Egy vallomással kell kezdenem, amely talán meglep titeket. Nos, az a helyzet, hogy akár hiszitek, akár nem, nekünk, az IT osztály dolgozóinak az átlagnál több időbe telik, amíg megismerik egy cégnél az iroda kurváját személyesen is. Leginkább azért, mert az iroda kurvája szinte mindig a marketingen dolgozik, az idegbeteg, ízléstelen juppiek barlangjában, ahová mi csak nagyritkán merészkedünk. (Prózaibban fogalmazva: általában kibasznak minket mindenhonnan, mielőtt a legordasabb ribanc is meglenne)
Azonban most az első jelét kaptuk annak, hogy immár mi is teljes jogú alkalmazottak lettünk. A pénteki céges buliban ugyanis személyesen is megismertük Szilvit, aki helye kivételezett a cégnél: Ő az, aki az iroda összes férfi (és bizonyos pletykák szerint néhány női) alkalmazott nemi betegségét magán hordozza. Amolyan irodai vírustenyészet a lelkem, hozzá tartozik az irodához, mint a penész, meg a méregdrága trópusi dísznövények.
Úgy is fogalmazhatnánk, két hely van, ahol előírásszerű a kurva: az egyik az óvoda, a másik az iroda. Az ovis kurva nálunk Kismartonyi Jolánka volt, és egy szenyáért (később egy félért is, majd nagycsoportban már egy fél szelet szalámiért is) mutogatta a punciját mindenkinek, aki még nem látta, vagy elfelejtette volna tegnap óta.
Éppen az előző bejegyzésben említett tréningen voltunk, amikor Janira, valószínűleg a konyhában talált kétes állagú camembert sajt (aka Jennifer) miatt, rátört a sűrőfosás, fingott egy kurva nagyot és kirohant a teremből. A tréner zavartan javasolta, hogy „most akkor tartsunk tíz perc szünetet”, és Szilvi lecsapott. Bemutatkozott, és le akart ülni Jani helyére, mi meg mondtuk neki, hogy foglalt. Föltalálta magát a bérnőstény, odatolt egy széket a Janié mellé, és azon kaptam magam, több kantársammal együtt, hogy öt perce hallgatom, milyen szar a házassága, és hogy a férjének gyakorlatilag évek óta nem áll föl, pedig már egy egész öt hónapos Pote-Mix kúrát abszolvált (Látod, fiam, a lemenő napnak is van ereje). Jani visszatértével Szilvi is visszaült az eredeti helyére, egy alacsony, három számmal kisebb farmert viselő balfasz mellé.
Hála a laposüvegben megbújt töménynek, gyorsan eltelt a tréning hátralévő két és fél órája, és a céges bulinak nevezett ingyenpiáláson találtuk magunkat. Szilvi időről-időre eltűnt a kipécézett merevrészeg (részeg, de még merevedésre képes) hímmel, mi pedig rangsoroltuk a szerencsétlen jelölteket az alapján, ki meddig bírta, mennyi idő múlva jött vissza Szilvi. (A versenyt egyébként Jörg, egy finn származású felsővezető nyerte, a nagyszülei még favágók vagy halászok lehettek.) Én eközben győzködtem egy igen feszes seggű főiskolás gyakornoklányt, hogy a multicégekhez elengedhetetlen tudást csakis az én farkamon keresztül szívhatja magába. Egy szó, mint száz, kezdtük jól érezni magunkat.
Ebben a pillanatban Jani olyat tett, amit még nem láttam tőle. „Áááááhhbazdmeg, Jennifer, te kurva!” felkiáltással kirúgta maga alól a széket, helyből átugrotta az asztalt, és kirohant a konyhába, mert azt hitte, az a klotyó. Pár perc múlva a helyzethez képest rendezetten, kezében egy wokkal* tért vissza, melyet próbált a lehetőségekhez képest jól elrejtve kivinni a valódi slozira, ahonnan is Szilvi lépett ki a meglehetősen gyorsan elment alacsony, szűkfarmeros balfasszal, kellőképpen feldúlva. Majdnem fellökte Janit, aki kezében – mostmár elárulhatom, ha még nem jöttetek volna rá – egy fossal teli wokot* tartott.
Jani bámulatos lélekjelenlétének köszönhetően megőrizte egyensúlyát, kikerülte Szilvit és lovagját, majd bebaszta maga után a (női) slozi ajtaját. Azon kevesek, akik figyeltük a jelenetet pedig szakadtunk a röhögéstől. Ekkor Szilvi lépett oda hozzánk, mert észrevette, hogy képben vagyunk és megkérdezte: „Ki ez a cuki konyhásfiú a Ramones pólóban, aki kiöntötte az állott párolt zöldségeket?”
Másnap élni sem volt kedvem, olyan kurva másnapos voltam. Van egy olyan érzésem, hogy minket nem hívnak legközelebb bulira. Le van szarva, úgyis megyünk. Van egy tippem, hogy hétfőtől a „woknyi fos” mint kifejezés, bekerül a cég értelmesebb dolgozóinak szótárába.
------------------------
* „A wok az egy kurvanagy serpenyű-szerű szarság, amiben leginkább a kínaiak párolnak zöldséget, meg halat” – legalábbis nekem ezt mondta a nagyfőnök, aki mellettem állva nézte az eseményeket, amikor megkérdeztem. Aztán ha nem az volt Janinál, akkor át lettünk baszva.