IRODAI PATKÁNYOK

Heló, Patkány vagyok. A legrosszabb fajta, Irodai. Ez a blog arról szól, milyen bizarr dolgok is történhetnek egy átlagos munkanapon az irodában. 2005 óta a saját szórakozásunkért.

Linkblog

LEVROV

Megint szar napod volt az irodában? Van egy jó sztorid? Írd meg nekünk!

HTML

Konditermi kaland

2007.11.01. 16:00 Irodai Patkany

Tegnap munka után elmentünk gyúrni. Hozzá kell tegyem, bérletünk van a közeli konditerembe, ugyanis fizetésemelés helyett mostanában ilyen szarokkal szúrják ki a szemünket, mint kajacsekk vagy kondibérlet. Eddig még sosem lehetett engem rávenni ilyesféle tevékenységekre, de a hétvégi lomtalanítás során elkeserítően elégtelennek bizonyultam fizikailag. Nálunk ugyanis kitalálta az utca, hogy ne a ház elé basszuk ki csak úgy a limet-lomot mint a belvárosban a prolik, hanem szépen rendezetten pakolja le mindenki az utca végén lévő füves placcra. Feribá volt a projekt organájzer, az öreg előre felmérte területi adottságokat, a kiszállítandó lomok méretét, és fejében pontos tervet készített a kirakodásra. Elvégre harminc évig művezető volt a hárosi fafeldolgozóban, érti ő a csíziót. Nekem anyám adta elő a tervet, mikor hazamentem hétvégére megpihenni. Agyfaszt kaptam, ugyanis az utca vége tőlünk vagy egy kilométer.

De Feribának ellentmondani nem lehet, ő az utca megmondóembere, szereti a nép. Egyszer egymaga elbontott egy fekvőrendőrt csákánnyal, egyetlen éjszaka alatt. Feribá birtokolja azonfelül a kukakihúzkodás monopóliumát is az utcában, amiből szép bevételei származnak számításaim szerint. Feribá szent. Szóval kénytelen voltam felhívni Jancsit meg még egy havert, Kanócot, hogy segítsenek már elcipelni az utca végébe a hűtőládát, sütőt, bojlert, hűtőszekrényeket, mosógépet. Ezeket mind hosszú évek alatt halmozta fel a család a kert végébe, és persze pont most kell kipakolni mindet. Eddig ugyan senkit sem zavartak, de idén elengedhetetlen, hogy eltűnjenek.

A gondok ott kezdődtek, mikor Jancsi elengedte a betonlapokkal stabilizált mosógépet, ami ráesett szegény Kanóc lábára, és szanaszét vágta azt. Anyám ellátta Kanócot, és levitte az ügyeletre. Ott közölte a doki, hogy ő nem varrhat sebet (!!!), menjenek a Jánosba. Érdekes módon ötezer forint kifizetése után mindjárt hajlandó volt sebet varrni. Közben odahaza Jancsival kipakoltuk a többi szart, aztán bepakoltunk némi házi diópáleszt, és hazavittük Kanócot taxit hívtunk Kanócnak.

Jancsit azóta nem láttuk, telefonon annyit mondott, hogy a bal heréje akkora mint egy dinnye, és kurvára fáj ha lehajol. Nem vagyok orvos, de asszem ezt hívják heresérvnek. A lomtalanítás egyedüli sértetlen túlélője tehát én vagyok. Több éve meresztjük a seggünk forgószékben, szívjuk a város mérgekkel teli levegőjét, alig mozgunk, egészségtelenül étkezünk. A hatalmas stresszt alkohollal és drogokkal kompenzáljuk. Nem csoda hát, hogy belerokkanunk néhány ócska hűtő emelgetésébe.

Királyrákkal válságstábot állítottunk fel életvitelünk rendbehozatalára. Az ebédszünetben bréjnsztormingot tartottunk,  a heréit jegelő Jancsi 3G-s videókapcsolat segítségével vett részt a mítingen. Végül is azt találtuk ki, hogy kiszemelünk egy vidéki falut, ahol a jelenlegi polgármester nagyon szarul áll (vagy majd teszünk róla, hogy szarul álljon). Ha ez megvan, akkor már csak azt kell elérni, hogy a legközelebbi választásokon az emberek megválasszanak minket polgármesterüknek. Ez gyerekjáték lesz. Ezután leköltözhetünk vidékre, ahol friss a levegő, jókat lehet kajolni, és egyáltalán, jó lenni. A falut szépen felvirágoztatjuk. Ezt úgy fogjuk megoldani, hogy eleinte csak keveset lopunk. Sőt, adakozunk, betegeket ápolunk, meg ilyenek. Valzsan Jánosnak is tökre bejött a Nyomorékokban. Mint mondtam, hosszútávra tervezünk. Rák intézné a pályázatokat, ő vinné a pénzügyeket. Nagyszerűen tud vesztegetni és adósságot behajtani. Minkét kvalitását tudná kamatoztatni a falu vezetésében. Enyém lenne a szociális háló, meg a munkaügy. Jancsi paraszti gyökereinek hála nagyszerűen ért a nép nyelvén, ő lenne a mi követünk. Járna házról házra, kifaggatná az embereket a problémáikról, mindenhol megkínálnák étellel-itallal. Mindenki jól járna.

Rövid távú tervnek azt eszeltük ki, hogy bármennyire is lusták vagyunk, le fogunk menni a konditerembe. Így is tettünk. A teremben egy 150 centis, cicanadrágos srác ekképpen fogadott minket: "combi, vádli, poci vagy cici?"

Mindenre fel voltunk készülve, de erre azért mégsem. Még nem értjük a nyelvüket, de be kell illeszkednünk. Ha rájönnek, hogy kívülállók vagyunk, rögtön feljelentenének minket valami fasiszta rendőrségnél. Vagy kitennének a sivatagba, hogy a keselyűk tisztítsák le a csontunk. Nem, ezt nem hagyhatjuk!

Az edző hirtelen macskává változott, nyávogni kezdett és megkarmolta az arcom a mancsával. Nem, ez egy másik sztori, térjünk vissza a valóságba!

- Szóval, mi legyen ma fiúk? Szálkásítás?
- Ööö ja, csípjük a szálkákat. Bár a múltkor lomtalanítottunk és az egyik befúródott a körmöm alá...
- Vicces srác vagy! (kacsintás)
- Úrég! Meneküljünk Rák!

Fejvesztve indultunk a lépcső irányába! Rák megbotlott és a nyakkendőmnél fogva lerántott engem is a földre.

- Ne hagyj itt! Kérlek! - Kiabálta könnyek között, fulladozva a röhögéstől...
- Szedd össze magad! A hazának szüksége van rád, fiam!

Négykézláb értünk fel a lépcsőn az utcára.

- Miféle hely volt ez, Patkány?
- Nem tudom, de elégetem a bérletem az tuti!
- Na ennyit az egészséges életről. 

Hazafelé még sokáig röhögtünk a dolgon, aztán a Moszkván odaadtuk a kondibérleteinket egy hajléktalan honfitársunknak. Remélem örülni fognak majd neki az edzőteremben. A történethez még hozzá tartozik, hogy lépcsőn való botorkálás következményeképp Rák térde kosárlabdányira duzzadt, hétfőn megműtik. A doki azt írta a kórlapjára, hogy munkahelyi baleset, a főnöknek meg beadtam, hogy az irodában botlott meg egy telefonkábelben. Némiképp lelkiismeret furdalás gyötör, amiért minden hozzám közel álló barátomat néhány nap leforgása alatt kórházba juttattam. Rossz a karmám, úgy hiszem.

22 komment

Címkék: mindennapok lomtalanítás konditerem a meggazdagodás útja munkahelyi baleset

A bejegyzés trackback címe:

https://officespace.blog.hu/api/trackback/id/tr92215316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.11.01. 18:27:41

Ezért a sztoriért megérte lesérülni.

Üdv,
Rák a kés alól.

csöpp jány · http://phantomgate.blogspot.com 2007.11.01. 23:43:22

A polgármesterséghez vezető út kísértetiesen hasonlít Faustus doktor boldogságos pokoljárására... :)

donhu 2007.11.02. 11:30:59

Nehéz úgy írni, hogy a könnyeimbe fújtom a nevetésem.. ezért inkább tovább olvasok, mert régen jártam errefelé, és van mit bepótolni.

saly · http://zoofi.freeblog.hu 2007.11.03. 12:57:04

jujj, ez... :D :D :D
Patkány, ha mindenkit a te közeledben ér valami baleset, gyorsan kitanulhatnál valami gyógyászat humbukot, és tele lennél lével. :D

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.11.03. 15:45:02

Tényleg mindeki lesérül körülötte.. Egy budai Leslie Nilsen a srác.

fotóska 2007.11.04. 03:13:24



Mese a szétrúgott faszú juppiról:

clock.hu/carlos/?p=52

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.11.04. 11:17:40

Hát ezt én nem reklámoznám, büdöske, elég szar írás, ugyanis.

saly · http://zoofi.freeblog.hu 2007.11.04. 15:44:35

csatlakozom Rákhoz, nekem sem tetszett. unalmas, vontatott, semmi poén. no nem baj. holnap újabb munkanap vár a dolgozó emberek tömegére.

Aran-ka · http://aran-ka.blog.hu 2007.11.05. 14:23:07

Közeledbe kell férkőznöm!
Muszáj!
Nekem is kell végre egy kis táppénz...
(heresérv kizárt)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.11.05. 21:59:51

Aran-ka: össze is kell haverkodnod Patkánnyal, (ezt úgy tudod elérni a leggyorsabban, hogy meghívod sörökre, meg ilyenek), mert nem mindenkire hat. Pl. főnökökre és egyéb ellenségekre nem, csak haverokra.

Kanóc lábából kiműtötték a mosógépet és én is megyek dolgozni szerdán, kurvaéletbe. Pedig dejó volt egész nap fasztve... ööö pihenni itthon.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2007.11.06. 10:14:36

Idéztem egyet tőled a blogunkra, Patkány. Utólag is köszi!

maria 2007.11.09. 09:55:37

Röhögés.

Patkány, ha Kanóc jó kondiban van, nem engedi el a betonlapot.
Kanóc, gyúrás karra, hátizomra, emelő- és tartóizmokra. Emelés és kitartás, legalább fél évig hetente háromszor.
Jancsi, súlyzóterem, és sok futás, kontrollált esés gyakorlása, lépcsőzés ezerrel naponta.

Csak egy dolgon nem röhögtem. Inkább adjatok a hajléktalannak takarót legközelebb, jó? Húzós lesz a tél, tiszta Szibéria. Képzeljétek el magatokat a fal kinti oldalára.

Ortisz · http://brog.blog.hu 2007.11.09. 12:54:01

A mi utcánknak is megvolt a maga Feribája, tyűde utáltam!

Jani 2007.11.12. 11:22:06

S mi van szegény druszámmal. Meg úgy egyáltalán! írjatok!

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2007.11.16. 15:42:19

Én is jártam, egy pár hétig a egy konditerembe. Volt ott is egy személyi edző srác és nyitásnak azt mondta, hogy őt Norbinak hívják. Na én hülye meg röhögtem egy nagyot és odavetettem, hogy egy Pistinek nem is lenne esélye ebben a szakmában.
Nem vette a lapot.
Le is léptem onnan, mikor lejárt a bérletem.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.11.20. 14:52:00

A csövinger annyi takarót vesz a kondibérlet árából, amennyit akar. Más kérdés, hogy ők inkább a belső fűtést választják
süti beállítások módosítása