Miért nem írtok? – Kérdezitek sokan. Eddig azt hittem azért nem írunk, mert kibaszott lusták vagyunk (pontosabban én vagyok az), vagy nincs rá időnk (Ráknak nincsen).
Rá kellett azonban döbbennem, hogy azért nem írunk, mert egyre hülyébbek vagyunk. Elménk lassan sorvad, hajunk hullik, őszre talán őszbe fordul. Öregedésünk külső jelei jól láthatóak, ezzel szemben agyunk tompulása nehezen észrevehető, legalábbis saját magunk számára. Ez a legrosszabb benne, hogy mivel egyre hülyébb vagy, nem veszed észre, hogy egyre hülyébb vagy. Sosem voltam Einstein kaliberű csodálatos elme, nem erről van szó, a Rubik kocka kirakása vagy egy Sudoku megfejtése számomra mindig is lehetetlen küldetés volt. Viszont nem kellett törnöm a fejem, ha egy szó legtöbb szinonimáját kellett felsorolni, vagy idézni kedvenc filmből / könyvből / akárhonnan, régen tudtam vagy ötven telefonszámot fejből, az összes kollegám nevét, hogy milyen nap van ma, mennyi pénz van a tárcámban, és valószínűleg még rengeteg olyan dologra képes voltam, amire már nem emlékszem, hiszen egyre hülyébb vagyok. Az írás is az egyik ilyen kiesett tevékenység a sok közül, szopó, de ez van.
Az öregek telesírják a netet, hogy 45 évesen 3 diplomával 20 év tapasztalattal nem kapnak állást. Szar ügy, de megvan az oka. 30 után tényleg lejtő, az ember csak butul. És ne hidd, hogy pont te nem! Maximum nem veszed észre. Jancsival is megvitattam a problémát MSN-en, és először arra jutottunk, hogy baszni rá, minket ez a veszély nem fenyeget, majd festjük a hajunk, letagadunk tíz évet az önéletrajzunkban, lefizetünk egy önkormányzati alkalmazottat, hogy hamisítsa meg a születési dátumot a személyinkben, vagy ilyesmi. Szóval megoldjunk, ahogy mindig. Azonban a problémát jobban körüljárva rá kellett ébrednünk, hogy ha olyan öregek leszünk, hogy korunk jelent akadályt az álláskeresésben, akkor valószínűleg már annyira tészta lesz az agyunk is, hogy nem jut eszünkbe eltitkolni a probléma forrását, vagy ha meg is kapjuk az isteni szikrát, csökkent értelmi képességeink okán nem leszünk alkalmasak rá, hogy véghez is vigyük a manővert. Jobb lesz tehát minél hamarabb nekilátni, mielőtt késő. Végül azt találtuk ki, hogy folyamatosan harminc és harmincöt között tartjuk az életkorunk, tehát amint elérjük a harmincötöt visszafiatalodunk harmincra, aztán öt év múlva megint, et cetera, ecetet rá…
Az öregedés testi jeleit könnyűszerrel eltüntethetjük, elvégre egész iparág épült arra, hogy a nők megtehessék ugyanezt. Az agyunkkal nem tudunk mit kezdeni, jelenlegi ismereteink szerint nincs rá mód, hogy visszaokosodjunk. De ezt leszarjuk, a látszat fontos. Már csak egy korrumpálható önkormányzati alkalmazottat kell találnunk, aki hivatalossá teszi a fiatalodásunk. Mivel a lefizethető köztisztviselők száma konvergál a köztisztviselők számához, ezzel lesz a legkevesebb gond. Lélekben pedig örökké fiatalok maradunk, e felől semmi kétségem.
