Péntek van. Megírtam egy két hónapos tartozás miatt reklamáló cégnek, hogy a pénzügy utalta a pénzét, nemsokára meg kell érkeznie. Mintha lenne pénzügyünk. Amúgy imádom az esős időt, marha jó levegő jönne be az ablakon, már ha rendes ablakunk lenne, nem ilyen műanyagszar, amit nem lehet kinyitni. Se pénzügy, se rendes ablak, ez van. 

A fűtés persze megy, mert az irodaház rosszabb, mint egy panel: nemcsak azt dönti el a központ, hogy mikor menjen a fűtés, azt is, mikor menjen a klíma. Így az ilyen jóillatú, esős őszökön izzadunk, mint egy vágásérett mangalica a pörkölő alatt, hűvösebb augusztusi napokon meg szarrá fagyunk, mint egy mélyhűtött eszkimó.

Így aztán elhatároztam, hogy ma legfeljebb délig vagyok hajlandó maradni, aztán otthon, tágra nyílt ablaknál előpihenek az estére. Ja, és majd elfelejtettem: Jancsinak csak megfontoltan adjatok tippeket, mert megcsinálja. Ilyenkor csillog a szeme, röhögésre áll a szája, és folyton csak azt ismételgeti nekünk, hogy ,,lesz majd miről írni." Félve várjuk a jövő hetet.

A korai hazamenésről reggel hallottam egy viccet a rádióban, de csak fehérrel írom be, mert olyan szar, hogy majdnem a szemöldökömet is lenyestem borotválkozás közben. Biztos valami japán találta ki. Ha mégis el akarjátok olvasni, jelöljétek ki. Csókolom a piátok nyakát!

Az ipse elhatározza, hogy korábban megy haza, meglepi a feleségét. Hazaérve félreérthetetlen hangokat hall a hálószobából, benyit, és látja, amint a főnök dolgozza az asszonyt. Visszarohan az irodájába, remegve, zilálva, csak annyit mond: ,,Most majdnem lebuktam."