Az megvan, mikor reggel megszólal az ébresztő, és legszívesebben kibasznád a gangra, hogy a nap további részét az ágyban tölthesd? Nálam fél éve jött el ez a pont, - járjon be a faszom dolgozni, inkább alszom tovább - gondoltam, és felmondtam a faszba. Persze az a pont is kurva hamar eljött, mikor meguntam a hokizást itthon, úgyhogy éppen kapóra jött, mikor Jancsi haverom hívott, hogy lenne náluk valami meló.

A csoportos interjú elég lazán ment, betereltek egy nagyon kicsi terembe harmincvalahányunkat, elénk basztak egy vaskos tesztet, faszabbnál faszabb kérdésekkel.

A teszt szakmai szempontból nem tűnt túl nehéznek, éppen ezért lett gyanús a dolog. Jobban megnézve a feladatok szövegezését hamar világossá vált, miért. Minden feladatban másképp kellett jelölni a jó választ. Valahol aláhúzással, valahol pipával vagy iksszel. Ahol nem volt odaírva, hogy kell a helyes választ jelölni, ott minden lehetséges megoldás hibás volt, és nem is kellett jelölni semmit. Azért volt egy különösen nehéznek kinéző feladat is a végén, mindenki vad számolgatásba meg rajzolgatásba kezdett. Hagytak is rá helyet a papíron bőven a teszt bölcs alkotói. Persze ez is beszopatás volt, a megoldás már ott volt a feladatban, csak oda kellett másolni a lap aljára. A folyosón a többiekkel beszélgetve kiderült, hogy rajtam kívül ezt a megoldást mindenki elvetette, szerintük ez volt a beszopatás, nyilván nem írják oda a megoldást.

Amíg vártunk, kint az egyik okostóni már fennhangon magyarázta is a köré gyűlt nyájnak, hogy hogyan kellett megoldani az utolsó feladatot. Aztán akadt egy kockásinges fickó, olyan magának-való típus, aki más megoldást tartott jónak, és kialakult egy vita a dohányzóasztal körül. Valahonnan került kockás-papír, számológép, sajtreszelő, a két főmatekos pedig agybomlasztó mélységekig ereszkedett saját igazának bizonyítása érdekében. Például a kockásinges forma érve az volt, hogy „de igenis így van.” Vajon ettől mit várt? Ja, hogyha szerinted így van akkor szerintem is, persze, miért nem ezzel kezdted? Durván hülye emberek vannak bazmeg. Mikor az asztalon lévő ingyen cukorért nyúltam, felvetettem nekik, hogy a megoldás oda volt írva, erre hirtelen csönd lett, mindenki lövellt rám egy lesajnáló pillantást, majd folytatták az elmélyült eszmecserét.

Itt megint rám tört a para, hogy egy kibaszott szimulált valóságban élek, az asztalnál fejletlen AI-jal rendelkező androidok ülnek, az ablakon beszűrődő napfény fasza bloom effekt, kint a verebek jó minőségű mp3-ból csiripelnek, arra a sötét sarokra pedig tutira rálőtték az ambient occlusion-t. Egy röpke pillanatig átfutott az agyamon, hogy vajon milyen pofát vágnának ezek a selejtek, ha kicsapnám a kockás lapra paraszti húsfaszom, de inkább megpróbáltam gondolatban elmenekülni a képzeletbeli szigetemre, hogy ne kelljen viselnem a társadalmi érintkezés súlyos terheit. Az egyik tréningen mindenkinek ki kellett találni egy helyet, ahol relaxálni tud. Az én szigetem lényege, hogy csak én és a szigeten őshonos zebrakutyák lakják, más ember számára a hely elérhetetlen. A szigeten végre teljesen és biztosan egyedül lehetek. Leültem egy fotelba, becsuktam a szemem és erősen koncentrálni kezdtem a szigetre meg a zebrakutyákra, ahogy a tréningen tanították: „Kurva zebrakutyák, hogy is néztek ki? Ilyen zebra, meg kutya, sziget, univerzum, yin yang, kváj cseng kéjn, faszom! Ez nem működik, inkább kimegyek szívni egy cigit.”

Mielőtt kimentem volna, ráparáztam, hogy mi van, ha éppen akkor behívnak, mikor kint cigizgetek kedélyesen. Szólni kéne valamelyik bádognak, hogy ha engem hívnak, mondja meg, hogy kimentem pangatni - gondoltam. Kár, hogy csak az ajtóban jutott eszembe a dolog, amikor már megcsapott a szabadság szele. Vetettem a dohányzóasztal köré tökéletes kört formázó társaságra még egy pillantást, aztán kilöktem az ajtót a szabadba. Úgy voltam vele, hogy ha a Nagy Mágnes azt akarja, hogy itt dolgozzak, akkor úgysem fogok egy ilyen buziságon elbukni, részemről viszont hatalmas megkönnyebbülés, hogy nem kellett ezekkel a balfaszokkal szóba elegyedni, szívességet kérni.

Mire visszatértem sorban elkezdték behívni a bohócokat interjúra, engem hagytak legutolsónak. Ekkorra biztos voltam benne, hogy elbasztam az egészet, csak Jancsi haverom kedvéért beszélgetnek velem egyet, hogy ne mondhassák, hogy ők nem tettek meg mindent. Ehhez képest pont fordítva történt a dolog, mikor a hibátlan tesztem fölött csevegtünk kedélyesen (kiderült, hogy HR-es Sanyival ugyanattól a formától vettük a hamis RayBan-ünket a Vaterán) és megpendítettem, hogy ismerem a Jancsit, azonnal megfagyott a levegő és olyan pillantást váltottak egymással, hogy nem volt többé kétség előttem: most basztam el. Fintorogva kérdezték, milyen a rilésönsipem Jancsival, én meg csak vigyorogtam mint cukrosbácsi a gyerekekre, aztán kinyögtem, hogy former kállíg.

Szerencsére bejött valami asset vagy mi a pina (kurvafontos lehet, mert mindjárt kettő van belőle) és elterelte a témát. Mondjuk vele meg az volt a szopóálarc, hogy egy kurva szavát nem érettem, de aztán később rájöttem, hogy a többiek se értik mit karattyol a királynő távolba szakadt alattvalója. Biztos ezért van belőle kettő, mert az egyiket tulajdonképpen senki sem érti. Szerencsétlen gyereket kibaszták valami gyanús káeurópai országba assetkedni, erre ezek a buta románok magyarok nem tudnak angolul. Mondjuk őt láthatóan nem zavarta a dolog, pofázott folyamatosan, én meg virítottam az arcomra varrt cukrosbácsi vigyort, egész jól elvoltunk. Az Asset Tim-es intermezzót követően HR Sanyi és Manager Gábor visszavették az irányítást, megbeszéltük mit kéne csinálnom pontosan és mennyiért. Azóta nem azt csinálom és persze nem is annyiért. De mivel én is hazudtam eleget az interjún, hívhatjuk egálnak.