. Túlságosan szétszórt voltam, nem tudtam eléggé koncentrálni, meg közben néha negatív gondolatokat sugároztam Zoltán felé is, mert egy pöcs, és igazán rászolgált pár negatív gondolatra. Ez a komoly mentális tevékenység kissé kimerített, ezért megpihentem öt percre. Közben megpróbáltam kiszámolni az iroda fenntartásának költségeit. A nálunk dolgozók 90%-át lehetne távmunkában dolgoztatni, fogyasszák otthon az áramot, nem kéne ekkora irodát fenntartani, huszonegyedik kibaszott században rá kéne jönni végre, hogy az internetet nem csak pornónézésre lehet használni. Aztán rájöttem, hogy ha ez a rendszer meg lenne szervezve, nagyon hamar rákapnának kínai / indiai / egyéb olcsó munkaerő használatára, interneten keresztül. Elvégre net már a szavannán is van, a busman meg lehet nem keni a PHP-t, de ha kap érte két dollárt, hamar beletanul. Így viszont én rábasznék, úgyhogy inkább kussolok. Jó nekem itt a légkondicionált üveg kalitkában, a busmanok meg bekaphatják. Miután ezt lejátszottam magamban, eszembe jutott, hogy reggel azt találtam ki, majd néha random munkahangokat adok ki, hogy a ne keltsem fel a többiek gyanúját. Régebben megfigyeltem, hogy ha valaki nagyon rápörgött valamire, akkor tudtán kívül magában beszél. Például ilyeneket mormog maga el, hogy „kurvaistvánbasszamegmárnemigazbazmegeztaszart”, vagy „büdöspicsaistvánfaszamárebbeagecibebasszameg”, meg ilyenek. Ezek után igyekeztem nem megfeledkezni erről, és öt percenként hörögni valamit.

Az ebédszünetet a lehető leghosszabbra nyújtottam, viszont a kajcsi utáni rituális kávézást szkippeltem, mert teli hassal jól esik szundítani kicsit. A lehető legkényelmesebben elhelyezkedtem, felcsaptam a fél arcomat kitakaró Ray Ban-t (egy férfi hordjon Ray Ban-t, vagy hunyorogjon egész nyáron –nem emlékszem ki mondta, de nagyon találó) és bedobtam a szunyát. Az iroda monoton hangjai – számítógép zúgás, klaviatúra klimpírozás, klikkolás, nyomtató búgás – teljesen bealtattak. Ki kéne adni CD-n, komolyan, sokkal jobb, mint az óceán hangjai meg ezek a meditálós fikák.

Nem akartam teljesen elaludni, azt hittem végig ébren vagyok, aztán egy mezőn találtam magam, térdig ért a fű, hatalmas kígyókat vadásztunk M-16-ossal. Az egyik majdnem elkapta Karsowitz-ot, négyszemű kiszuperált társamat, aki végig azt kiabálta, hogy „haza akarok menni, adj egy kis füvet, adj egy kis füvet, kérlek!”, de még idejében leszedtem a bestiát. Mindent beterített a kígyóhús, véresen bukott alá a Nap a domb mögött.

Szar volt felébredni, mintha tarkón vágtak volna, agyam percekig zsibbadt. A munkaidő lassan letelt, a hátralévő fél órában megírtam e posztot. Vigyázzatok az óráskígyókkal, písz…

Miért nem írtok? – Kérdezitek sokan. Eddig azt hittem azért nem írunk, mert kibaszott lusták vagyunk (pontosabban én vagyok az), vagy nincs rá időnk (Ráknak nincsen).

Rá kellett azonban döbbennem, hogy azért nem írunk, mert egyre hülyébbek vagyunk. Elménk lassan sorvad, hajunk hullik, őszre talán őszbe fordul. Öregedésünk külső jelei jól láthatóak, ezzel szemben agyunk tompulása nehezen észrevehető, legalábbis saját magunk számára. Ez a legrosszabb benne, hogy mivel egyre hülyébb vagy, nem veszed észre, hogy egyre hülyébb vagy. Sosem voltam Einstein kaliberű csodálatos elme, nem erről van szó, a Rubik kocka kirakása vagy egy Sudoku megfejtése számomra mindig is lehetetlen küldetés volt. Viszont nem kellett törnöm a fejem, ha egy szó legtöbb szinonimáját kellett felsorolni, vagy idézni kedvenc filmből / könyvből / akárhonnan, régen tudtam vagy ötven telefonszámot fejből, az összes kollegám nevét, hogy milyen nap van ma, mennyi pénz van a tárcámban, és valószínűleg még rengeteg olyan dologra képes voltam, amire már nem emlékszem, hiszen egyre hülyébb vagyok. Az írás is az egyik ilyen kiesett tevékenység a sok közül, szopó, de ez van.

Az öregek telesírják a netet, hogy 45 évesen 3 diplomával 20 év tapasztalattal nem kapnak állást. Szar ügy, de megvan az oka. 30 után tényleg lejtő, az ember csak butul. És ne hidd, hogy pont te nem! Maximum nem veszed észre. Jancsival is megvitattam a problémát MSN-en, és először arra jutottunk, hogy baszni rá, minket ez a veszély nem fenyeget, majd festjük a hajunk, letagadunk tíz évet az önéletrajzunkban, lefizetünk egy önkormányzati alkalmazottat, hogy hamisítsa meg a születési dátumot a személyinkben, vagy ilyesmi. Szóval megoldjunk, ahogy mindig. Azonban a problémát jobban körüljárva rá kellett ébrednünk, hogy ha olyan öregek leszünk, hogy korunk jelent akadályt az álláskeresésben, akkor valószínűleg már annyira tészta lesz az agyunk is, hogy nem jut eszünkbe eltitkolni a probléma forrását, vagy ha meg is kapjuk az isteni szikrát, csökkent értelmi képességeink okán nem leszünk alkalmasak rá, hogy véghez is vigyük a manővert. Jobb lesz tehát minél hamarabb nekilátni, mielőtt késő. Végül azt találtuk ki, hogy folyamatosan harminc és harmincöt között tartjuk az életkorunk, tehát amint elérjük a harmincötöt visszafiatalodunk harmincra, aztán öt év múlva megint, et cetera, ecetet rá…

Az öregedés testi jeleit könnyűszerrel eltüntethetjük, elvégre egész iparág épült arra, hogy a nők megtehessék ugyanezt. Az agyunkkal nem tudunk mit kezdeni, jelenlegi ismereteink szerint nincs rá mód, hogy visszaokosodjunk. De ezt leszarjuk, a látszat fontos. Már csak egy korrumpálható önkormányzati alkalmazottat kell találnunk, aki hivatalossá teszi a fiatalodásunk. Mivel a lefizethető köztisztviselők száma konvergál a köztisztviselők számához, ezzel lesz a legkevesebb gond. Lélekben pedig örökké fiatalok maradunk, e felől semmi kétségem.

Összeírtam pár fontos alapszabályt, amit jobb ha megjegyzel. Semmi extra, amire ne jönnél rá magadtól is. Szóval ha nyolc (vagy több) órát kell eltöltened naponta egy szűk boxba zárva, kényelmetlen ruhában a monitort bámulva, körülvéve a világ legunalmasabb figuráival, akkor igyekezned kell a legjobbat kihozni a helyzetből, ha már voltál olyan balfasz és nyakkendős rabszolgának álltál.

Először is be kell szerezned megfelelő munkaeszközöket. Kényelmes széket, monitort amitől nem folyik ki a szemed, olyan egeret ami működik is...satöbbi. Mivel új vagy a cégnél, biztos lehetsz benne, hogy te kaptad a legszarabb cuccokat, bárkiét is lopod majd el, a tiednél csak jobb lehet. Kezdjük a székkel. Egy kényelmetlen darab megkeserítheti az életed. Forgolódsz, ide-oda teszed a segged, és legszívesebben tíz perc után felállnál. Ne is pazarold arra az időd, hogy megpróbálod beállítani. Ami szar az szar, hiába vesződsz. Fel kell mérned a terepet, kifigyelni hol vannak a kényelmesebb székek. Figyelmed ne korlátozódjon egy részlegre vagy emeletre, ha kell járd be az egész irodaházat. Ha megvan a kiszemelt példány, sétálj arra egyre többször, majd a kínálkozó alkalmat megragadva faarccal durrantsd meg a cuccot. Nagyon fontos, hogy ne add alább az igényeidet, ne érd be valami szar seggizzasztó szövetkárpitossal, vagy kartámasz nélküli ikea tucatfossal. Ne lopd el csak azért, mert könnyű. Később úgyis rájössz, hogy lopni kurvakönnyű, meg ha már lúd, legyen kövér. Én egyszer a dohányzóból hoztam fel egy baszott nagy bőrfotelt. Szemeztem a kanapéval is, de nem fért volna be a boxomba. Olyan kényelmes volt, hogy simán elszunyáltam benne ebéd után. Ha megvan a széked, jöhet a többi kacat kicserélése. Ez már egyéni preferencia kérdése, például engem a trágya monitor sokkal jobban irritál mint a lassú gép. Minek sietni, nyolc óra nagyon hosszú idő. Ez már kicsit cakkosabb muri mint a szék, nem sétálhatsz be csak úgy akárhova és vihetsz el mondjuk egy 22-es Eizo babát. Legjobb a PC-d upgradelését akkor elvégezni, mikor nincs senki az irodában. Vállalj be hétvégi műszakot, vagy gyere be ünnepekkor. El sem tudom mondani, mi mindent loptam a két ünnep között, még másoknak is, ajándékba. Ha egyedül vagy bent, ne állj meg a monitornál, használd ki az alkalmat, ragadj csavarhúzót és fejlessz a hardvereden is. A komplett gépet nem cserélheted ki, de egy-két alkatrészt azért simán. Én csak a ramot szoktam lenyúlni mások vasából, persze csak ha több modul van. Idén négy gigáig fejlesztettem fel, már a lapozó fájlt is kikapcsoltam, nincs állandó vinyó kerregtetés. Persze ha egyedül vagy bent, az sok más mókát is tartogathat számodra, de erről majd később. Ha aggódsz a lopás miatt, hogy esetleg kirúgnak, egyet se félj emiatt. Először is, ez nem igazi lopás, hiszen az irodaház kapuján nem viszel ki semmit, csupán végzel némi újraelosztást az irodán belül. A főnököd valószínűleg sokkal többet lopott már a cégtől, nem fog veled egy szaros szék miatt baszakodni (amíg nem az övét nyúlod be persze). Annó egy kolléganőm több misit húzott be a cégtől, mikor rájöttek, azonnal kirúgták. A csaj beperelte őket, mivel nem tudták bizonyítani a lopást, így a kirúgása nem volt indokolt. Elhúzódott pár évig, de végül megnyerte, és ismét lehúzott pár millát a cégről, akik nem sokkal később csődbe is mentek. Na így kell lopni.

Van itt még valami, ami sokat javíthat munkahelyi életminőségeden, ez pedig egy jó öltöny, de ezt kénytelen leszel csináltatni. Röhögnöm kell, mikor reggel látom a sok olcsójánost tülekedni a műszálas, szöszölős, izzasztó öltönyeikben. Ha még nem volt rajtad rendes öltöny, semmi baj, amint felpróbálsz egyet, nagyon meg fogsz döbbeni, mennyire kényelmes is tud lenni ez a viselet. Ezek a dolgok apróságnak tűnhetnek, de hidd el alapfeltételei annak, hogy ne akard óránként szétverni a klaviatúrát valaki fején.
 

Találkozó nyolckor a Móriczon, onnan megyünk több kocsival a kibérelt klubba. Persze kurvára elkésem. Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, hangerőt fel. Tinikkel megrakott Fabia gyorsulni akar a Budafokin, legalább heten ülnek benne. Körbejár a laposüveg, pálinka, whiskey, jäger. Mindenki hozott valamit, nagyon unalams lenne józanul végigbeszélgetni az utat. Megjöttünk végre, mindenkivel pacsi-pacsi, szevasz Ati, Helló Zoli mi a pálya, jó a pólód Vivien (plüssállatok kefélnek rajta).

Feles-feles, tánc-tánc, tuc-tuc.

Telefon csöng: ,,Nem emlékszem a hely nevére, de gyertek már bazmeeeg!"

Túl nagy a füst, de tisztán látom, hogy Supervisor Márk félmeztelenül brékel. Pezsgősüveg csapódik a parkettre, megjöttek Rákék. Minden bulin összetör egy pezsgőt, ez már hagyomány.

Egy cigi, két cigi, három cigi - amúgy leszoktam.

Valaki a piszoárba okádik, nem baj hugyozunk a csapba. Kiürül a tánctér, drága bőrkanapékon fetrengenek a forgószékbegyógyult irodisták. Ez a buli megdöglött, kocsiba be, fűtést fel, irány haza.

Lámpa-Lámpa, vonal-vonal, kanyar-kanyar.

Távirányító már megint nem nyitja a garázsajtót, faszkivan.

  Sok multinál megfordultam már karrierem során, de az adott cég profiljától vagy méretétől teljesen függetlenül mindenhol szerencsém volt a MINDENT, de bazmeg tényleg mindent tudó és mindenhez értő kollégához. Eleinte nem figyeltem fel rá, de idővel ráébredtem, hogy eme nagyon könnyen azonosítható egyedek 100%-ig egyforma személyiségvonásokkal bírnak, ez keltette fel az érdeklődésemet.

A Mindent Tudó gyakran bizonygatja munkatársai előtt, hogy ő mindent tud. Civilben autószerelő, elektroműszerész, borász, tőzsdecápa és belsőépítész. Vélt vagy valós hibáidat azonnal felfedezi, orvoslásul szívesen osztja meg veled életbölcsességeit. Ha elköveted azt a hibát, hogy társalogni próbálsz vele, órákig hallgathatod sikerességének titkát, hogy hogyan kell élni, és hogy ő mekkora császár, nélküle az egész vállalat már rég csődbement volna. Rendszeresen visszatérő vesszőparipája, hogy mennyi embert ismer, és milyen fontos a kapcsolati tőke. Ezzel szemben kollégái többségének nem tudja a nevét, és veled is úgy próbál kapcsolatot építeni, hogy agyzsibbasztó hülyeségeivel bombáz. Lekoptatásához nincs tuti recept, biztos trükk. Ha azt hiszi, vevő vagy verbális maszturbálására, hetekig a nyakadon lóghat. Ha nyíltan szembeszállsz vele, vagy ami hiúságát még inkább sérti, egyszerűen ignorálod, könnyen örök ellenségévé válhatsz. Ez első hallásra nem tűnik nagy problémának, azonban hosszas megfigyeléseim alapján kijelenthetem, hogy  Mindent Tudó személyisége roppant mód torzult, jelleme teljesen degenerált, egyszóval pszichiátriai eset. A valóságot képtelen felfogni és értelmezni, sötét énje mélyén gyilkos ösztön rejtőzik. Mivel a racionálistól eltérő logika motiválja, a többi racionális szemlélő gyakran elköveti azt a hibát, hogy beszopja a rólad kitalált orbitális, legtöbbször teljesen átlátszó hazugságait. Kollégáid tűnődnek egy ideig, de végül meggyőzik magukat, hogy bár Mindent Tudó egy idegesítő pöcs, de ilyen komoly dolgokkal azért mégsem vádolna a hátad mögött, ha nem lennének igazak, mert ezzel rengeteget kockáztat, és ez őrültség. Igen, az. És mint mondtam, MT nem szimplán egy seggfej, hanem gyakorló elmebeteg, nincs ki a négy kereke, éppen ezért veszélyes. Ha már nagyon rád szállt, legjobb módszer a lepattintására, ha finoman átpasszolod valaki másnak. Például, ha újfiú érkezik a céghez, mondd azt neki, hogy ha bármi kérdése van, forduljon csak nyugodtan Mindent Tudóhoz. Amint ezt megteszi, prédává válik, és számára nincs menekvés, te viszont felszabadulsz. Már hosszú ideje tartom magamtól távol a helyi Mindent Tudónkat ezzel a módszerrel. Szerencsétlen tejfelesszájú szenvedése és MT általi teljes elnyomása egészen addig tart, amíg nem jön egy másik újonc, aki beszopja a - „Kérdezd csak meg nyugodtan Mindent Tudót!” – dumámat.

Nagyon ritkán előfordulhat, hogy Mindent Tudónak kicsiny követői akadnak, akik istenként félik és nyelvükkel ízlelgetik minden spermaként az arcukra fröccsenő szavát. Ezzel a jelenséggel jómagam csupán egyszer találkoztam, de ritkán látni félelmetesebbet. Mert komoly agyi defektus, vagy lelki nyomor kell, hogy valaki egy Mindent Tudót komolyan is vegyen, tanácsait megfogadja, tisztelje és szellemi vezetőjének tartsa. Hátborzongató. Ha a munkahelyeden ez történik, gyorsan saccold meg mi mindent tudnál ellopni, és ehhez mennyi idő szükséges, a reggeli népszabi vagy nemzet mellé pedig vegyél egy expresszt is.

Végül csak annyit, hogy jól nyisd ki a szemed, mert ártalmatlannak tűnő kollégáid egy része könnyen lehet, hogy nem szimplán csak faszfej, hanem konkrétan elmebeteg.

Szerintetek tízes skálán mennyire meggyőző a munkaidőben sörözésen kapott kolléga azon érvelése, hogy őt csak megtévesztette a literes Borsodi műanyag üvege és azt hitte, üdítő, mert a literes kólák közé volt berakva a boltban?

Mindenki az amerikai elnökválasztással van elfoglalva, így most mi is megemlékezünk. Ebben a videóban szerepel a legjobban Sarah Palinra hasonlító pornószínésznő:

Maga a videó amúgy nem nagy durranás, viszont a presszórock vicces rajta. Ha sokáig meg a háttérben a film, mindig várom, hogy egyszer csak megszólal a Fiala, vagy sporthíreket fognak mondani. Aztán rájövök, hogy ez csak a Palin pornó.

Pontosan egy éve történt, hogy Patkány megírta az Esernyő-enyő-enyő című posztot. Szemfülesebbek már észrevehették, hogy az írás egy új hiperhivatkozással lett gazdagabb az évfordulóra. A nyertes videót tartalmazó weboldallal tettem tökéletessé az írást, ugyanis a földi, aki a Mr. Hands finally gets fulfilled c. videót megtalálta, az azt tartalmazó weboldalt is fellelte.

Az irodai hűtők mélyhűtő rekesze igazából alig jó valamire. Nincs olyan kollega, aki bevinne mittomén két zacskó, fagyasztott, 700 grammos Spar Budget panírozott disznóherét, hogy aztán olajban kisüsse és tálalja magának mirelit nokedlivel- pedig milyen vérfrissítés lenne ez az irodai ajándéktárgy-iparnak: céglógós kötényke, műanyag nyakkendővédő, hogy ne csapódjon rá az olaj, stb.

De az irodai patkány inkább 500 forintért vesz egy tegnapi szendvicset a Brunchban, minthogy akár egy zsömlét is megkenjen vajjal, vagy inkább rendel két rugóért hajszálas pizzát a Don Pepéből. 

Kisebb cégeknél, ahol még legalább havonta 2-3 alkalommal lehet látni a vezérigazgatót az egyszerű irodista parasztnak is, az irodai mélyhűtő kiegészítő funkcióval bír. Előfordul ugyanis, hogy a fejes – megfelelő pillanatban, amikor a legtöbben odanéznek – röviditalt helyez el benne. Vagy egy másfél literes, ritka orosz vodkásüveget, ami félig van feltöltve Kalinkával, vagy egy standard 0,7-es közepes árfekvésű piát. Az aktust gyakorta kíséri egy-egy szerencsétlen mondat, cégprofiltól, tevékenységtől, legnagyobb konkurenstől, a fejes aktuális kedélyállapotától függően. Ilyesmi, hogy „ezt majd benyomjuk, ha legyőztük a Tőzsdecápák Zrt.-t/sikerül negyed százalékkal növelni a piaci share-t/elsők leszünk a régióban a leányvállalatok közül/feleségem beleegyezik az anális szexbe”, ám a leggyakoribb kísérőmondat a „jól fog ez majd jönni, ha ünnepelhetünk”.

A pia sorsa itt megpecsételődik. Ott marad a mélyhűtőben, amíg be nem épül a jégtömbbe, vagy amíg ki nem veszi a csődbiztos. Persze vagyunk vannak egy páran, akik megpróbálják ellopni, ám a mélyhűtős piát valami láthatatlan védőpajzs veszi körül. A szomszéd irodát összekenni lószarral, a powerpointba pinát csempészni, a munkanapot másnaposan vagy még részegen átvészelni lehetséges viszonylag kis feltűnéssel, de a konyhából kicsempészni a piát szinte lehetetlen. Amikor elkezdi az ember, mindig ott terem egy túlbuzgó kollega, maga a főnök, vagy csak úgy érzi az ember, mintha egy természetfölötti erővel rendelkező vámpírzombi nézné, követné, és felnégyelné, amint megpróbálná ellopni az üveget. Ha céges ünnepségeken, bulikon valaki komolyan felveti, hogy elértük a market share-t, legyőztük a legerősebb versenytársat, stb., kínos csend lesz a válasz mindenki részéről, megfagy a hangulat, és gyorsan véget is ér az összejövetel. Viccelni, új kollegát ugratni persze lehet azzal, hogy a snapsz csak rá vár, ha azonban komolyan felmerül a lehetősége annak, hogy esetleg mi nyakalhatnánk be a nedűt, hárítsuk el udvariasan a felkérést, hivatkozzunk halaszthatatlan dolgunkra, vagy arra, hogy vezetnünk kell, és kezdjünk el új munkahelyet keresni. A felajánlott mélyhűtős pia ugyanis irodai selyemzsinórként is értelmezhető, és ha kellően magasról érkezett a javaslat, könnyen lehet, hogy nem sokáig van maradásunk a lyukban.

Tanulság: a mélyhűtőben lévő pia tabu, egy irodai szent tehén, amely nagyságrendben négy-öt belső, ügyfélkapcsolati adatbázissal ér fel. Kerüljük el, és igyekezzünk tudomást sem venni róla. Lopjunk inkább mást (mondjuk titkos céges beszámolót, amely nincs még kozmetikázva a befektetőknek), vagy piát máshonnan (pl. közvetlen főnök fiókjából), sokkal kisebb a felelősségre vonás esélye, még lebukás esetén is.