Ma is kibaszott hideg van. Mintha Moszkvában lennénk. Mióta is nyomom ezt a szar Moszkvában dumát, ha hideg van? Régóta. Kéne valamit újítani. Mondjuk ez milyen: Téltábornok odabaszott. Nem, ez túl trágár. Akkor legyen ez: Téltábornok letette névjegyét. Á ez meg buzis. Ilyeneket a hírtévén mondanak valami nagyon polgári műsorban. Legalábbis úgy képzelem. Szóval ma is makkfagyasztó a hideg, ennek örömére múlt héten megtiltották a mikró használatát a konyhában. Mert ha pont ebédidőben jön fel egy ügyfél tárgyalni (fél évente egyszer max), akkor a kajaszagot megérezvén még azt találja gondolni, hogy ebédidőben az irodisták ebédelnek, amit ugye normális ember nem csinál. Szóval mikró forbidden. Lapátold be hidegen a sóletet köcsög. És azóta ebédidőben mindenki előveszi a hűtőből a félig megfagyott ebédjét és csöndben elszopogatja. Ez a magyar virtus bazmeg. Ha holnap kitalálják, hogy ebéd után le kell szopni egymást nyilvánosan, eleinte lehet, hogy vonakodnának, de végül ez is csak a napi rutin részévé válna. Én már túltettem magam a dolgon, nagyban segített, hogy elégtételt vettem kedves Faszfejen, aki bannolta a mikrót. Ellentétben az ebédemmel a bosszú hidegen tálalva a legjobb. Haha.
Két nappal a betiltás után történt. Az iroda kiürült, mert javaslatomra mindenki kipróbálta az egyetlen kajáldát két kilóméteres körzetben. Pontosabban pont azt javasoltam nekik, hogy ne próbálják ki, mert én már megtettem tegnap, és esküszöm ez Budapest egyetlen kínaija ami drága és szar. És még messze is van. De mintha olajat öntöttem volna a tűzre, mindenki kivirult, és ebédig csak a felfedezésre váró étteremről beszéltek. Reményt adtam nekik. A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy az irodaház aljában van egy soha ki nem nyitott hangzatos nevű snack bár vagy mi a büdösistvánfasza, az ablakon nagy matrica hirdeti, hogy nyitás 2008 december 10. Gondolom úgy számoltak, hogy addigra sokkal több irodát adnak ki vagy el, szinte látom magam előtt a gyönyörű chartokat, meg a projektor előtt fickándozó juppigyereket, amint az álmennyezetig törő oszlopdiagramra mutogatva habzó szájjal, neurotikus hangon nyomja a bullshitet. Az iroda eladások persze sosem értik el azt a szintet, ahol már megérné kinyitni a patkányetetőt, szóval nekünk marad a mikró vagy a szar és drága kínai. De mikró ugye kilőve. A kínai meg szar, marad a hideg kaja.
Szóval az iroda kiürült, egyedül támasztottam a konyhapultot. Tudtam, hogy csinálni fogok valamit, mert megvolt az az érzés, vágod? Mikor egy gondolat kiirthatatlanul beeszi magát a fejedbe, mint egy kibaszott sláger ami a füledbe mászott. Mindig mikor azt hiszed már legyűrted és megszabadultál tőle, a legváratlanabb pillanatban újra eszedbe jut. Mondjuk épp kened a mackósajtos kenyered, figyeled, ahogy a rozsdamentes acélpenge egyenletesen szétteríti a sajtot a kenyéren, minden nyugodt, békés. Csak te létezel, a kés, a kenyér meg a sajt. A szíved pumpálja a default 90-et, minden lélegzetvételeddel atomok milliói kerülnek a tüdődbe, melyek valaha egy felrobbant csillaghoz tartoztak. Megszűnik az idő, béna zenés montázsként látod a hátralévő életed, mint a Sírhantművek utolsó részében. És akkor egyszer csak a semmiből: bumm, a mocskos kis rohadék megint eszedbe jut.
Szóval épp egy ilyen flessem volt a konyhapultot seggel támasztva, mikor a gondolatot, ami jó ideje sunyi dögként megfogalmazatlanul motoszkált bennem, agyam végre felböfögte. Ez a mikrós ügy nem maradhat megtorlatlan. Régóta éreztem én már ezt, de próbáltam észérvekkel elnyomni magamban, mint „nem éri meg tesó, nem kell foglalkozni vele, okos enged blahblah”…ecetetrá ecetetrá, de ezúttal nem bírtam legyőzni a késztetést. Felkaptam egy frissen bontott glóbusz kecsapot, és megindultam Faszfej irodája felé. Tudtam, hogy nincs bent, és azt is tudtam, hogy az ajtót nyitva hagyta. Az iroda szinte üres, haver ilyen lehetőség nem lesz többé! Konkrét tervem ugyan nem volt, de gondoltam nem árthat valamit magammal vinni a konyhából, aztán majdcsak kiadja.
Faszfej irodája belülről tükrözi a forma lelkivilágát. Minden fekete vagy szürke. Ha lefényképezném, fogadok azt hinnéd fekete-fehérben lőttem, pedig nem. A fekete egyhangúságát csak a székek csillogó króm váza töri meg. A padlószőnyeg az a régi süppedős fajta, amiben legszívesebben úsznál egyet, vagy kiskutyaként összegömbölyödve fetrengenél rajta, esetleg hóangyalt rajzolnál a szőrbe.
Elbizonytalanodva haladtam előre, lehet mégsem kéne? Á, Neil Armstrongék sem fordultak vissza a Hold felé félúton, én sem adhatom fel! Hamar vége szakadt a bizonytalankodásnak, mikor megláttam Faszfej homár-tasiját az asztalán. Itt hagyta a hülye! Nem volt kétséges többé, hogy mit kell tennem. Pár pillanat alatt belenyomtam az egész flakon kecsapot a seggfej táskájába. A hatás engem is meglepett. Úszott a cuccban az ipod, a kulcsok, a gps, minden szar ami a homár-tasiban volt. Felemelő érzés volt. Mint mikor tudod, hogy pontosan ott vagy ahová az univerzum rendelt. Térnek és időnek azon metszetében, ahol ilyen faszságok történnek veled.
Láttam magam kívülről, és önkéntelenül röhöghetnékem támadt. Kifelé menet az üres flakont ledobtam a szőnyegre, mert úgy gondoltam menőn nézne ki. Mint mikor Michael a Keresztapában ledobja az étterem padlójára a pisztolyt, miután elvégezte a melót.
Azóta ha meglátom Faszfejet mindig elfog a nevetés, és a hideg húslevest is vigyorogva kanalazom.
