A mai meetingen igyekeznem kellett, hogy a főnök látóteréből leginkább kieső helyre ülhessek. Hosszú hónapok megfigyelő és elemző munkája során világossá vált, hogy a nyugis meeting kulcsa az asztal baloldalán lévő hatodik szék. A jobboldaliakat sokkal többször zaklatja a főnök, tekintetét is ösztönösen jobbra szegezi. Talán mert jobbkezes, vagy a legutóbbi céges paintball óta poszttraumatikus-stresszben szenved, ami arra készteti, hogy az esetleges ellenséges támadás esetén menekülési utat jelentő tőle jobbra nyíló ajtót sose tévessze szem elől. Ma végképp nem hiányzik a basztatás, szóval csak ülök a kedvenc helyemen, lazítok, figyelem a többiek hülye fejét. Igazából rájuk se kell néznem, mindenkiről pontosan tudom, mire gondol:
Mellettem Szabó elvtárs azon eszi magát, hogy idősebb a főnöknél, sőt az asztalmál is ő a korelnök. Hiába régi cimborája a Kusnyánszki Gabinak, aki benyomta ide, ki fogják baszni mert kurva öreg. Ő az egyetlen családapa. Jobb lett volna letagadni a családot, de azt mégsem lehet. Vagy legalább úgy tálalni, hogy ,,együtt élek a csajommal meg két kiskorúval”, az mégis jobban hangzott volna, mint a ,,feleségem és két gyerekem van”. Az első napon ,,harcos kommunista üdvözletem”-mel köszönni sem volt a legjobb ötlet, hiába nevettek rajta a régi helyen mindig a Pistiék, itt senki nem értette a viccet. Aztán valaki megtalálta az információs szupersztrádán, hogy Kupidó néven jelentett a hivatalnak ’87-től. Pedig az egy másik Szabó. De nem is az ügynök múlt vádja a legkínosabb, hanem hogy ebből is az jön le, hogy kurva öreg. És Szabó úrnak teljesen igaza van.
Velem szemben Tibi azon röhög, hogy hová ültem. Pár napja megosztottam vele az elméletem. Ha nem is vagyunk a legjobb barátok, de kedvelem a srácot, mert nincs benne egy csepp rosszindulat sem. Meg kell valaki, akivel az ember megoszthatja az elméleteit. Mellette Gigi és Robi egymást fogdossák az asztal alatt, tuti azon kattognak, hogy ki kéne osonni a klotyóba szúrni egy gyorsat. A következő arc Otié, aki nem gondol semmire. Ő most boldog, hogy a főnök közelében lehet. Jóságos kutya szemével fürkészi a főnök arcát, issza minden szavát. Még sosem szolgált ennyire karizmatikus és jó vezetőt, mint a mostani gazdája főnöke. Ha lenne farka, izgatottan csóválná. Mellette Jenő. Arca sápadt, nyakán golyva nő, savószínű élettelen android-szemével mered a semmibe. Úgy hiszem egyes embereknek egyszerűen nincs lelke, Jenő pontosan ilyen. Belül üres mint a konzervdoboz amit tisztára nyaltak macskáid. Ennél a kifejezéstelen arcánál már csak az a rosszabb, mikor ki akar fejezni valamit. Például ha a főnök vicceset mond, és Jenő megpróbál mosolyogni: az egyszerűen vérfagyasztó.
A főnök és a többiek arcát már nem látom, így gondolataimba merülök. A bal herém kisebb mint a jobb, a jobboldali tehát nagyobb. Fel kéne hívni Jancsit, hogy basszunk be este. Igaz, hogy még csak hétfő van, de nem bírom ki péntekig. A holnap délelőttöt úgy is kivettem, hogy elintézzem a hónapok óta halogatott okmányirodás szopást, de sorban állni másnaposan is lehet. Jancsi meg úgyis a munkanélküliek egyre duzzadó táborát gazdagítja, neki kurva mindegy mikor baszunk be. Igazából el kéne intézni, hogy felvegyék ide. Már filóztam ezen, de nem egyszerű a feladat. Először is Jancsinak helyet kell csinálni, tehát el kell érni, hogy valakit kibasszanak. A megvalósításon még nem gondolkoztam sokat, mondjuk a legegyszerűbb lenne lezsírozni biztonsági őr Istvánnal, hogy szúrópróbaszerűen kutassa át valakinek a táskáját, amibe én előzőleg vállalati tulajdont, füvet, vagy valami azonnal kirúgással járó kínos dolgot tettem. Vagy bedrogozni a kiszemelt áldozat kávéját, majd amíg a szer hatása alatt áll, rávenni valami nagyon illetlen tettre. Ezzel csak az a para, hogy nem kúrhatok ki ennyire valami random fasszal, még a végén rosszul aludnék. Valaki olyan kell, aki megérdemli. De tényleg. Ha Jancsinak meg lesz a hely, még fel is kell vetetni, ami még nehezebb lesz. Úgy lenne jó intézni, hogy csak szóljak a főnöknek: ismerem a megfelelő embert, és talán át tudom csábítani hozzánk. Ehhez mondjuk az kéne, hogy a főnök megbízható és értékes munkaerőnek tartson, akire érdemes hallgatni. Hm, lehet nem ártana odafigyelni például most és hozzászólni valami értelmeset a meeting témájához? Az a baj, hogy én nem bírom ezt csapatmunkának hívott maszatolást, mikor órákig rugózunk hülyeségeken a lényegtől teljesen elrugaszkodva. Én egy mondatban megmondom a frankót, és mindenki mehet haza. De ez nem jó, ez nem team player hozzáállás, és hiába érvelek le kíméletlenül bárkit, ez csak még rosszabb színben tüntet fel engem. Ehelyett nagyon messziről indulva rá kell vennem a többieket, hogy velem együtt haladva, szépen lassan kimondják amit szeretnék, úgy tüntetve fel, mintha együtt találtuk volna ki. Így a főnök azt fogja látni, hogy én vagyok a csapat lelke, ha ott vagyok máris elindul a megállíthatatlan brainstorming lavina. Így én leszek az irodai főlófasz, a pótolhatatlan fogaskerék, és remélhetőleg lesz annyi befolyásom, hogy felvetessem Jancsit. Az a gáz ezzel a módszerrel, hogy kurva fárasztó tud lenni. Bár ha jobban belegondolok, a kollégáim kivétel nélkül ostoba bábok, tulajdonképpen nem is értem miért nem kezdtem el korábban elméjük megerőszakolását. Talán mert akkor még nem volt meg a cél, de Jancsival minden értelmet nyer.