IRODAI PATKÁNYOK

Heló, Patkány vagyok. A legrosszabb fajta, Irodai. Ez a blog arról szól, milyen bizarr dolgok is történhetnek egy átlagos munkanapon az irodában. 2005 óta a saját szórakozásunkért.

Linkblog

LEVROV

Megint szar napod volt az irodában? Van egy jó sztorid? Írd meg nekünk!

HTML

Királyrák coming outja!

2007.06.07. 22:02 Király Rák

1992-ben ismertem meg Irodai Patkányt. Akkor még nem sejtettem, hogy ez egy állat...

Szóval a helyzet a következő: Én patkány kollegája vagyok. Két munkahellyel ezelőtt találkoztunk először, még jóval a blog indulása előtt. Patkányt éppen ki akarták rúgni, és engem akartak felvenni a helyére, így aztán ő volt az, aki betanított. Vagyis elmondta a rendszergarda jelszavát (fasz se tudja, honnan szedte), hogy hova küldi jelentését a főnök gépén lévő keylogger, milyen titkos zugai vannak az irodának, ahol soha nem kapnak rajta a piáláson, illetve lemondóan mutatott Erzsire: „Azt a bögyöst meg baszd meg helyettem is!” A vicc, hogy Erzsi tisztán hallotta ezt a mondatot, azonban már leszarta... Ő az a típusú nő, aki hetekig kisebbségi komplexusos, ha éppen senki nem akarja megbaszni, vagy legalábbis nem tesz rá utalást. Na de maradjunk a tárgynál!

Párszor még összejártunk piálgatni, azonban nekem elkapta a farkam valami tartósnak ígérkező menyecske, így egy idő után elmaradoztam, készültem a házasságra, és munkaidőben néha még dolgoztam is. Azért persze nem olyan sokat, hogy ne jutott volna időm megtalálni Patkány blogját a neten, és a stílusból rögtön felismertem. Közben a pina is lekopott, és mi felelevenítettük a régi haverságot. Megtudtam, hogy üresedés van a cégüknél, én meg mozdulni akartam, hát felvetettem magam ide, ahol Patkány és Jancsi is melózik. Így hát ismét együtt a nagy csapat! 

Jancsi egyre infantilisebb (komolyan, mintha visszafejlődne). Patkány súlyos krízisen esett át (a múltkor nem állt fel neki egy leszbikus pornófilmre, így egy ideig azt hitte, megbuzult, így közel a harminchoz), de mostmár újra rendben van. Én meg vagyok, amilyen. A következőkben általam megírt sztorikat is olvashattok, de nem kell aggódni: ugyanarról az irodáról van szó, legföljebb másik részlegről. Közben ugyanis szakterületet váltottam. Még saját blogom indítása előtt bedolgoztam ide is, úgyhogy a hangnem nem lesz feltétlenül új. Kíváncsi vagyok, kitaláljátok-e, mely posztokat. Legközelebb pedig az irodai pinákról olvashattok tőlem, ahogy azt Patkány megígérte.

11 komment

Címkék: análisbehatolás iroda

A bejegyzés trackback címe:

https://officespace.blog.hu/api/trackback/id/tr1190300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

webmotion · http://webmotion.crpl.hu 2007.06.08. 10:55:56

Jessz!! Fasza lesz ez, gyüjjenek a offiszpinás posztok!!

Eric 2007.06.08. 13:14:50

Patkány 30 felé jár akkor hol fdolgoztatok Ti 92ben, a sarki fagyisnál vagy segédmunkások voltatok egy épitgezésen?:D Utóbbi sem szégyen, 15 évesen is meg kellett keresni a VBKra valót:P

Irodai Patkany · http://officespace.blog.hu 2007.06.08. 13:53:18

Kb ahogy mondod...de az is biztos, hogy az nem két munkahellyel ezelőtt, és nem is 92-ben volt :D
Királyrák barátunk olykor eltéved az időben, és gyakran a térben is. Csak két és fél dimenziót érzékel, ahogy ő szokta mondani :D

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.08. 16:53:37

Hehe, jogos. Kurvamindegy, rég volt (vagy nem is annyira?)

Frank Black (törölt) 2007.06.11. 07:58:11

Király Rák: Te voltál a cukrász, akit felvettek? :-)

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.11. 10:10:34

Nem, az én felvételimen nem volt bent Patkány, mert kicsit más a terület, ahol dolgozunk. :)

De amúgy érdemes megfigyelni Patkány arcát, amikor megy ,,cseszegetni a munkanélkülieket." Sír nekünk, hogy most egész délelőtt dolgoznia kell, pedig kurvára élvezi. Szerintem ez egy szadista.

Ha valaki nem szimpi neki, például gyakran olyat kérdez, amire nem is lehet jó választ adni, mert az egész hülyeség. Pont mint abban a Monty Python jelenetben, csak a végén nem közli, hogy az állást már betöltötték. :) A legszebb, hogy a vezetőség annyira nem ért az egészhez, hogy fel sem tűnik nekik a hülye kérdés és egyetértően bólogatnak.

Frank Black (törölt) 2007.06.11. 11:50:28

Miért, a cukrász mennyire rokon terület? :-)
Jó lehet egy ilyen dreamteam-ben dolgozni, kicsit irigykedek, nálunk egy ideje olyan a hangulat, mintha a többieknek minden nap meghalna egy hozzátartozója, vagy reggel egy darab szart vett volna a szájába...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.11. 21:51:31

Jah kicsit olyan lehet, mint a koleszben. Soha nem voltam még koleszben, de mindig is így képzeltem.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.06.22. 01:20:13

Rák, nem kell oda még egy hímvessző?:) Nekem van egy bejáratott példányom!

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.06.22. 09:16:42

Kösz, görény, de puncikat keresünk. Tudod, banán és baszás.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.06.22. 10:51:37

Marhára konzervatívak vagytok:) Rájöttem, miért a banán és baszás egybekapcsolása: ha a baszás valamiért nem megy, hát még mindig használhatod a banánt!:)
süti beállítások módosítása