Tegnap megint hívtak a céghez bekerülni vágyó szerencsétlen kis gyíkok interjúztatására, és meg kell mondjam kurvajó érzés az asztal másik végén ülni és nézni ahogy szenvednek szegény állást-áhítók.
Én tettem föl a nagyon szakmai kérdéseket (hehe), rajtam kívül bent volt még a BOSS, aki igyekezett jó és igazságos, ugyanakkor vaskezű vezető képében tündökölni. A szerepeket előre lebeszéltük: főnök kedélyes csevegéssel indít, aztán amikor a pofa már nyeregben érzi magát, és túl sokat kezd mesélni, akkor közbelépek, és a legváratlanabb kérdésekkel bombázom random.
Így is történt, fotózni kellett volna azokat a ledöbbent arcokat. De meg kell mondjam meglepett, mennyire porrá tudja zúzni egy jól irányzott kérdés a tökéletes felkészültség és alkalmasság imázsát.
Végülis egy cukrászt vettünk fel, akinek ugyan semmilyen szakirányú végzettsége nincsen, de minden kérdésemre tökéletesen megfelelt, és a főnöknek is szimpi volt. A kérdések közt bedobtam egy ilyet, hogy hogyan lehet olyan lasagne tésztát gyúrni, ami nem ragad össze és nyúlik a szájban mint a rágó. De srácot ez sem zökkentette ki, két oracle között elmagyarázta mi a jó lasagne titka. Már nem sokra emlékszem, de nagyon meggyőző volt.